Oldalak

2019. 01. 15.

Remete Szent Pál


Remete Szent Pál (228-341) életén keresztül nézzük meg a pálos szerzetesek és minden keresztény Istenhez vezető útjának állomásait, miként tekinthetünk példaként a szentre.
Szent Pál is, akárcsak a jelenlévők legtöbbje szüleitől, családi közösségében kapta a Jézus követésére hívó első indíttatást, a keresztény hitet. Szent Pál megtanulta, mert a szülei rávezették arra, hogy mindennek a hit az alapja. Aszerint kell élni és cselekedni. Az Egyiptomban élő szülők halála után, a 249-ben kitört keresztényüldözés idején sógora az örökség reményében feljelentette, Pálnak menekülnie kellett.
Pált a félelem mellett, Krisztus szeretete is vezeti arra, hogy a pusztába menjen. – Fülébe csengenek Jézus szavai, amiket a gazdag ifjúnak mondott: ha tökéletes akarsz lenni, add el mindenedet, és kövess engem. Ezért Istenben bízva vág neki az ismeretlennek, a sivatagnak.
Théba pusztájában, egy barlangban talált menedéket – ezzel kezdődött Istennel való komoly kapcsolata. Egyedül akar lenni az egyedül való Istennel.

Testvéreim!
Csíksomlyó - Salvaror kápolna 2. kazetta
Az I. párhuzam: Remete Szent Pál és köztünk az a közös, hogy mi is azért gyűltünk össze ma este, itt a hargitafürdői Szent István templomban, hogy Istennel találkozhassunk.
Amint egykor Remete Szent Pál a pusztában, úgy mi is találkozni szeretnénk Istennel. Őt keressük, a feléje vezető úton próbálunk járni.
Hitünk pedig a minket körülvevő bizonytalan világban biztos talajt ad számunkra. Pál hite révén igyekezett Isten akaratát keresni, azt teljesíteni.
A keresztény „hit elsősorban az ember személyes ragaszkodása Istenhez; ugyanakkor ettől elválaszthatatlan az Istentől kinyilatkoztatott egész igazság szabad elfogadása.” (KEK 150)
A hit alapja a bizalom Isten ugyanis nem akar minket félrevezetni. Szent Pál szerint a hit „szilárd bizalom abban, amit remélünk, meggyőződés arról, amit nem látunk.” (Zsid 11,1)
A hit alapja az a meggyőződés, hogy Isten létezik és ez a létező Isten szólott hozzánk, vagyis kinyilatkoztatta önmagát. A keresztény hit alapja az, hogy Jézus Krisztus valóban Isten Fia, Isten küldötte hozzánk, és mindaz, amit tanított valóban Istentől származik: „mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.” (Jn 15,15)
A hit nem pusztán az igazságnak értelemmel történő elfogadását jelenti, hanem egy bizonyos magatartásforma is. A hitben ugyanis ráhagyjuk, rábízzuk magunkat Istenre. (Alegria: Kötélen a Niagara felett c. elbeszélése (1969). Bele ülni az Isten talicskájába).
A hitben szerepe van Istennek, és szerepe van saját akaratunknak. Isten hív minket a hitre: „Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza.” (Jn 6,44) Isten mindenkit hív, aki meghallgatja és keresi. Nekünk pedig meghallani és követni kell ezt a hívást, legyőzve az akadályokat és az aggodalmakat. Ugyanakkor imádkoznunk is kell a hit kegyelméért.
Remete Szent Pál azzal, hogy a pusztába vonult, felismerte saját hivatását – Istennel akart mindig lenni. 
Istent választani azt jelenti, hogy őt hősiesen, odaadóan kell szeretni – és ez nem más, mint a hűséges, odaadó házastársi és szülői, papi és szerzetesi élet. 
Pál barlangot és forrást talál. Mindannyiunk életében megismétlődik ez: Isten szólít, és a nehéz helyzetben megtapasztaljuk gondviselését. És Istent a nagylelkűségben nem lehet felülmúlni.

A II. párhuzam: minden ember vágyik az örömre, a boldogságra. Remete Szent Pál tudta, hogy életének célja van, hiszen az ő célja a mi célunk is: az Istennel való együttlét munkában, hétköznapi életünkben és az imában.
Az öröm a lélekben születik meg. Mennyei Atyánk mindenkinek a tisztulást, a feloldást, a szabadulást kínálja fel Jézus és a Szentlélek által.
Jézus tanítása evangélium, azaz örömhír, jó hír. Az igazi öröm pedig a megváltott, a bűneitől szabadult emberiség derűje. Az örvendezés nem mókázás. Lehet, hogy valaki folyton viccelődik, de igazi öröm még sincs a szívében. A másik talán csendes, mégis öröm melegíti a szívét.
Az öröm mélyebben van a szívben, a vidámság a felszínen. A vidámság nem lehet meg a szomorúsággal, bánattal, de az öröm igen. Petőfi zseniálisan írta: „A bánat? egy nagy óceán./ S az öröm?/ Az óceán kis gyöngye. Talán,/ Mire fölhozom, össze is töröm.”
A legmélyebb, legigazibb örömök közé tartozik az, amely a legyőzött fájdalomból fakad, türelemmel viselt szenvedésből sarjad. A szülők öröme is a gyerekszülés gondjaiból és fájdalmából fakad.
Amikor az embernek megfogyatkozik a hite, s a reménye halványul, hogy elérheti célját, akkor kezd a mulandó földi javakhoz, személyekhez ragaszkodni, majd kedvetlennél, búskomorrá válik. (Szabó Lőrinc kifakadása.)
Ha a hit fénye kialvóban van, helyét nyomban a félelem és reménytelenség foglalja el. Ezért figyelmeztet Pál apostol minket, hogy vigyázzunk, mert hitünket törékeny cserépedényben őrizzük.
Hogyan erősíthetjük hitünket? Hogyan lehetünk boldog emberek? Ha Isten jelenlétében élünk, ha életünkkel, hitvesi és szülői, papi és szerzetesi hivatással dicsőítjük Istent.
Szabó Dezső, Elsodort falu című regényének Farkas Miklósa mondja: „A magyarnak mindig kell valaki, aki szeresse, biztatgassa, elismerje, másképp elbitangol, elzüllik.” Még egyszer idézem!
Kedves férfiak és asszonyok! Hogy hitvesi és szülői hivatásotokat megéljétek, ezért mindegyiktek szeresse házastársát, biztatgassa és ismerje el fáradozását, hogy el ne zülljetek.
Szülők szeressétek a gyermekeket, biztatgassátok és elismeréssel legyetek irántuk, s ne keserítsétek meg életüket, hogy kedvüket ne veszítsék. (Kol 3,21)
Gyermekek szeressétek a szülőket, nagyszülőket, segítsétek és legyetek megértők irántuk, hogy boldogan készülhessenek a Jóistennel való találkozásra.
Testvéreim, ha szeretetben élitek meg hivatásotokat, akkor a családban, a szomszédban, a községben és a világban béke és boldogság lesz, Krisztus békéje!
A béke Nobel-díjat 1979-ben Kalkuttai Szent Teréz anyának ítélték. A díjátadó ünnepségen azt kérdezte tőle valaki: Mondja meg, mit tegyünk a világ békéjéért? – Teréz anya ezt válaszolta: Menjünk haza és szeressük családtagjainkat és szomszédainkat!”
Szeressük Istent! - a főparancs szerint.
Egyházi énekünkben nagy igazságot éneklünk: Hogyha enyém Jézusom, enyém lesz az élet: engedj, Uram, örökre, egyesülni véled!”
Ezért szeressünk együtt lenni az Istennel, mert az imádság eloszlatja a reménytelenséget erősíti kapcsolatunkat Istennel. A hit azonban alázatunkat is növeli – általa belátjuk gyengeségeinket és lehetőségeinket. Ha a gyengeségeinkkel együtt adjuk át magunkat Istennek, akkor ő erősekké, bátrakká tesz.
Isten megragad a belső hangok, szívbeli vonzalmak, nagy horderejű álmok által és módosítja életünket. Isten vezet bennünket és életünket saját transzcendens természetéhez alakítja és boldoggá tesz.
Életünk során egyetlen elhatároló erejű hívást bontogatunk felnőttek és gyermekek egyaránt: Istennel lenni!
Corona Bamberg „Az emberség árá”-ban a hivatásos, fáradhatatlan embert a vadászkutyákhoz hasonlítja. Elég, ha egyikük meglátja, észreveszi a nyulat, mert azonnal megiramodik, rohan utána. A többi kutya is vele szalad egy darabig, de mivel nem látták a nyulat, kedvük lankadni kezd, elfáradnak, visszafordulnak. Az élen rohanó ezeket észre sem veszi. Ő látta a nyulat és lohol a nyomába. Semmi sem tudja eltéríteni: sem a kövek, sem a tüskés bozótok, amelyek felhasogatják a bőrét, feltörik a talpát. A kutya nem hagy fel az üldözéssel, míg meg nem keríti a zsákmányt, mert ellenállhatatlanul csábítja a cél, de ellenállhatatlan a vadászszenvedély is. A vadászás közben válik a kutya önmagává, a futásban, az erőfeszítésben bontakoznak ki erői, abban szabadul fel, még mielőtt eléri a célt. „Így kell, a szerzetesnek akinek Krisztus Urunkkal van dolga, tántoríthatatlanul őrá néznie,” míg el nem jut hozzá. Ez a kép jellemző az istenkeresés és önmagunk megtalálásának a folyamatára is.
A hit és az imádság által, az Istennel töltött időben átélhetjük, hogy fontosak vagyunk Isten számára, nem hagy minket egyedül. Így élt Remete Szent Pál, hittel, alázattal, ami hatalmas erőt adott neki, hogy a világtól elvonultan boldogságban éljen és haljon. Élete pedig példát nyújt mindennapjainkban, és égi közbenjárásával segít, hogy mi is szentek és boldogok legyünk. 
Ámen.

1 megjegyzés: