Nagycsütörtöki kérdések

Borberek falu Gyulafehérvártól délre, Alvinc szomszédságában, a Maros nyugati partján fekszik. Ma csak a történelmi múltja magyar. Évente fel szoktam keresni boldog Hunyadi János által újra építtetett gótikus, ma tető nélkül maradt, árválkodó, hat évszázados templomot. 

Oda belépni csak a templom oldal ablakán lehetett. A benti látvány leírhatatlan. Halott templom, csak a falai állnak, maholnap rom lesz. Hívei nincsenek, csak leltári tárgy a kolozsvári református püspökség nyilvántartójában. 

A hitújítással az Eucharisztia ünneplése megszűnt a templomban. Ott nem kérték: "maradj velünk Uram, mert esteledik és lemenőben van életünk napja". Ott nem cselekedték meg Krisztus parancsa szerint a szentmisét. Nem tudott csak igével megmaradni a magyar közösség, ezért elpusztult teljesen. 

A zord idők során a szemét is felvette, pontosan a falba épített szentségtartófülke aljáig. Ilyenkor sajgó szívvel, kézzel kisepertem onnan a szemetet. Barátaimnak csak ennyit szoktam mondani, amely életre szóló figyelmeztetés: Így pusztul el a nép, amely nem tudja Jézust az Eucharisztiában maga között tartani és őt ünnepelni. 

(Örvendetes, hogy az utóbbi években próbálkozások történtek a templom megmentésére.)

A húsvéti misztérium ünneplését az utolsó vacsora misztériumával - a nagycsütörtök esti misével kezdjük.

Testvéreim, az Eucharisztia szerzésének, az újszövetségi papság és a szolgáló szeretet rendelésének estéjén illik magunkba tekinteni és elgondolkozni:

- hogyan értékeljük Jézus szentségi jelenlétét, 

- szívesen megünnepeljük-e keresztáldozatát,

-  örvendünk-e annak, hogy az Emberfia testét és vérét vehetjük a szentáldozásban, az úrvacsorában?

 

Csángón Nap - szentmise, Csíkszereda 2016.