Problémáinkra orvosság

Szentcsalád vasárnapján az evangélium bennünket a közösség három állomásán vezet végig: a helyi, az érdeklődés szerinti és lelki közösség állomásain. A Jóisten közösségi lénynek teremtette az embert. A mindenkor ma embere keresi a közösségi lehetőségeket, vagy legalább vágyik rá. A nagyvárosok viszonyai között is megszületnek közösségi megnyilvánulások és megoldások. 

A közösségelmélet szerint a helyi közösség az azonos helyhez kötött emberek csoportját, összetartozását jelenti. 

A helybeliségen kívüli van a érdeklődési vagy választott közösség, a kiscsoportok (identitás, vallás). Rájuk jellemző, hogy általában korlátozott számú tagjai (2-25 fő) szabadon társulnak és azonos a céljuk. A csoport lényege a tagok kölcsönhatása, egymástól való függése. 

A közösségek harmadik állomása a szellemi vagy lelki közösség. E közösség egyszerű formája, ahol a közösségi szellem (genius loci) fennáll, főleg határterületeken, ahol ellenállást kell legyőzni és itt fakad a megedzett spiritualitás. 

A lelki közösség legerősebb formájában valamilyen mély találkozást és együtt munkálkodást jelöl az Istennel. (1Sám 1,20-22, 24-28) A lelki közösség az örökkévalóságra mutat, mely a közvetlen társadalmon kívül és túl van. Ez a transzcendens dimenzió, a Krisztusban való egyesülés elve az, amely a keresztény együttműködés értelmét megadja a túlvilági közösség elérése érdekében. Aki teljesíti Isten parancsait, benne marad és Isten őbenne. (1Jn 3,1-2, 21-24) 

Istenszolgálatra törekvő emberek nagy problémájára ad orvosságot a mai evangélium. (Lk 2,41-52) Vannak ünnepi érzéseink, bensőséges élményeink, de ezek fakulnak, és ezek láttán lehangolódunk. 

Vigasztalásunkra szolgálhat, hogy a Szent Szűz és Szent József nem úgy voltak a kis Jézussal a zarándokúton, hogy kínosan vigyáztak rá, hanem hagyták az úti társasággal. És mentek egy napig, amikor keresni kezdték. 

Egy napig mit csinálhatott Mária és József?  

Az útra figyeltek, távoli rokonokkal, ismerősökkel beszélgettek, étkeztek, élték a zarándokok mindennapi kis életét gondjaival és feladataival együtt. 

A ráeszmélés, hogy Jézus nincs közelükben, éppen olyan nyugtalansággal töltötte el őket, mint bennünket. És éppoly fáradságosan találják meg, mint mi. Egy nap rá-nem-figyelésért három nap aggódó keresés lesz osztályrészük. 

Megtanulhatjuk tőlük, hogy élményeink közvetlensége nem lehet életünk minden pillanatának jellemzője. Ezért fel kell készülnünk arra, hogy valamilyen külső figyelmeztetést állítsunk életünkbe, hogy felújítsuk élményeink bensőségét. 

Ilyen emlékeztető lehet a feszület, a szentkép. Érdemes kifogni emberségünk korlátain, és Máriával és Józseffel együtt három napig is keresni Jézust, ha eltűnt szemünk elől. Ezt tesszük az ünnep előtti három napos készülettel is. Meg fogjuk találni...

„Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?” Lk 2,49.