Oldalak

2018. 06. 09.

Tudtad? - Szorakozzál!


2014-es adatok szerint Togónak és még 13 másik afrikai államnak kell gyarmati adót fizetnie Franciaország számára.
Az ellenálló vezetőket vagy meggyilkolták, vagy eltávolították a pozíciójukból. Akik engedelmeskedtek, most is a franciák pazar életmódját támogatják, mialatt a saját népük mély szegénységtől szenved.
 
 
 • Az első autóversenyt az amerikai  Wisconsinban 1878-ban Green Bay és Madison között rendezték 323 kilométeres távon, a versenyt egy Oshkosh gőzgép nyerte.
 
 

• Az első európai autóversenyt még gőzgéppel hajtott kocsik vívták 1887-ben Párizs és Versailles között, amelyet a Georges Bouton által készített háromkerekű gőzhajtású kocsi nyert meg. Ezek kezeléséhez a vezetőn kívül még egy fűtőre (franciául chauffeur) is szükség volt, ebből ered a magyar sofőr elnevezés.
 
• Az 1895. június 11-én rendezett Párizs-Bordeaux-Párizs 1180 kilométeres versenyt, amelyet már igazi versenynek tekintenek, 15 benzin és 6 gőzkocsi és egy gőzhajtású busz vett részt. Emile Levassor ért elsőként célba, 48 óra 48 perces idővel és 24,5 km/h átlagsebességgel. A célban úgy nyilatkozott hogy a kerékpáros sebességi csúcsot (22 km/h) akarta mindenképp megdönteni. Itt sem a leggyorsabb hanem az előírás szerinti négyüléses Peugeot nyert, mely 11 órával később ért célba.
 
 
Az Itala besüppedve Tomszk és Kolivan között
• 1906 nyarán a párizsi Matin című újság hirdette meg a 10 000 frank díjazású Peking-Párizs 20 000 kilométeres versenyt. Az úttalan vidékeken vezető, rablók, vadállatok által veszélyeztetett út 1907. június 10-én rajtolt Pekingből és hatvan nap múlva ért célba a Borghese herceg vezette 40 LE-s Itala. Több versenyző csak 21 nappal később ért Párizsba. A győztes négyhengeres 7500 köbcentis autó, 100 kilométerenként 30 liter benzint és 16 garnitúra gumit használt el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése