Oldalak

2018. 07. 28.

Orbán Viktor Tusványoson


Nyugaton liberalizmus van, demokrácia nincsen
  • Átlépte az egymilliót a honosított magyar állampolgárok száma
  • Orbán Viktor szerint szilárd a nemzeti-keresztény rendszer, és éppen ezért fontos a korszaképítés végrehajtása a következő években
  • Van egy ajánlatunk a szomszédainknak, de a kölcsönös tisztelet alapján kell állni
  • Fel kell építeni Közép-Európát, ami több mint a Kárpát-medence
  • Van élet a globalizmuson túl, Közép-Európa útja a szabad nemzetek szövetségének útja
  • Európának szüksége van egy közös haderőre
  • Európai Bizottság teljes kudarcot vallott és már csak 300 napja van hátra
  • A liberális Európában nem jelent semmit európainak lenni
  • A Fidesz nem megy el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet
A magyar kormányfő beszéde kezdetén felidézte, hogy mi történt az elmúlt egy évben. Sokkal több minden történt, mint korábban. A legfontosabb dolog a mögöttünk hagyott egy évből, hogy
sikerült átugrani egy újabb küszöböt, és már több mint egymillió honosított magyar állampolgár van – mondta Orbán Viktor.
A nemzetegyesítés átváltozott nemzetépítésbe – mondta. A kormányfő megköszönte a határon túl leadott szavazatokat.
Lezártuk a harmadik ciklusunkat, és megkezdtük a negyediket. Még négy év munkára kaptunk esélyt – mondta a kormányfő. Orbán szerint felhatalmazást kaptunk egy új korszak építésére. A 2010-es kétharmad a zavaros évtizedek lezárására adott felhatalamazást, a 2014-es kétharmad ennek a rendszernek a működésének a kiépítésére adott felhatalamazást.
Egy új korszak kiépítésének a felhatalmazása a 2018-as választás – tette hozzá.
 A korszak egyfajta közös hangulat, ízlésvilág, viselkedési mód – hangsúlyozta a kormányfő. Kulturális korszakba kellene ágyazni a politikai rendszert – tette hozzá. A közéleti viták pont a kultúra területén robbantak ki – mondta a kormányfő.
Szeptembertől nagy változás előtt állunk – mondta a kormányfő. Orbán szerint szilárd a nemzeti-keresztény rendszer, és éppen ezért fontos a korszaképítés végrehajtása a következő években. A kormányfő felhívta a figyelmet arra, hogy jelentős sikereket ért el a magyar gazdaság a mögöttünk hagyott nyolc évben.

Újra kell építeni a Kárpát-medencét és Közép-Európát

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a teljes magyar élet stabilizálódott, csökkent a szegények száma, és jelentősen nőtt a foglalkoztatás. Egy ilyen helyzetben csak nagy célokat kell kitűzni, amik korábban elképzelhetetlenek voltak – tette hozzá.
2030-as időhorizonttal nézve az öt legélhetőbb uniós ország közé akarunk kerülni. A népesedési hanyatlást meg kell állítani addig, energiafüggetlenség kialakítása szükséges 2030-ra – mondta a kormányfő. Közép-Európa gazdasági megépítése 2030-ra – ez is a legfőbb célok között van.
Az a tervünk, hogy újjáépítsük az egész Kárpát-medencét – tette hozzá. Újra erősek és elszántak vagyunk, véget ért a 100 év magyar magánya.
Kössük össze az országainkat, a nagyvárosok között legyen autópálya-hálózat, és kössük össze az energiarendszereinket – ezt ajánlotta a szomszédos országoknak Orbán Viktor. A politikus szerint a védelmi rendszereket is össze kell kötni. Van egy ajánlatunk a szomszédainknak, de a kölcsönös tisztelet alapján kell állni – mondta a kormányfő.
Száz éve lépett be Románia a modern korszakba, értjük, hogy ezen van mit ünnepelni, de a mi nézőpontunkból nincs mit ünnepelni. Nézzünk szembe a tényekkel, hogy Székelyföld a modern Románia előtt is létezett, és akkor is létezni fog, amikor már egész Európa behódolt az iszlámnak – mondta a kormányfő.
Orbán Viktor elmondta, hogy fel kell építeni Közép-Európát, ami több mint a Kárpát-medence. A gazdasági fejlődés mellett Közép-Európa egy sajátos egység, más mint Nyugat-Európa.
A közép-európai építkezés öt tézise: mindenkinek joga van megvédeni a keresztény kultúrát és elutasítani a multikulturalizmust, a család megvédése, mindenkinek joga van megvédeni a kulcságazatokat, joga van megvédeni a határait és elutasítani a bevándorlókat, és végül minden országnak joga van ragaszkodni az egy nemzet, egy szavazat elvéhez.
Van élet a globalizmuson túl, Közép-Európa útja a szabad nemzetek szövetségének útja.

Érteni kell, mi zajlik a világban

Orbán Viktor elmondta, hogy az amerikai elnök beváltotta az ígéreteit, és véget ért a multilaterális korszak, ennek helyébe a kétoldalú megállapodások rendszere lép. A kínai menetelés folytatódik, az oroszok is beváltották az ígéretüket, így kiiktatják Ukrajnát a gázszállításokat illetően. Európa jobbratolódása folytatódott – hívta fel a figyelmet Orbán.
Egy tizenötmilliós nemzet számára létkérdés, hogy értse, mi történik körülötte – tette hozzá.
Várhatóan az amerikaiak folytatni fogják a kísérletüket, hogy sikeresen versenyezzenek Kínával. Amerika ebbe nem törődik bele, mag akarják változtatni a nemzetközi játékszabályokat, ez a szándék egy meghatározó erő lesz a következő időszakban – mondta Orbán Viktor.
Az USA célja, hogy eltűnjön Európa kereskedelmi fölénye vele szemben, várhatóan lesz egy amerikai-orosz megállapodás a fegyverkezést tekintve.
Oroszország ütközőzónákat fog majd létrehozni a következő időszakban.

Közös európai haderő szükséges

Az EU ma primitív orosz politikát folytat, vannak olyan uniós országok akik fenyegetve érzik magát – mondta Orbán, ugyannakkor sem mi, sem a szlovákok, sem a csehek nem éreznek ilyen fenyegetést.
A NATO-nak extra biztonságot kellene adnia a lengyeleknek és a baltiaknak, így védve éreznék magukat. Ez lehetne az alapja a tagolt orosz-politikának.
Orbán Viktor Törökországról, Izraelről és Egyiptomról azt mondta, hogy ezeknek az országoknak az instabilitása nagyon veszélyes lenne Európa számára.
Stabil Egyiptomra, Izraelre és Törökországra van szükségünk – tette hozzá.
 Mindebből egyetlen következtetés adódik, Európa nem élhet tovább úgy, mint eddig. Nem élhetünk az amerikaiak pénzén, szükségünk van rájuk, de Európának szüksége van egy közös haderőre. Ehhez a pénz és a technológiai alap megvan, csak a közös elhatározás nincs.

Törökország, Izrael és Egyiptom instabilitása nagyon veszélyes lenne Európa számára
Fotó: Havran Zoltán

Európa vezetői alkalmatlanok – Nyugaton liberalizmus van, demokrácia nincsen

Európa valaha egy erős civilizáció volt – mondta Orbán Viktor az európai ügyekre térve.
A civilizációk a vallás, a művészet, az üzleti vállalkozás és a kutatás szellemére épülnek. Európa mind a négy területen kudarcot vallott.
Ezek a folyamatok régebben kezdődtek – tette hozzá. Az európai civilizáció válságát a migráció mutatta ki igazán, Európa vezetői alkalmatlanok, nem tudták megvédeni a kontinenst a bevándorlástól.
Ennek szimbóluma az Európai Bizottság, ami teljes kudarcot vallott és már csak 300 napja van hátra.
Az EB pártos, elfogult, és nem barátja a szabadságnak, mert egy európai szocializmust épít – mondta a kormányfő.
A nyílt társadalom alapjait építi az Európai Bizottság, ahol nincsenek határok és az európai emberek lecserélhetők – mondta a kormányfő.
A liberális Európában nem jelent semmit európainak lenni – tette hozzá. Ráadásul mára a liberális demokrácia, liberális nem-demokrácia lett. Nyugaton liberalizmus van, miközben demokrácia nincsen – mondta a kormányfő. A szólásszabadság megszűnt nyugaton, főleg ami a migránsokról szóló híreket illeti.

A kormányfő kijelentette, hogy a liberális sajtószabadság olyan, mint az orosz bicikligyár, amelynek termékéből a végén mindig gépfegyver lesz.
Összpontosítsuk minden erőnket a 2019-es EP-választásra – mondta Orbán Viktor. Most van összeurópai kérdés, és most egy nagy kérdésről szól: a bevándorlásról. Minden erőnket erre a nagy kérdésre és választásra összpontosítsunk – mondta a kormányfő.
Az európai elit láthatóan ideges, mivel az előttünk álló választáson a Soros-terv elakadhat – tette hozzá.
Orbán Viktor kijelentette, hogy elemi érdekünk a Soros-terv megakasztása. Ellenfeleink nagyon közel járnak a sikerhez – tette hozzá. Mindezt úgy magyarázta, hogy a korábbi évtizedekben a politikai és szellemi versengés volt a jobb- és baloldal között, de
ha minden országban lesz egy 10 százalék feletti muszlim népesség, akkor a kereszténységet feladó népességgel közösen nem lehet keresztény alapon választásokat nyerni a következő évtizedekben. Éppen ezért sorsdöntő a mostani választás. A liberális elitet le lehet váltani egy kereszténydemokrata elitre – mondta a kormányfő.

A kereszténydemokrácia a keresztény családmodellen alapszik

A kereszténydemokrata politika lényege, hogy nem a hitelveket, hanem a hitelvekből következő létformákat védje meg – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. A kereszténydemokrácia nem liberális, ha úgy tetszik illiberális. Ezt három ügyben lehet megfogalmazni:
a kereszténydemokrácia nem áll multikulturális alapon, a kereszténydemokrácia bevándorlásellenes, a kereszténydemokrácia pedig a keresztény családmodellen alapszik – mondta a kormányfő.
A ’68-as elitnek is búcsút mondhatunk a jövő évi választáson, és jönnek a ’90-esek az antikommunista és kereszténydemokraták. Mi vagyunk Európa jövője – zárta beszédét a miniszterelnök.

Az Európai Uniós választásoknak, reményeink szerint, a Néppárt tagjaiként vágunk neki
Fotó: Havran Zoltán

Bennünket az Európai Néppártból csak elzavarni lehet

Mi nem megyünk el az Európai Néppártból, onnan csak elzavarni lehet bennünket – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, ahol előadása után a hallgatóság kérdéseire válaszolt.
Orbán Viktor azt mondta, ő bennmaradáspárti,
fontos dolog a lojalitás, és az európai parlamenti választásoknak az Európai Néppárton belül szeretnének nekivágni.
Ez a terv – mondta, ugyanakkor megjegyezte, hogy a néppártban egymástól gondolkodásban távol eső pártok foglalnak helyet, ezt áthidalni rendkívül nehéz, de szeretnék.
Rámutatott:
ők úgy tekintenek magukra mint a néppárt CSU-ja, a kereszténydemokrata platformot képviselik,
és akkor erősek, ha össze tudják adni erőiket, még ha belső kompromisszumok árán is.
Orbán Viktor Szerbiáról szólva hangsúlyozta: Szerbia nem a Balkánhoz, hanem Közép-Európához tartozik, ahogy Montenegró is.
Rámutatott: meggyőződése, hogy Magyarországnak mindent meg kell tennie, hogy ezen országok minél hamarabb az unió tagjai legyenek.
Magyarország történelmi érdeke, hogy Szerbiával egy politikai közösségben legyen – mondta a magyar kormányfő, aki megjegyezte: úgy érzi, ezt a szerbek is így látják.
** Kérdések

Arra a kérdésre, hogy a kormánypártok elérték-e már támogatottságuk felső határát, azt mondta, hogy számításai szerint 63-65 százalék között van azon választópolgárok aránya Magyarországon, akik eddig valamilyen közös akcióban velük részt vettek, és hajlandóak legalább megfontolni, hogy rájuk szavazzanak.
A Szőcs-Beke ügyről úgy nyilatkozott, Magyarország mindenkori miniszterelnökének jogi kérdésekben óvatosnak kell lennie, hogy konkrét román bírósági ítéletet kommentál-e vagy sem.
Közölte:
ő azok mellett áll, akik igazságtalanságot szenvednek el, és szerinte – függetlenül a nemzeti hovatartozástól – nem helyes embereket olyasmiért elítélni, amit nem követtek el.
Ennek a gyanúja erős ebben a pillanatban – közölte. Hozzátette: Magyarország nemzeti dimenziótól függetlenül minden esetben, különösen saját nemzettársai esetében, ki kell, hogy álljon az igazságtalanul megbüntetett emberek mellett.
Ez az egyetemes igazság kérdése – jelentette ki Orbán Viktor.
Az RMDSZ-szel összefüggésben megismételte: a magyarságon belüli súlyát nem a magyar kormánnyal való kapcsolata határozza meg, hanem az, hogy hány Erdélyben élő magyar ember szavaz rá.
A magyar miniszterelnöknek az a dolga, hogy az itt élő emberek ezen döntését tudomásul vegye, de legalábbis adja meg tiszteletet azáltal, hogy nem hagyja figyelmen kívül.
Az RMDSZ természetes partnere a mindenkori magyar kormánynak – rögzítette.
Ez nem jelenti azt, hogy a kisebb pártokról szabad megfeledkezni – tette hozzá Orbán Viktor. Megjegyezte:
Magyarországnak egyszerre kell két fejjel gondolkodnia, és amikor építésről beszél, egyszerre kell az anyaország és a teljes nemzetépítésről gondolkodni.
Ezért indítottak gazdasági fejlesztési programot, amelyet folytatni fognak. A MOGYE pedig olyan nemzeti cél, amelyet nincs oka az Erdélyben élő nemzeti közösségnek feladnia. Ha ezt a nemzetpolitikai célt az itteniek nem adják fel, akkor a magyar kormánynak egyetlen dolga van, hogy ezt támogassa – jelentette ki Orbán Viktor.
Kitért arra is, Magyarországnak az az érdeke, hogy Románia erős és stabil ország legyen.
A déli és keleti irányból való nyomás tartósan velünk marad.
Az a kérdés, hogy az ortodoxia kitart-e, és képes-e szellemi és fizikai alapon is gátat szabni a muszlim bevándorlással szemben. Ez közös biztonsági kérdése a románoknak, magyaroknak, németeknek, osztrákoknak, bár utóbbiak ezt nem tudják – közölte a kormányfő.
Tőkés László kérdésre azt mondta: a Szőcs-Beke ügyben egyértelmű az álláspontja, a legnagyobb mozgástere és felelőssége az RMDSZ-nek van, hiszen „kormányközeli állapotban van”, jelen van a parlamentben is.
Radikális lépésekre van szükség Bukarestben – jelentette ki.

Kitért a MOGYE-ügyre is, és közölte: az RMDSZ-nek felül kell vizsgálnia magatartását, és bátran kell politizálnia.

Forrás: origo.hu
magyaridok.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése