Oldalak

2018. 02. 12.

2018-ban bérmálkozóknak 10.



10. Ki a Szentlélek?  Cél: A Szentlélek ismeretére és működésének a felismerésére vezetni.
Hitünk harmadik alaptétele a Szentlélekben való hit. A bérmálás szentségének, az egyik rendeltetése, hogy minket a Szentlélekkel láthatatlan működésének felismerésében segítsen.
1) Mit tudunk a Szentlélekről? Talán csak annyit, hogy a harmadik isteni személy, aki az első pünkösdkor tüzes nyelvek alakjában leszállt az apostolokra, akit mi is elnyerünk a bérmálás szentségében. A világ végéig munkálkodik az Egyházban és az emberek lelkében. A Szentlélek munkája rejtett, nem látható módon folyik. 
2) Miért van szükség a Szentlélekre? „Ihleted ha fényt nem ad, emberszívben ellohad, minden erő, minden ép.” Jézus mondja: „Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha én nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm hozzátok.” (Jn 16, 7)
a) A Szentlélek fogja kiteljesíteni és megértetni Jézus tanítását: „Még sok mondanivalóm volna, nem vagytok azonban elég erősek hozzá. De amikor eljön Ő az igazság lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (Jn 16,12). „Akik megkapják a Szentlelket, azoknak szívéből élő víz forrásai fakadnak.” (Jn 7,38).
b) Krisztus egyszer és mindenkorra történt megváltását a Szentlélek valósítja meg az egyes emberek lelkében. Az Ő műve, hogy kiossza a Krisztus által megszerzett kegyelmet, megsemmisítse a lélekben a bűnt, felékesítse azt a megszentelő kegyelemmel, megadja az Istengyermeki életet, és templomává avasson.
3) Ki a Szentlélek? "Aki szólt a próféták által", hallatja velünk az Atya szavát, aki megismerteti velünk Krisztust, de önmagát nem tárja föl. Ez magyarázza, hogy "a világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri", miközben azok, akik Krisztusban hisznek, megismerik Őt, mert velük marad (Jn 14,17). (KEK 687).
a) A Szentlélek tevékenysége az Ószövetségben. Az Úr Lelke, amely megszállja, eltölti az Úr választottait, hogy teljesíthessék az Istentől kapott megbízást. Működik a választott nép vezetőiben, a bírákban, hogy igazságot szolgáltassanak (MTörv11,17). Ő indítja el Sámsont (Bír 14,15). Segíti Gedeont (Bír 6,12). Az Úr lelke tölti el a királyokat: Sault és Dávidot, hogy betölthessék a királysággal járó feladatokat. (1Sám 10,10; 11,6; 16,13). Az Úr lelke választja ki és indítja beszédre a prófétákat (Ám 3, 8).
b) A Szentlélek tevékenysége az Újszövetségben. Az Újszövetségben a Szentlélek vezeti elsősorban a Megváltó Jézus Krisztust. Az Ő erejéből történik a megtestesülés is. (Lk 1,35). A Lélek száll le Krisztusra keresztelésekor, Ő vezeti a pusztába, hogy előkészüljön evangéliuma hirdetésére. Krisztus a Lélekben imádkozik, és végzi minden teendőjét.  Joel próféta (Jo 3,1) és Ezekiel (Ez 36,26-27) megjövendölték, hogy Isten egykor kiárasztja Lelkét minden emberre. Mindez az első pünkösdkor beteljesedett. A Lélek egy új közösséget teremtett: Isten népét, vagyis az Egyházat.
A Lélek hatására az apostolok egészen átalakulnak. Most értik, hogy mit akart Krisztus (ApCsel 2,11).
A Lélek vezeti ezt az apostoli Egyházat. Péter apostol hirdetni az embereknek Jézust. Ő küldi el Kornéliuszhoz (ApCsel 10,15-20). Ő indítja Fülöp diakónust. Ő rendeli Sault és Barnabást a misszióra.
c) A Szentlélek neve, jelzői és jelképei: Vigasztaló, az Igazság Lelke, az Ígéret lelke, a fogadott fiúság Lelke, Krisztus Lelke, az Úr Lelke, Isten Lelke, a Dicsőség Lelke. (KEK 692). A Szentlélek jelképei: víz, olaj, tűz, felhő és fény, pecsét, kéz, ujj, galamb. (KEK 694). A Szentlélek a lelki, kegyelmi életnek a forrása bennünk. Felszítja bennük az istenszeretetet, feltárja előttünk Isten belső életét. Közlékennyé tesz az emberek felé, hogy mi is beszéljünk az Isten csodás tetteiről. Képessé tesz a reánk bízott feladatok teljesítésére.
4) A Szentlélek működése. Ma is működik az Egyházban, a világban és az egyes emberek lelkében rendes és rendkívüli kegyelmi ajándékaival (KEK 688). Lourdes-i csodák, Szent Pió atya, Alfred Bessette stb.
a) A Szentlélek és az Egyház az utolsó időkben: biblikus-mozgalmak, lelkiségek, ökumenia...
b) A Szentlélek működése a nagyvilágban: ahol az egymás közti békét és egyetértést keresik.
c) A Szentlélek működése az egyes emberek lelkében. Ez a legfontosabb területe. A Szentlélek ajándékait a keresztség és a bérmálás által mi is megkapjuk (Iz 11,1-2). Lélek gyümölcsei (Gal 5,22-23).
5) A Szentlélek hét ajándéka: A bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, jámborság, az Úr félelmének lelke. (BÉTETJÚ)
6) A Szentlélek rendkívüli ajándékai. (1Kor 12. és 14.fej.) Isten azért adja, hogy a közösség javát szolgálják. Rendkívüli tudás, csodatevő hit, gyógyítás, szellemek megkülönböztetése, szónoki tehetség, vezető képesség.
7) A Szentlélek működésének a felismerése. Hol jelentkezik a Szentlélek?
- Megtaláljuk a Szentlelket az imádságban, magunkba szállásban. (2 Kor 3,4-5)
- Találkozunk a Szentlélekkel a Szentírásban. Remete Szent Antal „ha tökéletes akarsz lenni” (Mt 19,21).
- A Szentlélek jelentkezik a mindennapok eseményeiben és teendőiben. Amit másokban látunk.
-  Néha rendkívüli módon, rendkívüli élményekben is jelentkezik. A Lélek indításait követni is kell.
8) Példák a Lélek megtapasztalására. - Zakeus. - Ahol a szülők becsületesen fáradoznak gyermekeik nevelésén. - Ahol a fiatalok észreveszik az emberi szükséget. Kérjük a Szentlelke, hogy töltsön el minket: : „adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,13).
**


Imets László id. – Mennybemenetel – fametszet

Jézus mennybemenetelével megvonja látható jelenlétét (napfogyatkozás). Isteni módon mégis közöttünk van. Elküldte a Szentlelket egyházának, aki rejtetten, nem látható módon jelen van és munkálkodik.
A levegőt sem látjuk, de ha mozgásba jön, akkor érezzük erejét és látjuk amit végbevisz. A fametszet érzékelteti Jézus gondoskodó szeretetét, ahogyan a Szentlélek elküldésével megvilágítja a tanítványokat és védőn körberagyogja az egész világot. A gyökeres, stabil fákat is mozgásba hozza a levegő, noha nem látható.
         







Szentlélek himnusz

Ó alkotó Lélek jövel,
És szívünk, lelkünk töltsed el.
Te alkotád a szíveket,
Hozd nékik bő kegyelmedet.

Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
Kit ád nekünk az Alkotó,
Te élő forrás, égi láng,
Szentkenet égből, szállj le ránk.

Te hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobb keze
Az Úr erős ígérete,
Sugalmas ajkak ihlete.

Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
És szállj szívünkbe, Szeretet.
Ha testünk gyarló, s lankadunk
Légy mindig éber gyámolunk.

Űzd messze tőlünk ellenünk,
Szent békességed ad nekünk
Te járj, vezér, utunk előtt,
Veszélytől védjen szent erőd.

Add, ismerjük meg az Atyát
Teáltalad és egy Fiát,
És kettejüknek Lelke, Te,
Örökre légy lelkünk hite.

Az Istent áldjuk: Jó Atyát,
S ki felkelt sírból, Szent Fiát,
S a Lelket, szívünk vigaszát
Most és örök időkön át.
 


Előző leckék:


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése