Oldalak

2018. 10. 31.

Temetőkbe - Templomokba járunk


Németh Miklós Attila: Makovecz Imre, a léleképítő című képes riportkönyve 2009-ben jelent meg. Imre bátyám nekem is dedikált egy példányt, amely híveimnek is szól: „Hálával és örömmel gondolok Szeredára s a templomra, melyet együtt építettünk. Remélem, lesz még Erdélyben dolgom, lesz még templom, mely rám vár. Tisztelettel Darvas-Kozma Atyának Makovecz Imre.” 2010. november 20-án pedig abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a Makovecz Imre születésének 75. évfordulójára rendezett kiállításon mint meghívott vehettem részt. A délelőtti kerekasztal beszélgetéskor mondta Imre bátyám, hogy mesterének Gaudít tekinti, mert „Gaudí az építészet Dantéja.”

Makovecz Imre minden művében a vallási szimbolizmust és szépséget kereste. Az a vágy vezérelte, hogy az alkotások a szemlélődés által Istenhez vezessenek. Minden építészeti művét vallási jelképpel és a nép világában gyökerező formaelemekkel koronázta meg. Hívő ember volt. Erről így vallott: „Isten léte evidens. Nézzen meg egy falevelet! Hogyan lehet ilyet tervezni? Szimmetrikus minden, s mégis egyedi. Milyen szellem az, amely mindezt fenntartja és kormányozza? Mert a rendszer működik. Hacsak le nem téped a levelet, az örök törvények szerint nő meg. Jelen van egy állandóan megújuló, kreatív, felfoghatatlan színvonalú, befoghatatlan méretű világ, amely nem valahol van, hiszen én is tőle, belőle vagyok… Ott van mindenben, bennünk is. A szeretetben, amely a kapcsolatkeresés előszobája, egyben szülőszoba is: ott és csak ott születik a megismerés. Intellektuális megismerés ugyanis nem létezik. Abban benne van az ítélet, a tetszik - nem tetszik. A szeretet az egyetlen hatékony megismerő erő. Amikor megszűnik a tetszik - nem tetszik kettőssége, és őszintén érdekel, amit, akit látsz, akkor vagy képes a megismerésére. Azaz, ha szereted. Ez nem hit-, hanem ténykérdés. Annyira evidens, hogy én “nem is hiszek”. Csupán nem vagyok vak. Azt viszont, aki erre a valóságra rányitotta a szemünket, úgy hívják: Jézus Krisztus.”

2011. július 4-én a VI. Pál kihallgatási teremben XVI. Benedek pápa megnyitotta a pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást. Hatvan világhírű festő, szobrász, építész, ötvös, költő, zeneszerző, fotóművész és filmrendező művei jelenítették meg – a kiállítás címének megfelelően – az igazság ragyogását s a szeretet szépségét. Magyarországot Makovecz Imre képviselte. Ő egy kötetet vitt ajándékba XVI. Benedek pápának azokról a kárpát-medencei templomokról, amelyeket ő tervezett. A kiállításra a felső-krisztinavárosi templom "paneljeit" küldte el. A megnyitó alkalmával a Szentatya felhívást intézett a jelenlévő művészekhez: „Ragyogtassátok fel műveitekben az igazságot, hogy szépségük a szemlélők szívében vágyat gyújtson és igényt arra, hogy széppé tegyék a létezést, minden létezést, s azzal a kinccsel gazdagítsák azt, ami soha el nem múlik, ami az életet műremekké teszi, s minden embert rendkívüli művésszé: a szeretettel.” 
Felső.krisztinavárosi Szent Mihály templom makettje
A csíkszeredai Millenniumi-templom Makovecz Imre életművének fontos része, a pápai felhívásra adott korábbi válasznak is felfogható. E templom nemcsak ezer éves múltunkat tükrözi, hanem a többit is. Az oltár körül úgy jöhetünk össze, ahogy a II. vatikáni zsinat atyái óhajtották, ti. Jézus Krisztusban váljunk családegyházzá. E templom a mi gondolatainkat és Imre bátyánk formanyelvét tükrözi. Munkáját ingyen adta!
Helytálló ahogyan a L'Osservatore Romano c. vatikáni napilap (2011. szept. 29.) a halálhír kapcsán méltatta a Kossuth-díjas építészt: „Templomai mind a hit jelenvalóvá tételének szándékát fejezik ki, az Eucharisztia szent történését idézik meg beszédes jelekkel, amik a híveket egy természetfeletti esemény szívébe juttatják el.” Halálával tehát egy olyan építész távozott, akit a Vatikánban is számon tartottak a legnevesebb egyházművészek között.

Mi pedig imáinkkal kérjük az Élet Urát, hogy részesítse boldogító színelátásában mindazokat, akik által több lett a harmónia, a fény és a szeretet a mi zord világunkban.

A novemberi emlékezések nyomán mi is azzal a kinccsel gazdagítsuk világunkat, ami soha el nem múlik: a szeretettel.
           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése