Bodor Ferenc Csíkszék ágyúöntője

Ilyennek képzelem el

1848 őszén a székelyföldi ágyúöntés nem valósulhatott volna meg Bodor Ferenc nélkül.
Ki is volt Bodor Ferenc, és hogy került ö kapcsolatba az ágyúöntéssel?

Bodor Ferenc egy felvidéki, Kassa melletti faluban született 1804-ben, édesapja Bodor Mihály volt, aki 1795-ban vette feleségül a csíkszépvízi származású Száva Domokos tímár-kereskedő lányát, Száva Ágnest. A jó családi kapcsolatnak köszönhetően Bodor Ferencnek lehetősége volt olyan iskolát végeznie, mely az akkori korszakhoz képest magas szintű bányatechnikai (és haditechnikai) képzést biztosított számára. Ez nem volt más, mint az 1770-ben Selmecbányán alakult Bányászati, Kohászati és Erdészeti Akadémia, ahonnan úgymond bányatisztek kerültek ki. Az akkori gyakorlatnak megfelelően ebben az iskolában az ércek olvasztása mellett más, de ide kapcsolódó szaktantárgyakat is tanítottak, amelyek különböző fémipari anyagok előállítására szolgáltattak ismereteket, de mindezek mellett még komoly hadmérnöki ismeretekkel is ellátta a hallgatókat. Annyi bizonyos, hogy Bodor mindezek mellett szakembere lett a lőporgyártásnak és az ércolvasztásnak olyan szinten, amely tudásnak abban az időben kevesen voltak birtokában. (dr. Száva Tibor-Sándor)

 Bodor Ferenc gyakorlati, szakmai ismereteit a Nagybányához közeli sztrimbulyi (kohóvölgyi) vasércbánya és kohóüzemben szerezte. Családot is ott alapított 1832-ben, neje Miller Teréz. Mint fiatal bányatiszt Balánbányára 1843-ban került, és rövid idő alatt a Zakariás Antal örmény kreskedő tulajdonát képező baláni rézbánya és a bodvaji vasöntőde együttes üzemvezetője, igazgatója let. 14 gyermeke közül 4 Balánbányán született. A forradalmi események közepén Gál Sándor ezredes felkérésére 1849 márciusában megalapította, és utána a forradalom bukásáig vezette a csíkmadarasi lőporgyárat.

Ma Bodor Ferenc neve alig ismert, az utókor megfeledkezett róla, pedig nem ezt a sorsot érdemelte. Ő volt, Gábor Áron mellett, a székelyföldi hadiipar megteremtőinek egyike. Az a szakember, akinek a forradalom idején, a Székelyföldön elsőként sikerült ágyút gyártania. Már az 1848. Október 15-16-i agyagfalvi nemzetgyűlésen ajánlatot tett ágyúk öntésére, majd a következő hónapban az ő irányítása alatt öntötték a nem fúrt vaságyúcsövet.

Bodor Ferenc 1848 végén Bodvajon (Magyarhermány mellett), öntötte azt az első három hatfontos ágyút, ahol – a kézdivásárhelyi mesterekkel együtt – Gábor Áron is jelen volt. Ekkor és az ő keze alatt ismerkedett meg a leleményességével hamar hírnevet és nagy megbecsülést szerzett Gábor Áron az ágyúöntéssel. Bodor szakmai ismereteinek, tapasztalatainak köszönhetően a bodvaji vasöntőde “iskolájából” került ki az a három ágyúcső, amelyek Gábor Áron és Túróczi Mózes bronz ágyúinak a mintaképei voltak.

Bodort nemcsak az első ágyúk öntésének mestereként kell számon tartanunk őt, hanem a csíkmadarasi lőporgyár felépítőjét és működtetőjét kell benne tisztelnünk. A kézdivásárhelyi ágyúüzem kiépülése után a bodvaji vasöntőde nem az ágyúkészítésre, hanem ágyúgolyók öntésére szakosodott. 1849-ben több mint 3000 ágyúgolyó hagyta el az öntődét. Bodor nem vett részt a kézdivásárhelyi ágyúgyártásban, viszont az ő érdeme, hogy a fúrás nélküli ágyúk öntése az ő irányítása és haditechnikai ismerete révén valósult meg, amit gyorsan átvettek a székelyföldi mesterek, és így kezdődött el a székelyföldi ágyúgyártás. Bodor visszatért a forradalom időszakában annyira szükséges, és nagy fontossággal bíró lőporgyártáshoz. 1849-ben nagy kapacitású lőporgyárat építtetett Csíkmadarason a honvédség számára. Az ő irányításával rendszeresen szállították a balánbányai rezet a kézdivásárhelyi üzemnek. Egyik jelentése szerint 1849. márciusában 1000 mázsa rezet biztosított a kézdivásárhelyi üzemnek.

Bodor Ferenc megbízatását Gál Sándortól kapta, aki 1849. márc. 1-én kinevezte a csakmadarasi állami ágyúöntőde és lőporgyár igazgatójává, amelyet egy pár hét alatt üzemképessé tett. Anyagiak szűkében családi vagyonát is a gyárra áldozta majdani visszatérítés reményében. És rövid idő után ez lett az ország legnagyobb kapacitású lőporgyára. Minden vagyona odaveszett.

A forradalom bukása után letartoztatták, és két évi Marosvásárhelyen letöltött vizsgálati fogságot szenvedett. Azután erdőbecsülőként, nagy nélkülözések között kényszerült eltartani népes családját. A kiegyezés után került Budapestre, ahol először a kataszteri hivatalnál kereste kenyerét. 1870-ben munkanélküli lett, és utána mint napi díjnok a hadügyminisztériumban dolgozott haláláig. 1874. november 12-én halt meg, és november 14-én temették el római katolikus szertartás szerint a krisztinavárosi közsírkertben. Tíz gyermeke közül akkor még 8 életben volt. Kép se maradt róla.

Bodor Ferenc százados szerény ember volt, amikor a hadügyminisztériumban dolgozott, nem foglalkoztatta egyáltalán az a gondolat, hogy elismerjék áldozatos munkásságát, a becsvágy akkor is távol állt tőle. 1870. december 23-án a „HON” c. újság reggeli száma többek között ezt írta: Bodor a forradalom idején 60 darab olyan ágyút öntött, amelyek fúrás nélkül tudtak golyót kilőni, és ez abban az időben korszakalkotó megvalósítás volt.

Miért feledték el Bodor Ferencet?

A szabadságharc idején nemzeti hőssé vált Gábor Áron hívei nem sokkal a forradalom bukása után Bodor-ellenes hangulatot keltettek, és tagadni kezdték érdemeit. Nagynevű pártfogók hiányában az ellene ármánykodók áldozata lett. „Ő volt az, akit – érdemeit letagadva – feláldoztak a kézdivásárhelyi ágyúgyártás, főként Gábor Áron kultuszának fényesebb csillogása érdekében” – vallja Pál-Antal Sándor akadémikus. 

Bodor Ferenc élete, tettei követendő példa lehet mindnyájunk számára. 

Megmutatta, hogyan lehet és érdemes egy igaz ügy érdekében tevékenykedni és áldozatot hozni. Példaként áll előttünk családi élete, munkabírása, mindennapi tevékenysége és mindenekfölött a hazaszeretete.

(Ágyúcső és puskapor c. könyv felhasználásával)