Oldalak

2018. 08. 11.

Él nemzet e hazán






A „népek hazája, nagy világ” a 20. század vége óta globalizálódik. A társadalmi ágazatok polipkarjai könyörtelenül szipolyoznak, megbolydították a kizsákmányolt és félrevezetett embereket. Az érdekcsoportok kegyetlensége dúl, miközben emberek millióit teszi hontalanná. A migráció öreg kontinensünk jóérzésű lakóinak égető problémája lett. Ehhez hasonló gondok foglalkoztatták a nyugati kereszténységet több mint 1100 évvel ezelőtt, amiért a Mindenszentek litániájába foglalták: „A magyarok nyilaitól – ments meg, Uram, minket!”
Akkor Géza nagyfejedelem tisztán látta, hogy az addigi életforma nem folytatható. A törzsek önálló kezdeményezései csak a felmorzsolódáshoz vezetnek. A kalandozások pedig sok bajt okoznak Európa népei között. Épp ezért változtatni szeretne a viszonyokon. De hogyan is tegye?
Ekkor Isten egy álmot küldött vigaszul Géza fejedelemnek – írja Ranzani Péter humanista, egy magyar krónikát idézve: „Egy éjjel álmában, csodás fényben ragyogó, gyönyörű asszonyt látott, akit sok előkelő szűz követett. Ő ezekkel a szavakkal szólt hozzá: Nyugodjál meg Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked … Mennyei fény világosít meg, ez elűzi lelked minden homályát. Megismered Istent, aki téged alkotott. És most tudd meg, ami rejtve van előtted: fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon, és az igaz Istennek kiváló tisztelője lesz … Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges patrónája leszek.
Géza álmából felocsúdva, hihetetlen örömre és vidámságra hangolódik, és lelkében elhatározza, hogy minden részletében el akarja nyerni, amit a Boldogságos Szűz álmában előadott.”
Az álom pedig valóra vált. István szüleitől hallotta az álmot, és élete folyamán, Szűz Mária kegyelméből állított királynak tartotta magát. Egész uralkodói életműve volt a „Mária országa” eszme, amelyet a haldokló király országfelajánlásában is kifejezett azzal, hogy a királyságot és az alattvalókat Mária gyámsága alá helyezte.
Hálaadó imájában „Égi királynő, én királynőm” megszólítással – elsőként a világon –, koronáját, népét, országát és lelkét a Boldogságos Szűz Máriának ajánlotta. Őrá bízta, akinek szívébe és karjára a mennyei Atya az ő egyszülött Fiát, Jézust adta. István király végrendeletével Szűz Mária gyermekei és országa lettünk. Ezzel népünk a történelemben új küldetést és feladatot kapott, s teremtett keresztény kultúrát és civilizációt. „És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán” - Szűz Mária palástja alatt, ahová első Szentkirályunk ajánlott. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése