Oldalak

2018. 09. 23.

Tudomásukra: 2018. szeptember 23.

1. A mai perselyezés  az ukrajnai keresztények megsegítésére történik.

2. Az Élő Rózsafüzért városunkért október 20-án tartjuk.

3. „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” – elnevezésű kezdeménye-zéshez csatlakozva október 18-án, reggel 9 órakor világszerte gyermekek imádkoznak fél órán át a békéért és az egységért.

A kezdeményezés keresztény közösségektől, Venezuelából indult 2005-ben. Célja pedig az, hogy a gyermeki szívekben elültesse azt a vágyat, hogy imádkozzanak minden ember lelki békéjéért, a családok, az országok és az egész világ egységéért és békéjéért. Számos helyen ezért akár a tanítást is felfüggesztik erre az időre. Kiinduló gondolat Szent Pio atyától származik, aki azt mondta, hogy „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson, egyetlen dolgot kell tenni: 
2018. október 18-án, reggel 9.00 órakor minél több gyermekkel együtt mondani a rózsafüzért.

4. Pénteken keresztelői felkészítő du. 6 órakor.

5. Szombaton Szent Mihály főangyal ünnepe, a gyulafehérvári főszékesegyház búcsúja.

6. Szombaton ministránsképző de. 10 órakor.

7. Jövő vasárnap a Szentírás vasárnapja. Gyűjtés a Biblia Társulat támogatására.

8. Figyelmükbe ajánlom a katolikus sajtót.
9. A plébániai hitoktatás október 2-án kezdődik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése