Oldalak

2019. 05. 06.

Krisztus világa 2019. május, Szemle


Május KirálynőjeA négy évszak világában május – valóban – a minden csodával bővelkedő hónap. Első a Szűzanyának szentelt hónapok között... Május első napján tiszteljük a dolgos férfi kezeket, első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük, s mindjárt az elsőáldozó gyerekek, majd a bérmálkozó és nem utolsósorban a ballagó ifjak örömében osztozunk. A ballagó ifjúságunkhoz, Lezsák Sándor költő, író, az Országház alelnöke vallomásával fordulok:
„A Madách gimnáziumban volt egy latin-görög szakos tanár, Muraközy Gyula. Nem tanított minket, ám egyszer bejött magyar órára helyettesíteni. Megállt előttünk, megkérdezte:
- Mit tanulnak? Hol tartanak magyarból? - Kölcsey Himnuszát – mondtuk. - És tudják? – kérdezte. - Kívülről – válaszoltuk –, végig. - És belülről? Döbbent csend volt. Belülről? -    És mondják, a Himnusz vagy a Szózat szerint kell élni? Az addig nevetgélő osztály elnémult. Megfogott minket valami. Hogy is van? »Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar…«, »Isten, áldd meg a magyart.« Igen, e kettő legyen az életvezetőnk! Hitben és cselekvésben kell élni és szolgálni egy nemzetet… Nem elég kívülről felmondani a Himnuszt, belülről is érezni és tudni kell.” (Himnusz kívülről, belülről, 2012) Ezért az európai parlamenti választáson, mely május 26-án lesz, álljunk ki keresztény értékeink és nemzeti önazonosságunk védelmében.
A csíksomlyói kegyhely 2. A mongol pusztítást követő lelki megújulási igényből keletkezett remetetípusú szerzetesrend a magyar pálosrend. Amikor Lajos király a tatárok betörését megelégelte, Lackfi Endre székely és szász ispánt, István vajdával együtt a tatárok földjére küldte. Lackfi 40.000 székellyel az élen 1345. február 2-án háromnapos véres küzdelemben legyőzte a tatár sereget. ... A krónikás így ír: „A székelyek az ellenség táborát kifosztják, zászlait megszerzik, a foglyok megszámlálhatatlan sokaságát megkötözve elviszik Visegrádra a királyhoz. A Lajos nevében kivívott győzelmet megünneplik, és ... háromnapos hálaadást rendeznek.” A székely mondák és korabeli krónikák is megemlékeznek e csatáról, amikor Szent László és a Boldogságos Szűz személyesen segítették a küzdő székelyeket a tatárok ellen. Hősies tettüket 1352-ben megismételték, ekkor a nagy hadi esemény emlékére, Laczkfi Endrével az élen, fogadalmi pálos monostort építettek Csíksomlyón Gyertyaszentelő Boldogasszony tiszteletére, Lázár Egyed csíki kapitány pedig Szárhegyen. Még a 14. században létrehozták a Natalitia Sanctissimi Salvatoris a remeteséget Kissomlyó hegyén. A csíksomlyói fogadalmi monostor és remeteség központi szerepet töltött be a csíkiak körében, ahová fogadalomból hétköznap is össze szoktak gyűlni. Az engedményekkel felruházott rend még jobban tudta szolgálni a népet. (3-5.)
Mestert és tanítvány Haramza Kristóf újságíró kérdezte Barsi Balázs atyát. Nagyon fontos dologra tapintott rá a kérdező. Balázs atya válaszában rámutat, hogy az a felfogás, hogy a hittannak pusztán az élmény-nyújtás eszközeivel kell megnyernie a fiatalságot – ez így nem megy! Tessék tanítani! A papoknak ezen a téren óriási felelősségük van! Mert a hittannak vannak olyan oldalai is, amit meg kell tanulni. S ez még mindig nem a kereszténységet jelenti: Először tanítvánnyá kell válnunk. Elengedhetetlen feltétel a tanítvánnyá váláshoz az, hogy tudni kell a hittant. A tanító feladata, hogy tanítványában a valós értékek iránti igényt kifejlessze. (6. oldal)
Boldog Apor Vilmos – a női méltóságot védelmező székely vértanú püspök életével ismertet meg, és vele kapcsolatos kérdésekkel záporoz – dr. Bakó Mária Hajnalka. (7. oldal) Kismarton Őrvidék 3. – Mostani számunkban Őrvidék/Burgenland Szent Márton nevét viselő városával, a jelenlegi tartományi székhellyel, Kismarton/Eisenstadt-tal ismerkedünk meg. Azzal a várossal, amely a 18. században, az Esterházyak idejében Európa kulturális központjai közé tartozott.  Az Esterházy-család és Joseph Haydn zeneszerző életét ismerteti Sárközi Sándor piarista tanár. (8-9. oldal)  
Tavaszi életérzés, lélegezzünk fel! – Magabiztosabb gyermekeket nevelünk, ha a gyermekvilágban egyszerűsítünk. Erre példákat hoz Koncz Mária Magdolna tanárnő. (10.oldal)  
Reggeli fohász – Bács Béla János verse.  
Szentek arcképcsarnoka május hónapban – Balázs Tünde összeállítása. (11. oldal)   
Katolikus fiatalok a mindennapokban  - Császár Balázs villamosmérnök válaszol Balogh Csaba kérdéseire. (12. o)  
Újabb kalandok a Mese Birodalmában 17. rész és májusi feladatok. 
 Viccek – férjről és feleségről, papról és hívekről. Keresztrejtvény, megfejtők és támogató. 
Csoóri Sándor: Anyám szavai vers.
KRISZTUS VILÁGAErdélyi katolikus családok lelkiségi havilapja – rólunk és nekünk szól. Megrendelhető a négy erdélyi egyházmegye római katolikus plébániáin, a kézbesítőknél vagy a szerkesztőségben: 530230 – Csíkszereda (M-Ciuc), Kossuth L. u. 38. sz., Hargita megye, tel/fax: +40-266-311-726, email: krisztusvilaga@yahoo.com. Bankszámlaszám: RO65 RNCB 0159  0154 1927 0001, BCR Agentia Miercurea Ciuc. ISSN: 2558-8389.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése