Oldalak

2018. 04. 24.

2018-ban bérmálkozóknak 12.


12. Felelősségem az Egyházban

           Cél: Az Egyház helyzetéért és sorsáért mindnyájan felelősek vagyunk.
Az Egyház olyan, mint egy élő szervezet, amelyben Krisztus a fő, a Szentlélek az éltető Lélek, a megszentelt emberek a tagok.
1) Az Egyház tagjai. Mint ahogyan a test tagjai nem egyformák, ugyanúgy az Egyház tagjai sem egyformák. Mindenkinek külön feladata van, de mindenik szükséges. Mindenkinek végeznie kell a maga sajátos feladatát, és valamennyinek össze kell működnie az egész szervezet érdekében. Másként a szervezet beteg lesz és nem tudja teljesíteni rendeltetését. (vö. 1 Kor 12,14-20).
a) Minden megkeresztelt ember egyformán tagja az Egyháznak. Mindenik kapja a kegyelmet, mindenik egyformán részesül a tanításban és a szentségekben. Mindeniknek ugyanaz az életcélja: eljutni az Istenhez és örök szeretetben egyesülni Vele. (vö. Kol 3,11).
b) Minden tagnak külön egyéni feladata van. Mindenkinek külön egyéni feladata van az Egyházban, amit csak Ő tud betölteni, s az egész Egyházra kihat, hogy hogyan teljesíti azt: gyöngíti, vagy erősíti vele az Egyházat. Ezt a feladatot és a hozzá szükséges erőt és készséget karizmának nevezik. Mindenkinek megvan a maga külön karizmája: „Isten némelyeket apostolokká, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett. Adott csodatevő hatalmat, gyógyító erőt, segítőkészséget, kormányzóképességet, különféle nyelvadományt.” (1Kor 12,28-30). Vannak rendkívüli karizmák és hivatások, amelyek kiemelik az embert a világból, és teljesen Istennek szentelik, mint a papi és még inkább a szerzetesi hivatás. A szerzetes elhagyja a világot, hogy életével figyelmeztessen a földiek mulandóságára és az örökkévalóságra, ahová mindnyájunknak el kell jutni. Vannak egyszerűbb karizmák: segítőkészség, adakozás, figyelmeztetés, békítés, vezetőképesség stb. Ezeket mindenki azért kapja, hogy használjon vele: „legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.” (1Pt 4,10). Az Úr Jézus a talentumokról szóló példabeszédében figyelmeztet a számadásra. (Mt 25,26-27)

2) A papság és a világi hívek. Az Egyházban meg szoktuk különböztetni a papságot és a világi híveket. A valóságban a hívek is kötelesek bekapcsolódni az Egyház munkájába és feladataiba a maguk módján.
a) A keresztség által a hívek is részesednek Krisztus hármas küldetésében, ami prófétai, papi és királyi (LG 34-36). - Prófétai küldetés: hirdetni a Krisztus által hozott üdvösséget.
- Papi küldetés: Istennek szentelni a mindennapi életünket.
- Királyi küldetés: visszavezetni Istenhez a bűn által elszakított világot.
b) A bérmálás Krisztus tanúivá avat minket, hogy egész életünkkel és magatartásunkkal tanúságot tegyünk az evangélium igazságáról és átalakító erejéről. Erre vonatkozik a háras ígéret: hitben hűségesek maradunk, házasságot az Egyház törvényei szerint kötjük, és a közéletben az emberek között is az Egyház tanításának szellemében dolgozunk.
c) A kereszténység legfőbb parancsa az Isten és a felebaráti szeretet. A felebaráti szeretet nemcsak anyagi, hanem lelki vonatkozásban is kötelez.
d) Az Egyház vezetői is kérik a hívek segítségét a maguk feladataiban. A munkahelyen és szórványokon, ahol a híveknek kell a keresztény elveket képviselniük.
3) Hol kell a keresztény embernek tanúságot tenni hitéről?
a) Leghamarabb a családjában.
b) Azután munkahelyén, munkájának lelkiismeretes és szakszerű elvégzésével.
c) Végül magában az egyházi közösségben, amelybe tartozik. Részt kell vennie az Egyház szentségi- és liturgikus életében, gondjaiban és munkájában. A New Yorkban munkát kereső Portó Ricoiak segítik egymást: szállásról, munkáról gondoskodnak.
4) Mivel kell a keresztény embernek tanúságot tennie?
a) Hiteles és öntudatos keresztény élettel. Miért más ez az ember? A keresztény tudja, hogy miért él ezen a földön. Eltérően a szekták tagjaitól a végső cél nem az, hogy valakit megnyerjünk, hanem hogy embertársunk Isten felajánlott kegyelmét saját elhatározásából elfogadja és üdvözüljön.
b) A hitvallással. Az igazi keresztény nem szégyelli mások előtt megvallani a hitét. Számot is tud adni másoknak hitéről. Szeretettel és határozottsággal meg tudja indokolni és védeni a keresztény álláspontot.
c) A szeretet gyakorlásával. Nehéz természetű emberek elviselésével, tud másoknak megbocsátani.
d) Szenvedésben való helytállásával. Nem veszíti el hitét és bizalmát, nem fordul el Istentől. Tudja, hogy „Az Istent szeretőknek minden a javukra válik.” (Róm 8,28) Felajánlja az Egyháznak javára. (vö. Kol 1,24)
e) Imádságával. Embertársaiért imádkozik, gondjait Isten elé viszi. „hússzívet adok nektek.” (Ez 36,26-27)
5) Egyházközségünk lelki és anyagi helyzetéről, szükségeiről és problémáiról. A bérmálandók segíthetnek már most vagy később, amikor mint családalapítók belépnek az egyházközség életébe.



Előző leckék:



A bérmálkozó EMBERKE
csak négy betűből áll:
Érteni akarja az evangéliumot,
Öntudatossá akar válni,
Tanúságot akar tenni és
Áldássá akar lenni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése