Oldalak

2018. 10. 11.

Megújult a Szent Kereszt templom


„A Szent Kereszt jele által, oltalmazd népedet, Urunk” – olvasható a boltozat homlokán. Szereda nevét a szerda napi vásáros helyéről kapta. A 14. század végétől a csíksomolyói Szent Péter és Pál plébániához tartozott, mint leányegyház. Az előző templom Sarlós Boldogasszony tiszteletére szentelt gótikus kápolna volt, ahol még 1721-ben és 1744-ben kánoni vizitációt tartottak (Főtér, Megyeháza és Sapientia ET szögében). 
Csíkot látogatva Sztoyka Zsigmond Antal püspök jónak látta, hogy Csíkszeredát önálló plébániává tegye. 1751 januárjában megszervezte a Szent Kereszt egyházközséget és július 16-án kinevezte az első plébánost. Ő hozzá is kezdett a barokk stílusú templom és a szolgálati lakások építéséhez „a város lakott részétől nyugatra, egy sík, száraz és tűztől védett területen”. A templom 1758-ban elkészült, amit a déli bejáratánál örökítettek meg. Az egyházközség fenntartója (patrónusa) a város volt a 19. század végéig.
Három oltár díszítette a templomot. Középen a barokk stílű főoltár, a Szent Kereszt tiszteletére különös technikával készült: feszület, golgotai domborítás és festmény. A központi kép két oldalán a Stabat Mater és Szent János apostol festett szobra áll. Az oltár felső képe az utolsó vacsorát ábrázolja. Erdélyben hasonló oltár Abafáján (Szászrégen filiája) található, amit Schuchbauer Antal kolozsvári szobrász készített.
A két mellékoltárt a templomhajó és szentély találkozásánál alakították ki. Szűz Mária és a Kereszthordozó Jézus képe ékesítette a 19. század végéig. Akkor a festményeket Mária és Jézus Szíve szobrokkal cserélték ki. A barokk oltárral egykorú a szószék. A hangvető tetején fából faragott, két fiókáját tápláló pelikánnal. A szószék mellvédjét középen az ítélő Krisztus, két oldalt a négy evangélista olajképe díszíti. A lenvászonra festett régi képek, valószínű a Sarlós Boldogasszony kápolna oltárához tartóztak.
A templom északi oldalához 1771-ben Unger József kápolnát építtetett Nepomuki Szent János tiszteletére. Lukács János kereskedő és felesége Mánya Sára a kápolnát kifestette és felszerelte. 1784-ben a kápolnát és templomot Batthyány Ignác püspök szentelte fel. Ennek emléke a 12 szentelési kereszt, amit a buzgó hívek 1859-ben lemeszeltek, akár csak a márványutánzatú színes oltárt fehérre festették. A templom jelenlegi orgonáját 1902-ben Klink Sándor építette. 1958-ban Boda József javította.
A templom északi udvarán állt a vele egykorú kántortanítói és harangozói lak. Az előbbi végében működött hajdan a plébániai iskola. Az iskola emlékét őrizte a 20. század elején megszüntetett Iskola nevű sikátor. A szolgálati lakások boronafából épültek, zsindellyel és deszkával fedve, amelyek 1916. évi román betöréskor porrá égtek, csak a kifosztott és meggyalázott templom várta haza szétszéledt híveit. 1924-ben „a hívek, az egész város közönsége Hőnig Frigyes aradi cégétől 3 új harangot hozatott: 1.) „A Szt. Kereszt tiszteletére” – 271 1/5 kilós – 2.) „Szűz Mária tiszteletére” 140 kilós, 3.) „Szt. Antal tiszteletére” 51 kilós súlyú. A harangszentelési szertartás húsvét másodnapján április 21-én d. e. volt.”  
Ft. Merza István plébános 1928-ban megszervezte a plébánia építését, amihez június 19-én hozzáfogtak és november 24-re befejezték. A plébános ekkor áthelyezését kérte Szászrégenbe, ami meg is történt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése