Oldalak

2018. 10. 02.

Ne veszítsétek el bizalmatokat!


2001. február közepén indítottuk a Millenniumi templom építési programját. Két héten át utcánként csoportos megbeszélésre hívtam híveket. Ismertettem a Makovecz Imre tervezte templomtervet és kikértem a véleményüket. Mindenkinek tetszett a látványterv, csak miből építjük fel, vagyis a pénz volt a nagy kérdés. Akkor azt mondtam, hogy a templomot nemcsak betonból, kőből, téglából és malterből építik, hanem imádságból és áldozatból. Akkor alapítottuk meg a Mária Légiót és az Isteni Irgalom Társulatát, amelynek tagjai azóta is naponta délkor és az esti szentmise előtt imádkozzák a rózsafüzért. 
2001 májusában a Millenniumi templom építésének ügye begyűrűzött a bukaresti minisztériumokba. Reménytelennek tűnt helyzetünk, de mi imádkoztunk. 
Június 17-én déltájban telefonon hívtam a Marosvásárhelyen lakó Gáspár Mária Petronella ferences nővért, hogy ha elmegy a szőkefalvi Mária-jelenésre, akkor legyen szíves mondja meg Marián Rózsikának, hogy kérésemet terjessze Szűzanyánk elé. Nem mondtam meg, hogy mi az én kérésem. Jeleztem, hogy én is készülök menni, csak nem lesz alkalmam a látnoknővel szót váltani a szentmise előtt. A szentmise kezdetére megérkeztem és koncelebráltam. A mise végén térdelve imádkoztuk a rózsafüzért. Az 5. titok imádkozásánál megkezdődött a jelenés. A Szűzanya üzenete végén Rózsika hangosan mondta: Szűzanyám testvéreim kérését is el szeretném mondani... Utána csend következett. Közben egy-egy igent mondott a látnoknő. A jelenés végén Rózsika bent a plébánián először a papoknak szóló üzenetet mondta el. Majd engem szólított, hogy menjek oda. Ekkor  elmondta a Szűzanya válaszát: „Mondd meg az én pap fiamnak, hogy ne aggódjon! Minden gondját bízza reám. A templom fel fog épülni.” Leírhatatlan öröm töltött el, és híveimmel vártuk helyzetünk jó irányát. 
Július 3-án Csíkszeredába látogatott Răzvan Teodorescu kulturális és vallásügyi miniszter. Személyesen a templomhoz jött és jóváhagyta az új templom építését. A kormány nevében a költségvetés 1/3-át is megígérte. Az alapkövet 2001. augusztus 4-én letettük, szeptember végén a templomépítéshez fogtunk, amit 2003. október 18-án felszentelt Jakubinyi érsek atya és Tamás József püspök úr, Nagyboldogasszony és a magyar szentek tiszteletére.
Napjainkban sok támadás éri nemzetünket. Éppen ezért szívleljük meg Istenszolgája Mindszenty József hercegprímás intését: „Legyünk most az imádság nemzete. Ha újból megtanulunk imádkozni, lesz honnét erőt és bizalmat meríteni. Én is a milliók imahadjáratában, édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat!” (1945. október 7-én)

1 megjegyzés:

  1. ... Răzvan Teodorescu érkezésekor éppen a rózsafüzér imát végeztük a déli harangszóra a Szentkereszt templomban a templomépítés szándékára és más szándékokra,.. meghatódva és tisztelettel latogatta körbe a templomot😊

    VálaszTörlés