Először lép pápa szülőföldünkre 2.

A különféle közösségek közül, amelyekbe az ember beletartozik, a családnak van a legfontosabb szerepe. Családban növekszik fel, kapja az első és legmélyebb benyomásokat és lesz emberré. A családnak döntő szerepe van a vallási életében: vallásos családban a gyermek vallásossá, közömbösben közömbössé válik. A vallásos család fokozatosan bevezeti a gyermeket az Istennel való személyes kapcsolat kialakításába és felismeri, hogy Isten jelen van mindennapi életünkben. A gyerekek értékrendjük elemeit a családban alapozzák meg, s ezek egy életen keresztül kísérik őket. A gyermekkori hitoktatás és a szentmisén való részvételt a családi otthon erősíti meg. Ez olyan mint a számítógépi műveleteknél a mentés, vagy bizonyos munkálatok végzésénél a rögzítés.

Az anyanyelv által, melyet édesanyánk ajkáról tanultunk, kialakítjuk a társadalmi kapcsolatainkat. Édesapánk szerepe pedig döntő az identitás kialakításában. Komoróczy Géza, az ELTE professzora 1992-ben előadást tartott a diaszpóra létbe élő nemzetekről (zsidók, örmények). Ezek fennmaradását kutatva megállapította, hogy kisebbségi létben élő népnél az apák hitének, hagyományainak a megőrzése és tovább adása a legfontosabb. Ez a megmaradás törvénye. Általuk a gyerekek megtanulják azt, hogy egy közösséghez tartoznak és felismerik, hogy hol van az ő helyük. A mai hitszegény világban az Egyház éppen ezért veszi komolyan a plébániai előkészületeket. Csak az járulhat szentségekhez, aki kellően felkészült és ismeri a keresztény hitet és vállalja a hit szerinti életet.

1.      Az otthont nyújtó közösséget minden korban keresték az emberek. Minden közösség annyira életképes, amennyire személyválogatás nélkül nyitott minden ember számára és ezáltal megadja a lehetőséget arra, hogy bárki is a közösség tagjává váljon. Ez a nyitottság és kitárulkozás mindig a közösség értékeinek bemutatása által történik. Ezáltal  mindig az az ember válik egy közösség biztos tagjává, aki annak értékeit felismeri és magáévá teszi.

Jézus Krisztus tanítványokat hívott és mindazokat, akik követték őt, három éven át tanította mindarra, amit hinni és tenni kell, hogy a mennyországba jussunk. Búcsúbeszédében kijelentette: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. ... A tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. ... S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn 14,23-29) Első pünkösd napján az apostolok megkapták a Szentlelket, és attól kezdve fontosnak tartották, hogy minden erőiket a Szentlélek működése alá rendeljék. Ezáltal jár át bennünket az Isten szeretete, ki újra meg újra fényt gyújt a sötétben, és az igazság útján vezet.

2.      A Szentlélek megvilágosító ajándéka által az Egyház kitárta kapuját minden nép és ember felé. Ezzel megkönnyítette az életet. (ApCsel 15,1-2. 22-29) Nemcsak pünkösd napján nyílt meg, hanem akkor is, amikor az antióchiai egyházközségben a Szentlélek Pált és Barnabást misszióra rendelte. Első missziós útjuk 45 és 48 között volt. Először a zsidókhoz és a köztük lévő istenfélőkhöz fordultak. Kiemelve, hogy Isten atyáiknak tett ígéretét nekik s az ő gyermekeiknek teljesítette azáltal, hogy föltámasztotta Jézust. Őáltala most a bűnök bocsánatát hirdetik. Majd a pogányokhoz fordultak: „Az Úr ugyanis ezt a parancsot adta nekünk: a pogányok világosságává tettelek, hogy üdvösségük légy egészen a föld végső határáig.” A pogányok ennek hallatára magasztalták az Úr igéjét. Első missziós körútjuk befejezésekor, Pál és Barnabás a közösségek élére elöljárókat rendeltek. Visszatérve Antióchiába, elbeszélték mi mindent tett velük az Isten, s hogyan tárta fel a pogányok előtt a hit kapuját.

Az antióchiai közösséget azonban néhány zsidóból lett keresztény az egyház megbízatása nélkül tanítva, megzavarta. Azt tanították, hogy a keresztség nem érvényes, ha a pogányok nem metélkednek körül. Pál és Barnabás szembeszállt velük. A közösség pedig a vitás kérdés ügyében a Jeruzsálemben tartózkodó apostolokhoz és preszbiterekhez fordult. Az apostolok szóban és levélben is megfogalmazták határozatukat: „A Szentlélek és mi magunk is úgy láttuk jónak, hogy ne rakjunk rátok több terhet a szükségesnél.” Mintha Jézust hallanánk: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,29k)

3.      Jézus a végső igazságra irányítja gondolatainkat. Arra ami megvigasztal azért, hogy létezünk, és a kegyelem által megadja a teljességet, a mennyországot a földön és a szívünkben. Ez pedig Jézus jelenléte. (Jel 21,10-14. 22-23) A mennyei Jeruzsálem látomásában az egyház helyzetét szemléljük: az isteni ígéretek beteljesülésétől, Jézus mennybemenetelétől addig a napig, amíg Krisztussal együtt a mennyei dicsőség, Isten életének részese lesz. A város kapui és a nevek az ószövetség ígéreteit jelentik, azok beteljesedtek Jézus Krisztus által az egyházban. A megdicsőült egyház maga a város, amelynek alapkövein az apostolok nevei vannak. Ő őrzi Krisztus tanítását és a szentté tevő eszközeit, amelyekben Jézus Krisztus szentségi módon jelen van. Aki megkeresztelkedett Krisztusban, az már belépett a teljes Szentháromságba és Isten is benne lakik. Mindannyian arra vagyunk hívatva, hogy Isten gyermekeiként éljünk.

Istengyermekségünket különös módon átélhetjük június 1-jén, amikor Szentatyánk, Ferenc pápa, Krisztus követe, az élő Péter látogat el hozzánk, Csíksomlyóra. Az ő látogatását a lelki előkészületek mellett látványos attrakciók is megelőzik. Így a Szent Koronát ábrázoló virágkompozíció érkezik a Millenniumi-templom térre és a Szent László ereklye a Szent Kereszt templomba. Az elsőáldozókkal két hársfát ültettünk a Millenniumi-templom terén. A megye székelykaput állított a Salvator-domb lábánál Ferenc pápa tiszteletére.

A debreceni Virágkorona emlékeztet II. Szilveszter pápára, aki országalapító Szent István királynak koronát küldött, s ezzel az ország függetlenséget biztosította. Az első magyar földön járó pápa, IX. Szent Leó 1052 augusztusában I. András magyar király védelmére és az ország szuverenitása végett a Pozsonyt ostromló III. Henrik német-római császár táborába utazott, és a császárt visszavonulásra, valamint a béketárgyalások felvételére bírta.

A török veszély idején III. Calixtus segítségét a déli harangszóval együtt emlegetjük. Bécs felszabadítása és Buda visszavételében elévülhetetlen érdemeket szerzett XI. Boldog Ince pápa. Nemzetünk őt Magyarország megmentője címmel ékesítette és szobrot is állított tiszteletére. VII. Pius pápát a francia fogságból a magyar huszárok, élén ráckevei Horváth János tiszttel kísérték az Alpokon át Rómába (1814. május 24). E történet alapján írta meg Petőfi a János Vitéz elbeszélő költeményét. Népünk az 1848/49-es forradalom és szabadságharc elfojtása után, a pápában látta az igazi segítőt. Hűségünk Rómához és tiszteletünk a pápa iránt az un. Pápai himnusz, melyet Gyurits Antal írt és Feley Antal zenésített meg 1858-ban.

Szent II. János Pál pápa számtalan jelét adta népünk iránti tiszteletének és 1991-ben és 1996-ban Magyarhonba látogatott. Most Székelyföldön, Erdély hívő népét tiszteli meg Ferenc szentatya.

A Szent László ereklye kapcsán megelevenedik László király alakja, aki VII. Gergely pápát támogatta az Egyház belső megreformálásában és az invesztitúra harcban. A magyar egyház reformáját pedig az 1083-as fehérvári és 1092-es szabolcsi zsinatok által vitte jó végre. Harcaiban a könnyű lovas székelyek elszántságát jutalmazta. Templomaink falán ezért is örökítették meg „László királynak vitéz lovagságát”. 

A hazavédelmére a férfiak Szűz Mária és Szent László nevének kiáltásával indultak, mert a Szent király az ország keleti határának és a keresztény hitnek védelmét a székelyekre bízta. Azóta egy évezred szállt el fölöttünk, s ma is őrizzük ezt a nagy kincset: Szent István hitét és a Nagyboldogasszony tiszteletét, melynek forrása a szentmise.

Ferenc pápa szentmiséje megerősít őseink szent hitében és erényeiben, bátorít a kitartó reményben és megújít a krisztusi szeretetben. Tiszteljük meg az élő Péter, mert nálánál nagyobb nem tud jönni!

            Testvéreim, jöjjetek, és adjunk hálát e nagy kegyelemért Csíksomlyón, június 1-jén. A pápai szentmise végén felcsendülő himnusz jelezze eleink és a mi ragaszkodásunkat: „Tartsd meg Isten, Szentatyánkat, Krisztusnak helytartóját!”