Aki magát adja nekünk

Cressy Morrison, New York-i akadémikus vallotta: „Ha a természet célszerű berendezkedését nézzük, be kell látnunk, hogy csak végtelen Bölcsesség tudta ezt ilyen tökéletesen megoldani.” Meg is okolta: „Sok évvel ezelőtt egy kaktuszfajtát honosítottak meg Ausztráliában. Kerítés céljára telepítették oda a kaktuszokat. Nem lévén ott ennek a növényfajtának állati ellensége, a kaktuszok hihetetlen mértékben növekedtek és szaporodtak, úgyhogy akkora területet borított be a kaktusz, mint amekkora Anglia. Farmokat tett tönkre, arra kényszerített embereket, hogy falujukat, városukat elhagyják. Rovartannal foglalkozó tudósok kezdték a kérdést tanulmányozni, míg végül találtak egy rovart, amelynek egyetlen tápláléka a kaktusz. Ilyen rovarokat telepítettek Ausztráliába és ezeknek sikerült a kaktuszok szaporodását megfelelő korlátok közé szorítani.”  

A kutatók megosztották eredményüket az emberekkel, s ezek visszahódították elveszített életterüket.

Ehhez hasonlót tesz Jézus, amikor a mennyei Atya jóságáról, Isten országáról beszél a népnek, betegeket gyógyít, kenyeret szaporít. Rajonganak érte és szívesen hallgatják. De mihelyt egy magasabb dimenzióból kezdi megvilágítani küldetését a kafarnaumi beszédben: „Én vagyok az égből alászállott élő kenyér. Aki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem a világ életéért” (Jn 6,41-51) – zúgolódni kezdenek ellene. Nem akarják szavainak értelmét felfogni és Isten feléjük nyújtott ingyenes ajándékát, az Eucharisztiát elfogadni. 

Az egyház, amikor az Eucharisztiát ünnepli, az előtt a forrás és csúcs előtt áll, amelyből ő maga jön létre és egész munkás életét egyesíti Krisztus áldozatával, ezzel átalakul és tetszik az Atyának, és jó tanítvánnyá válik embertársai számára. Senkinek sem lehet élő kapcsolata Krisztussal, ha nem megy oda, ahol Krisztus vár rá. Ezért a mise ünneplése az apostoli idők óta a vasárnap szíve, és a hét legfontosabb programja. Éppen ezért időszerű bevezető könyörgésünk: „Tökéletesítsd szívünkben a fogadott fiúság lelkületét, hogy a megígért örökséget elnyerjük.”  

Az olvasmányban az Úr igaz prófétája, Illés meneküléséről olvasunk. (1Kir 19,4-8) Az igazságtalanul üldözött próféta elkeseredésében a maga halálát kívánja, de az Úr különös gondjába veszi és igényt tart további szolgálatára. Angyala által gondoskodott kenyeréről és vizéről, aki határozottan felszólította: „Kelj fel és egyél! Mert különben túl hosszú lesz számodra az út.” És ennek az ételnek az erejéből eljut egészen az Isten hegyéig. A történet nekünk szól: hogyha belefáradunk a küzdelmekbe, akkor forduljunk oda a lét és az élet  örök forrásához, az eucharisztikus Krisztushoz. Csak így lehetünk Isten kedves gyermekei. (Ef 4,30-5,2) Ha odaadó szeretetben élünk, akkor mindig örömmel fogunk tekinteni a megváltás napjára.

„Én vagyok a az égből alászállott kenyér.” Jn 6,41.