Ezért jöttem...

Hiszen ezért jöttem... - Isten nagy adománya a teremtett világ, amelyet ha helyesen használunk, akkor könnyűvé és szabaddá teszi életünket. Sikereink nyomán néha elbízzuk magunkat és megfeledkezünk Istenről, s rokonainkról. De ha természeti csapás ér vagy betegség, akkor rögvest törékenységünk tudatára ébredünk. Kicsik leszünk, tehetetlennek érezzük magunkat. Csehov drámájában, A három nővérben mondja valaki: „Azt hiszem az embernek hívőnek kell lennie vagy keresnie kell az igazságot, különben az élet sivár, sivár… Élni és nem tudni, hogy miért repülnek a darvak, miért születnek a gyerekek, mire vannak a csillagok az égen… Vagy tudja az ember, miért él, vagy pedig minden hiábavaló ostobaság.”

Jób története jól szemlélteti, hogy a fizikai, erkölcsi megpróbáltatások idején, hogyan kerül előtérbe az élet értelmének a kérdése. (Jób 7,1-4. 6-7) „Küzdelem az ember sorsa a földön” - itt csak szolgál, dolgozik, de még nem tudja, hogy mit kap érte, hogy lesz-e végső igazságszolgáltatás. A szenvedő Jób hisz Istenben. Hite hozzá segítette, hogy Isten előtt feltárja kérdéseit, mert az emberektől nem várhat semmit, a szenvedésnek pedig nem tud értéket és értelmet tulajdonítani. Ezért az élet értelmére Istentől vár türelmesen választ. Jézusnak kell eljönnie, hogy erre megtanítsa az embereket és a betegek gyógyításával felvillantsa a végső, boldog állapotot, amelyben nem lesz többé könny és fájdalom. Szent Márk bemutatja Jézus szombati tevékenységét. (Mk 1,29-39) Délelőtt tanít a zsinagógában, megvilágosítja a lelkeket. Majd meggyógyítja Simon anyósát, ezzel kinyilvánítja Isten szeretetét. Napnyugta után „odavitték hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat” – meggyógyította őket és sok ördögöt kiűzött. Jézus tettével az egész embert, testi-lelki voltában, a fizikai és erkölcsi szenvedés állapotából szabadítja ki és vezeti el a benne való hitre, az üdvösségre.

Hajnal tájban, Jézus elment egy elhagyatott helyre imádkozni. Számára nagyon fontos volt az imádság, hogy az Atyával való bensőséges kapcsolatát ápolja: hogy megszólítsa az Atyát, hogy kérdezze, kérje, hallgassa, dicsőítse őt. Az Atyával szeretetben eltöltött együttlétben ismerte fel, mi a következő lépése, amit meg kell tennie. 

Bár Kafarnaumban „mindenki” őt kereste, ő mégis tudja, hogy más a dolga: „Menjünk el máshová, ... hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen ezért jöttem.” Jézus azért tudott „mindenkinek mindene lenni”, mert állandó és szoros kapcsolatban élt minden emberség forrásával, az Atyával. 

Aki, Jézussal látja az élet célját, az mindig sürgetésben él: tovább kell adni az örömhírt. (1Kor 9,16-19. 22-23) Jézus művét folytatjuk mi, ha jól imádkozunk, mert imánk minket is emberségesebbé, megértőbbé, irgalmasabbá tesz. E küldetés teljesítése egyben örömtelivé teszi életünket.

„Jaj nekem, ugyanis ha nem hirdetem az evangéliumot!” 1Kor 9,16.