Konszekrál és asszimilál

A görög krónikás, Plutarkhosz írta: „Találhatsz városokat védelmező falak nélkül, találhatsz népeket, akik nem ismerik az írás tudományát. ... De nem találsz egy népet sem templomok, Isten, imádság, áldozat, jövendölés és fogadalom nélkül. Azt hiszem, inkább elképzelhető egy város fundamentum nélkül, mint Isten és vallás nélkül.” Az emberiség ősidők óta megszokta, hogy ahol áldozat van, ott szükségképpen van pap is. 

Papság volt, még a Sínai szövetség előtt is. Ekkor maga Isten választotta és bízta meg a főpapsággal Áront és nemzetségét. A papság Isten akarata, hogy kifejezze: nem mindenkinek külön-külön akar Istene lenni, hanem egynek akarja az emberi nemet. 

Másik tény, hogy a maga erejéből senki emberfia nem léphet érintkezésbe Istennel, nem lehet elfogadható az Úrnál. Közvetítőre van szüksége. Ennek oka a bűn. 

Az ároni papság sem tudott olyan közvetítő lenni, amely kedvessé tudta volna tenni Isten előtt az emberek áldozatát. 

Ezt az egyetlen elfogadható áldozatbemutatást és közösségbegyűjtés problémáját Jézus Krisztus, az Istenember oldotta meg. Ő az egyetlen és örök Főpap, akit az Atya úrrá és messiássá tett. (ApCsel 2,14a+36+41) 

Szent Péter pünkösdi beszédében, Jézust az Istentől megbízott szenvedő Messiást mutatja be. Akik hittek Péter szavára, azok megkeresztelkedtek és megkapták a Szentlélek ajándékát, a kegyelmet, mely Isten műve az emberekben. Krisztus nyomdokain kell járnunk. Rá kell bíznunk magunkat az igazságos bíróra. Jézus ezen az úton vezetett ki bennünket a tévelygés sűrűjéből: ezen az úton haladva járunk csak nyomában. (1Pt 2,20b-25) 

Ha Krisztus sorstársunk lett a szenvedésben, akkor a Krisztus lelkületével elviselt szenvedés nem lehet értelmetlen. A mi sebeink is gyógyítanak, mert megtértünk lelkünk pásztorához és oltalmazójához. 

Jézus mindenki pásztorának mondja magát. (Jn 10,1-10) Sajátjának tekint bennünket. Aki Istentől van, készségesen hallgat az Istenfia hívó szavára. Az Úr ajtó is: csak rajta keresztül lehet az üdvösséget elérni és csak általa lehet az embereket üdvösségre segíteni. 

Úgy veszünk részt a szentmisén, hogy hallgatunk a Jó Pásztor szavára, imádkozunk, énekelünk és áldozunk. Életünket Jézus életébe az átváltozással asszimilálja és a szentáldozásban egyesülünk vele. Így lesz életáldozatunk végtelen értékű és a Szentháromság életébe befogadott. 

A szentmise jelenné teszi Jézus egyetlen áldozatát, hogy élő tagjai maradjunk, és az újszövetség papságát is ezért alapította. Jézus apostolainak és utódaiknak adta a konszekrálás hatalmát, melynek alapja a kegyelmi hívás és az egyéni felszenteltség. 

A megkeresztelt általános papi hatalmát úgy tudja gyakorolni, önmagát az Egyház közösségében Istennek adni áldozatul, ha megjelenik a felszentelt pap miséjén és abba bekapcsolódik. Mindezt azért tette Jézus, mert a szentmise az Ő ajándéka Egyházának. Csak Benne pap, és csak Benne gyakorolhatja papságát az Egyház. Jézus konszekrál és asszimilál, isteni minőségűvé tesz.

„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.” Jn 10,10.