Oldalak

2019. 02. 01.

Az elsőáldozók szüleinek


Kedves Szülők! Az első találkozónk alkalmával a gyermek vallási fejlődéséről, a szentáldozáshoz vezető útról beszéltünk. A második részben a gyermek és az imádság volt a témánk. Vagyis a kapcsolatot ki kell alakítani Istennel és a közösséggel.
A második szülői értekezletet 2019. február 5-ére tűztem ki, de ez az időpont az egyhetes iskolai szünidő miatt nem alkalmas, mert vannak szülők, akik már szabadságukat erre a hétre időzítették, hogy gyermekeikkel együtt tudjanak elutazni, kikapcsolódni. Erre való tekintettel a szülői értekezletet 2019. február 12-én 17 órakor tartjuk a csíkszeredai Millenniumi templomban.
Tisztelettel kérem Önöket, hogy szánjanak esténként egy kis időt arra, hogy gyermekeikkel közösen vegyék át az alábbi kérdéseket-feleleteket.
Örömteli együttlétet, jó vakációs hetet kívánok.
Szeretettel, dr. Darvas-Kozma József esperes-plébános

Kérdések:

1.      Milyen vallású vagy?
Én katolikus keresztény vallású vagyok.

2.      Mikor lettél katolikus keresztény vallású?
Akkor lettem katolikus keresztény, amikor
megkereszteltek.
             
3.      Kinek a gyermeke lettél, amikor megkereszteltek?
Amikor megkereszteltek, Isten gyermeke lettem.
 
4.      Ki teremtette a világot?
A világot Isten teremtette.

5.      Hogyan teremtette Isten a világot
Isten csak akarta, hogy legyen, és meglett minden.

6.      Mit tesz Isten most is a világgal?
Isten most is gondoskodik a világról: fönntartja és kormányozza.

7.      Mit teszünk, amikor imádkozunk?
Amikor imádkozunk, Istennel beszélünk.

8.      Mikor kell imádkozni?
Rendszeresen kell imádkozni naponta, legalább reggel és este.
 
9. Mivel kezdjük és végezzük az imádságot?
Az imádságot keresztvetéssel kezdjük és végezzük.

10. Melyik a legszentebb imádság?
A legszentebb imádság a Miatyánk, amelyre az Úr Jézus
        tanított minket.

1.       
11.  Ki az Isten? - Isten az egész világ teremtő Ura és a mi Mennyei Atyánk.

12.  Hol van Isten?- Isten mindenütt jelen van.

13.  Miért nem látjuk Isten földi életünkben? - Istent azért nem látjuk földi életünkben, mert Ő lélek.

14.  Mit tud az Isten?- Isten mindent tud.

15.  Mit tehet meg az Isten? - Isten mindent megtehet, amit csak akar. Isten mindenható.

16.  Hány Isten van? - Egy Isten van, aki három személy: Atya, Fiú és Szentlélek.

17.  Hogyan nevezzük a három isteni személyt egy szóval? - A három isteni személyt egy szóval Szentháromságnak nevezzük.

18.  Ki követ el bűnt? - Bűnt az követ el, aki tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának.

19.  Ki követ el bocsánatos bűnt? - Bocsánatos bűnt az követ el, aki kisebb dologban vagy nem egészen tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának.

20.  Ki követ el halálos bűnt? - Halálos bűnt az követ el, aki fontos dologban tudva és akarva nem engedelmeskedik Isten parancsának.

21.  Hányféleképpen követhetünk el bűnt? - Bűnt követhetünk el gondolattal, szóval, cselekedettel, és a jónak elmulasztásával.

22.  Egyenlő-e minden bűn? - Nem minden bűn egyenlő, mert vannak halálos és bocsánatos bűnök.

23.  Mi kísért minket bűnre? - Bűnre: rosszra hajló természetünk, a bűnös környezet és a gonosz lélek kísért minket.

24.  Mi a lelkiismeret? - A lelkiismeret Isten szava bennünk, mely bensőleg int arra, hogy mit tegyünk és mit ne tegyünk.

25.  Mit tesz Isten a megtérő bűnössel? - Isten a megtérő bűnösnek szívesen megbocsát. Isten végtelenül irgalmas.

26.  Kit választott ki Isten, hogy a Megváltó éde anyja legyen? - Isten Szűz Máriát választotta ki, hogy a Megváltó édesanyja legyen.

27.  Hogyan lett a Fiúisten emberré? - A Fiúisten úgy lett emberré, hogy a Szentlélek ereje által Szűz Máriától emberi testet és lelket vett fel.

28.  Ki volt Jézus Krisztus nevelőapja? - Jézus Krisztus nevelőapja Szent József volt?

29.  Kicsoda Jézus Krisztus? - Jézus Krisztus a második isteni személy, Isten egyszülött Fia, aki értünk emberré lett.

30.  Jézus Krisztus Isten vagy ember? - Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Ő az Istenember.

31.  Hol született Jézus? - Jézus Betlehemben született.

32.  Mit jelent Jézus neve? - Jézus neve Megváltót, Üdvözítőt jelent.

33.  Mikor ünnepeljük Jézus születését? - Jézus születését karácsonykor, december 25-én ünnepeljük.

34.  Kit szabad imádni? - Egyedül csak Istent szabad imádni.



35.  Mit fejezünk ki térdhajtással? - Térdhajtással hódolatunkat fejezzük ki.

36.  Hol nevelkedett Jézus? - Jézus Názáretben nevelkedett.

37.  Miért lett a Fiúisten emberré? - A Fiúisten azért lett emberré, hogy minket szóval és példával tanítson, életével, halálával és feltámadásával megváltson.

38.  Mikor kezdett Jézus tanítani? - Jézus mintegy harminc éves korában kezdett tanítani.
 
39.  Mit tanított Jézus? - Az Úr Jézus azt tanította, amit hinnünk és cselekednünk kell, hogy Isten gyermekei legyünk.

40.  Hogyan válik valaki Krisztus-követővé? - Meg kell ismerkednie Jézussal, akkor meg fogja szeretni, és lassanként úgy fog gondolkodni és élni, mint Jézus.

41.  Minek nevezzük Jézus személyes küldötteit? - Jézus személyes küldötteit apostoloknak nevezzük.

42.  Hány apostolt választott Jézus? – Tizenkettőt: Péter, Jakab, András/ Bertalan és Tamás/ Simon, Fülöp, Máté/ János, Jakab, Tádé/ Júdás az áruló.

43.  Kik Jézus mostani küldöttei? - Jézus mostani küldöttei az apostolok utódai: a püspökök és a papok.

44.  Minek nevezzük az Úr Jézus tanítását? - Az Úr Jézus tanítását evangéliumnak, vagyis örömhírnek nevezzük.

45.  Kik írták meg Jézus életét és tanítását? - Jézus életét és tanítását az evangélisták írták meg: Szt. Máté, Szt. Márk, Szt. Lukács, Szt. János.

46.  Ki tehet csodát? - Csodát csak Isten tehet.

47.  Kinek a közbenjárására tette Jézus első csodáját? - Első csodáját Jézus a Boldogságos Szűz Mária közbenjárására tette a kánai menyegzőn.

48.  Miért tett Jézus csodákat? - Jézus azért tett csodákat: Hogy a rászorulókon segítsen, és hogy az emberek higgyenek benne.

49.  Mi történik az emberrel, amikor meghal? - Amikor az ember meghal, Isten megítéli.

50.  Hogyan nevezzük a halál utáni ítéletet? - A halál utáni ítéletet külön ítéletnek nevezzük.

51.  Hogyan nevezzük a világ végén bekövetkező ítéletet? - A világ végén bekövetkező ítéletet utolsó ítéletnek nevezzük.

52.  Mi lesz az ember sorsa a különítélet után? - Az ember sorsa a külön ítélet után vagy a mennyország, vagy a tisztítóhely, vagy a pokol.

53.  Kik jutnak a mennyországba? - A mennyországba a jók jutnak, akik egészen bűn nélkül vannak, és büntetést nem érdemelnek.

54.  Kik jutnak a pokolba? - A pokolba azok jutnak, akik halálos bűnben halnak meg.

55.  Kik jutnak a tisztítóhelyre? - A tisztítóhelyre azok jutnak, akik bocsánatos bűnben haltak meg, vagy akik nem vezekeltek eleget bűneikért.

56.  Mi a kegyelem? - A kegyelem természetfölötti ajándék: Isten élete bennünk. 

57.  Mikor kapjuk meg legelőször a megszentelő kegyelmet? - A megszentelő kegyelmet először a keresztségben kapjuk meg.

58.  Meddig marad bennünk a megszentelő kegyelem? - A megszentelő kegyelem addig marad bennünk, amíg halálos bűnt nem követünk el.

59.  Kinek adott Jézus bűnbocsátó hatalmat? - Jézus az apostoloknak és utódaiknak adott bűnbocsátó hatalmat.

60.  Melyik szentségben bocsátják meg a papok a bűnöket? - A papok a bűnbocsánat szentségében bocsátják meg a bűnöket.
 

     

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése