Oldalak

2019. 03. 24.

A világi apostolság zászlóvívője


A Mária Légió 1921. szeptember 7-én, Kisboldogasszony ünnepének vigíliáján alakult az írországi Dublinban. Isten szolgája, Frank Duffnak és társainak az volt a célja, hogy elősegítsék a világiak lelki fejlődését és apostoli tevékenységét. A Légió szellemisége egyszersmind a Szűzanyáé, hiszen mindenkit általa és a szentségek vétele által akarnak egy-egy lépéssel közelebb vezetni Jézushoz.
Magyarországon a II. világháború előtt már volt ilyen szerveződés, de a kommunizmus évtizedei alatt betiltották a működését. A mozgalom a kilencvenes évek elején újra alakult. Az első fellendülés akkor következett be, mikor a Fatimai Szűzanya-szobor Budapesten „zarándokolt”. Az igazi „mozgalmi élet” pedig a Szent István-bazilikában szervezett éjszakai virrasztásokkal kezdődött, amelyet azóta is a Mária Légió tagjai vezetnek.
A Légió 2000-től Erdélyben is megjelent, s még az év októberétől Csíkszeredában is hét személlyel élő közösség alakult. 2016-ban 11 prezídium volt Csíkban és Gyergyóban. 
Csíkszeredában 5, Csíkdelnén, Csíkpálfalván, Csíkszentmihályon, Balánbányán, Borzonton, Gyergyóhodoson és Maroshévízen 1-1 prezídium. Összesen 106 aktív fogadalmas taggal és 1352 háttér imádkozóval. Együttesen alkotják a Csíksomlyói Szűzanya Curiát. A székelyudvarhelyi és környéki prezídiumok is a Csíki Curiához tartoztak, azonban 2004 nyarán annyi prezídium alakult, hogy külön Curiává szerveződtek. Minden hónap 3. szombatján délelőtt 10 órakor curia-találkozót tartanak szentmisével.
A mozgalomnak bárki tagja lehet, ha egyházilag rendezett életet él. Fontos, hogy érezze: nem elég imádkozni, hanem tenni, apostolkodni is kell, ahogy ez minden megkeresztelt ember kötelessége.
Az aktív légiósok hetente egyszer gyűlnek össze (a csíkszeredai prezídiumok heti rendszerességgel, minden szerda este a mise után találkoznak a Millenniumi templomban, ami másfél órát tart. Aki teheti naponta részt vesz a templomban tartott déli imádkozáson. Az esti szentmisék és vasárnap a 11 órai szentmise előtt vezetik a rózsafüzér imát.). A megszabott rend szerint a Szentlélek segítségül hívása után elimádkozzák az öt tized rózsafüzért, majd megbeszélik a feladatokat. Fontosnak tartják, hogy megszólítsák barátaikat, a betegeket, az elesetteket, a kisgyerekeket, a szomszédokat és másokat is. Az emberek ugyanis nagyon vágyakoznak a lelki beszélgetésre. Sokaknak nincs kihez szólniuk, mégis vonakodnak attól, hogy bizonyos kérdéseket megbeszéljenek a plébánosukkal, papjukkal, sőt, néha még az utolsó óráikban is félnek hívni őket. A Mária Légió igyekszik felkészíteni az embereket ezekre a találkozásokra. A mozgalom tagjainak meggyőződése, hogy a szekták sikerének az a titka, hogy jobban meg tudják szólítani a keresőket.
Apostoli munkát végeznek. Felkeresik az embereket, vagy imádság közben aki „betéved”, azokkal szóba állnak, meghívják az imára. A beszélgetések után sokszor az addig közömbös lelkek elkezdenek közösen imádkozni. Nem egy diák jár hozzánk imádkozni, sőt az átutazók, a korházból hazatérők is be-betérnek megosztani örömüket, hogy a Szűzanya megsegítette.
Az apostolkodás egyik módja, hogy bejárnak az iskolákba, óvodákba és segítenek a gyerekek nevelésében. Az apostolkodás másik formája a betegek látogatása otthon és a kórházakban. A személyes, lelki beszélgetések segítik az időseket, életkedvet adnak és felkészítik a szentségek vételére. A Mária légiósok – főleg falvakon – a temetés előtt rózsafüzér imával búcsúztatják az eltávozót, azonkívül rendben tartják az útszéli kereszteket, imádkoznak a gyermeket váró családokért.
A Mária Légió mozgalom, mint világi apostolokból álló szervezet, a helyi egyházközségekbe illeszkedik, a főpásztor és a helyi plébános jóváhagyásával működik. Minden prezídium (csoport) egy már működő prezídium támogatásával jön létre, és a későbbiekben is állandó kapcsolatot tartanak a többi csoporttal. Minden Curia március 25-én vagy az e körüli napok egyikén összehívja a területén működő valamennyi légióst, hogy megismerhessék egymást, és átérezzék összetartozásukat. Az Istenanyának szentelt légiósok ekkor tartják fogadalomújításukat. 
Életelvük: Mindent Jézusért Szűz Mária által!


Csíksomlyói Szűzanya Curia címe: Római Katolikus Főplébánia Csíkszereda, Kossuth L. u. 38. Tel/fax: 0266-311726., Elnök: Balázs Ágnes. Alelnök: Benedek Mária. Tiszteletbeli elnök: Habina Mária. Lelkivezető: dr. Darvas-Kozma József esp.-plébános

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése