Az ember csúcsteljesítménye

Szentmise és áldozás - Szent János világosan tanítja: „Jézus szeret minket, vérével megváltott bűneinktől, s Atyjának, az Istennek országává és papjaivá tett bennünket.” (Jel 1,6)

Fotó - Iochom Zsolt 2017.05.07.

A keresztség által Jézusba vagyunk oltva. Nemcsak elfogadható áldozattá tesz bennünket, hanem papokká is. Szent Péter apostol buzdít: „Menjetek az Úrhoz, az élő kősziklához ... mint élő kövek, épüljetek fel rá lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat hozzatok Jézus Krisztus által.” (1Pt 2,4)

Csak úgy lehetünk kedves, elfogadott áldozat, ha élő tagjai vagyunk Jézusnak, ugyanígy csak Jézusban adhatjuk át magunkat áldozatul Istennek. Mindenki csak Jézusban gyakorolhatja papságát, ennek lehetővé tétele a szentmise rendeltetése. A szentmise áldozatbemutatás, amely most-tá teszi az egyetlen Istentől elfogadható és elfogadott Áldozatot, és egyesít azzal. Az áldozat bemutatás egyetlen és örök Főpapja Jézus.  Ő nemcsak jelenné tett, hanem jelenlévő Főpap is. A keresztáldozatot Jézus egyedül mutatta be, a szentmiseáldozatot mindig Egyházával, Egyháza által mutatja be. Maga mellé veszi Egyházát, hogy részese legyen ennek az áldozatnak, és belé helyezhesse a maga áldozati önátadását. Így gyakorolja papságát az Egyház, nem önállóan, hanem Jézusban. Az Egyháznak ez az áldozati önátadása sohasem lehet a mindent adás, hanem relatív, csak a pillanatnyi mindent adhatja, mert egy pillanat múlva már több az Egyház, tehát ismét adhatja magát a végső beteljesülésig.

Minden megkeresztelt részesül általános módon Jézus papságában, hogy mindenki önmagát áldozatul adja Istennek, de misézni azért nem minden keresztény tud. Ennek oka, hogy Jézus főpapságát meghatározott módon akarja gyakorolni Egyházában. Az újszövetségnek is van sajátos papsága – Jézus mint az Egyház Feje részesíti a kifejezett közvetítői mivoltában –, melynek alapja a kegyelmi hívás és az egyéni felszenteltség. Áldozatot csak úgy mutathatunk be, tehát önmagunkat csak úgy adhatjuk Istennek, hogy Jézus áldozatába helyezzük magunkat. Ennek megcselekvése a szentmisében történik, mégpedig a szentáldozás által.

Természetesen elfogadja Isten azt is, aki nem tud áldozni saját hibáján kívül. A szentmise lényegéhez az tartozik csak, hogy lakomaáldozat legyen, nem az, hogy minden résztvevő személyesen is egyék és igyék. Egy családi ünnepnek, lakodalomnak is teljes értékű résztvevője, aki jelen van, de valamilyen okból – pl. betegség miatt – nem eszik és nem iszik. 

A miséző pap és az áldozó hívek vagy a gyerekek ugyanis az Egyház képviseletében is áldoznak. Minden szentmisében „benne van” így minden Egyházhoz tartozó élő tag, ha legalább évente egyszeri áldozásukkal kifejezik, hogy valóban asszimilálódni akarnak Jézus áldozatába, és így valóban át akarják magukat adni áldozatként Istennek. 

A szentmisében az általános papságot a maga teljességében az gyakorolja, aki szentáldozáshoz járul. Jézus parancsolt célja és értelme az önmagunk áldozati átadása Istennek, önmagunk Jézus áldozatába való helyezése. 

A szentáldozás Jézus halálának és feltámadásának ünneplése. Az örök szeretet megvalósulása, és így valósul meg az „úgy szeretlek majd megeszlek” egyesülés.