Oldalak

2018. 09. 30.

Nyitva áll


Miben hasonlítanak egymásra az emberek? – ezt a kérdést tette fel egy tanító. Többféle választ kapott: értelmük és szabad akaratuk van; a lelkük halhatatlan. A munka, a művészet, a fejlődés, a technika, a szenvedés, az öröm, a bánat, mind-mind az emberség jellemzői. De van még egy másik hasonlóság is, s ez a bűn. Sajnos, csak fokozati különbség van. Kisebb vagy nagyobb mértékben; láthatóan vagy eltitkolva, de valamiképpen minden ember bűnös. Minden embernek küzdenie kell a kísértéssel, a rosszal. Önmagában és a körülötte lévő világban. 
Kivétel csak egy volt, a Boldogságos Szűzanya, akit Isten, Fiának érdemeire való tekintettel, megóvott az eredeti bűntől. 
Az ősbűn óta mint az árnyék, úgy követ bennünket a kísértés és a bűn. De ne szögezzük magunkat a földhöz, mert Isten a kinyilatkoztatásban elindított egy földi tereken emberileg is megszervezett és rendezett üdvösség-folyamatot: az Ószövetségben a választott néphez, az Újszövetségben az egyházhoz való tartozást. Isten a kezét ezzel nem kívánta megkötni az üdvösség adásában, mert minden embert fel akar emelni. Nemcsak bizonyos csoportokra, hanem minden emberre ki akarja árasztani Lelkét. (Szám 11,25-29) Mózesnek amikor már nem volt elég ideje és ereje a nép terhét hordani, ezért az Úr parancsára hetven férfiút választott ki és állított a szent sátor elé, akiket Isten lelke eltöltött és prófétai elragadtatásba estek, az a kettő is, aki nem ment el a sátor elé. Isten megmutatta, hogy kegyelmét bőven adja, hogy a közjót tudják szolgálni. Józsuéval ellentétben, Mózes örült és elismerte a prófétálás adományát a közösségen kívül is: „Bárcsak az egész népet prófétává tenné az Úr, és kiárasztaná rájuk lelkét!” 
Jézus is védelmébe vette a nevében ördögöt űzőt tanítványaival szemben: „Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni engem. Aki nincs ellenünk, velünk van.” (Mk 9,38-48) 
Jézus nem elkülönülő egyházat szervez, hanem olyat, amely nyitva áll minden ember előtt. Azt is tudja, hogy az igazi hithez nem könnyű eljutni, de azért sok ember keresi az igazságot a kegyelem hatása alatt. Ilyenekre vonatkozik a megállapítás: „aki nincs ellenünk, velünk van.” 
Jézus az egész embert akarja szeretetének vonzásában tartani, hogy az isteni élet növekedjék benne. 

Nekünk éppen ezért kell Isten kegyelmébe kapaszkodnunk, hogy magunkat kiszabadítsuk a bűn külső (embertől jövő) és belső (csábítások) kötelékeiből. 
Jézus szokatlan képekkel elszántságra és komolyságra int. Az üdvösségünket nem szabad evilági javakért veszélyeztetni. (Jak 5,1-6) A szociális igazságtalanságot szenvedő szegények és elhagyottak reménye, hogy Isten a szívünk szerint ítél. Ha Jézus Lelke éltet, akkor üdvözülünk.

„Uram, a te szavad igazság, tégy szentté minket igazságod által!” Jn 17,17.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése