Az Ezer Székely Leány Nap és A székelység története

A történelem fintora, hogy egy-egy igazi nagyságot az utókor elfelejt. Ez a korok amnéziája, tudatkiesése. Ez abban nyilvánul meg, hogy az igazi szereplőket elfelejtik és csak az utánuk jövőket emlegetik. Így jártak el P. Takács Albert Gáborral, volt csíksomlyói ferences házfőnökkel A székelység története kézikönyv és tankönyv szerkesztői. 

P. Takács Budapesten született 1896. dec. 19-én. A ferences rendbe lépett 1912. szept. 30-án. Egyszerű fogadalmát 1913. okt. 1-jén, az örök fogadalmat 1917. április 29-én tett. Pappá szentelték 1919. dec. 22-én. 1927-ben lett csíksomlyói házfőnök. A történelmi idő úgy hozta, hogy népi kultúránk védelmét vállalta fel a Csíkszeredában működő Szociális Testvérek Társulatának egyik vezetőjével, Stettner Andrea testvérrel és a kolozsvári Katolikus Nőszövetséget képviselő Zakariás Flóra nővérrel. 

1930-ban eltervezték az Ezer Székely Leány Napja rendezvény szervezését, amelyre 1931. június 7-én került sor az első alkalommal, hosszú hónapokig tartó előkészület után. Célja a székely népviselet, néptánc és népzene megőrzése. Ennek jelmondata: Hitében erős, erkölcsében tiszta, önazonosságában szilárd ifjúság nevelése. A hagyományőrző találkozóra 42 településről jöttek el Csíkszeredába.

1932-ben a mozgalomhoz  új emberek is kapcsolódtak, mint 1930 és 1933 között Kézdivásárhelyen tanító Domokos Pál Péter, aki a konferanszié szerepét vállalta és P. Lukács Manszvét szónok. Az ötödik találkozó után 1935-ben a román hatóság betiltotta. Újraéledése 1940. október 8-án volt, amikor vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó Csíkszeredába látogatott.

Az emberek hamar felejtenek. Ezért történhetett meg, hogy az Ezer Székely Leány Napja rendezvény kezdeti elindítóját, P. Takácsot még a történész csoport sem említi, tévesen pedig Domokos Pál Pétert tették meg elindítónak. P. Takácsot a történelem szele a II. világháború után Amerikába sodorta, ott is hunyt el 1974. január 1-jén. E sorokkal szeretnék ismételten P. Takács emléke mellett tanúskodni, remélve, hogy kortársaink kijavítják nagy tévedésüket még A székelység története kézikönyv és tankönyvben is!