Oldalak

2018. 07. 13.

Gyerektábor Hargitafürdőn

Ministráns-hittanos gyerekek tábora. - A héten, július 9 és 11-e között a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia szervezésében idén is megrendeztük a ministráns-hittanosok gyerektáborát Hargitafürdőn.  
Meghívtuk azokat, akik az év folyamán hűségesen  szolgálnak az Úr oltáránál és részt vesznek a plébániai hittanórákon. 
A 2018-as év a főegyházmegyénk által meghirdetett Ifjúság Éve, ezért az idei tábort az Ifjúság évének jegyében szerveztük meg, „Reménységgel teli jövőt szánok nektek.” (Jer 29,11b) mottóval. 
A táborozó ministráns-hittanosok
 A 49 gyermek a korosztályának megfelelő kis csoportokra osztva vehetett részt a programokon, imádságokon, tanításokon és játékokon, hogy lelkiekben gazdagodjanak. Hangulatos tevékenységeken által megtapasztalták, milyen nagy öröm a krisztusi közösséghez tartozni. 
A tábori Otthon felé, amikor a terített asztalhoz kell ülni
A táborban, az Isten jelenlétében való örvendezés állt a középpontban. 
Játék közben a biztatás sem hiányozhat: Hajrá Szereda!!
Hajrá Szereda! - Élvezetes játék :-)
Darvas Kozma-József esperes-plébános úr, György Imre, Șcheianu Ciprian Iosif és Tódor Attila segédlelkészek, 
Bodó Noémi ügyeskedik
 Léstyán Andrea és Fodor Zita hitoktatók, valamint Váta Izabella, Péter Balázs és Péter Lóránd lelkes fiatalok jóvoltából a táborba részt vevő gyerekek számára minden feltétel adott volt: ház, meleg étel, lelki program, jó hangulat, ahhoz hogy „jobbakká” válhassanak. 
Benedek Márta mutatványa
A tábor programját délelőtt a templomról, a szentmiséről és a szolgálatról szóló tanítás, csoportos foglalkozás jelentették. 
Kósa Hajnalka óvónővel nemezelők egy csoportja
Délután műhelymunkára: kürtőskalács sütésre, nemezelésre, számháborúra, kincskeresésre, filmnézésre, sportos és szabadidős tevékenységre, valamint színes estre került sor, ahol a gyerekek megmutathatták tehetségüket.
Az elsőáldozók énekkara, Márk prímással
Naponta szentmisével dicsőítettük az Istent. 
Fiúk támadásban: Arnold és Csaba küzd a labdáért
Minden programnak az volt a célja, hogy a gyerekek megtapasztalják Isten személyes szeretetét és a szolgálatban ők is Isten eszközei lehetnek. 
Női foci, ahol a mozgás a legfőbb
Azt gondolom, hogy a gyerekek lelkiekben megerősödve, gazdagon tértek haza, azzal a jó elhatározással, hogy otthon is segítenek és buzdítják társaikat a krisztusi életre, hogy ők is tanúságot tehessenek Isten szeretetéről.
Jó az étvágy, nem válogatunk! - Kérek még!
Készülés a számháborúra
Kiegészítésként álljon itt a táborban résztvevő három kislány vallomása:
Szaladás a Szent István Ház felé
Hátsek Katalin: „Számomra ez a tábor nagyon sokat jelentett. A három nap alatt sokat játszottunk, nevettünk, tanultunk és imádkoztunk. A sok közösen elmondott imával, szentmisén való részvétellel közelebb kerültünk a jó Istenhez. Emellett nagyon sok mindent megtudhattunk a templomunkról is, a misén használt tárgyakról, a miseruhákról és sok más mindenről. A tábor ideje alatt nagyon sok barátra tettem szert. Ismerkedni nagyon egyszerű volt, köszönhetően a sok közös játéknak és csapatmunkának. Remélem, hogy a táborban kötött barátságok életünk végéig fognak tartani úgy, mint az Istenbe vetett hitünk.” 
A Szent István Ház előtt
Sipos Helga: „A táborban nagyon sok felejthetetlen élményben lehetett részünk. Egymást megismertük, új barátokat szereztünk. Ez a három nap segített abban is, hogy feltöltődjünk lelkileg. 
A jó hangulat és a csapat összetartása a jól megszervezett programok által jött létre. 
Én a táborból sok élménnyel, barátokkal és közös emlékekkel távoztam!”
Szabó Antónia: „Nekem az idei ministráns tábor hatalmas élmény volt. 
Fejleszthettem a tudásom olyan dolgokkal, amik segíteni fognak ezek után is a ministrálásban. 
Ezen kívül számos csapatépítő programot szerveztek nekünk a papbácsik, aminek köszönhetően sokkal jobban megismerhettem a többi ministráns társamat. 
Nagyon élveztem minden percét ennek a három napnak, és köszönöm hogy ott lehettem!”
Viszontlátásra a 2019. évi táborban is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése