Oldalak

2019. 05. 01.

Május Királynője


Petrás Mária: Madonna
Tán nem tévedek, ha azt mondom, hogy május bennünk az élet színes álmait fakasztja, s reményeink elérését kínálja. A négy évszak világában május – valóban – a minden csodával bővelkedő hónap. Első a Szűzanyának szentelt hónapok között. Szép és illatos a lelket simogató május, mikor templomainkban felcsendül a Lorettói litánia, szántóföldjeinken virágát bontja a Május Királynője pityóka és zöldséges kertjeinkben szemet gyönyörködtettően nő a Május Királynője saláta. Május első napján tiszteljük a dolgos férfi kezeket, első vasárnapján az édesanyákat köszöntjük, s mindjárt az elsőáldozó gyerekek, majd a bérmálkozó és nem utolsósorban a ballagó ifjak örömében osztozunk.
Hogy az édesanyákat méltón köszönthessük, irodalmunk gyöngyszemeihez fordultam, s mégis népköltészetünk soraival, a nép szívében fogant szavakkal köszöntjük:
„Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág:
Annyi áldás szálljon rád!”
Az édesanya a család lelke. A család pedig házi egyház, amelynek alapja a Krisztus-központú hit és szeretet. Jézus, az egyszülött Fiú, a család által lépett be történelmünkbe. Ő „teljesen kinyilatkoztatja az embert az embernek”, és ezt a családdal kezdi. Az „egyház útja” az ember és a család egyszerre -  hirdette Szent II. János Pál pápa. A házassági szeretettől vezérelt élet- ajándékozás és életvállalás nem egyszerűen fizikai, hanem lelki természetű feladat is, melynek örök kezdete Istenben van, és Hozzá kell vezetnie. Ezért a család a szeretet civilizációjának központja és szíve. „A házastársi és családi szeretetben – amely gazdag értékekben s a termékenység, a hűség, a kizárólagosság és egyetemesség igényeivel teljesül be – valósul meg és válik egyre tökéletesebbé a keresztény család részvétele Jézus Krisztus és Egyháza papi, prófétai és királyi feladatában. Éppen ezért a szeretet és az élet alkotja a keresztény család üdvözítő küldetésének velejét az Egyházban és az Egyház javára” (FC 50).
Mindnyájan valamely családi kapcsolatban élünk, és együtt kell megvalósítanunk a valódi házi egyházat és a földi hazát. Ezért az európai parlamenti választáson, mely május 26-án lesz, álljunk ki keresztény értékeink és nemzeti önazonosságunk védelmében. A boldog élet a szentségi házasságban és a közösség szolgálatában rejlik. Ez sikerül, ha megtartjuk a Csíksomlyóra látogató Ferenc szentatya tanácsát, három varázs-szavát: Kérlek szépen, Köszönöm szépen és Bocsánatot kérek.
A ballagó ifjúságunkhoz, Lezsák Sándor költő, író, az Országház alelnöke vallomásával fordulok:
„A Madách gimnáziumban volt egy latin-görög szakos tanár, Muraközy Gyula. Nem tanított minket, ám egyszer bejött magyar órára helyettesíteni. Megállt előttünk, megkérdezte:
- Mit tanulnak? Hol tartanak magyarból?
- Kölcsey Himnuszát – mondtuk.
- És tudják? – kérdezte.
- Kívülről – válaszoltuk –, végig.
- És belülről?
Döbbent csend volt. Belülről?
-    És mondják, a Himnusz vagy a Szózat szerint kell élni?
Az addig nevetgélő osztály elnémult. Megfogott minket valami. Hogy is van? »Hazádnak rendületlenül légy híve, oh magyar…«, »Isten, áldd meg a magyart.« Igen, e kettő legyen az életvezetőnk! Hitben és cselekvésben kell élni és szolgálni egy nemzetet… Nem elég kívülről felmondani a Himnuszt, belülről is érezni és tudni kell.” (Himnusz kívülről, belülről, 2012)
A názáreti Szűz hogyan lett Május Királynője?
– Úgy, hogy kimondta: Legyen nekem a te igéd szerint és úgy is élt.
Mi is, ha naponta elimádkozzuk: „legyen meg a te akaratod”, akkor békés, boldog májusunk lesz. Ezt kívánom minden kedves Olvasónak munkatársaim nevében is,
                                                                                                                       
                                                                                                                        a főszerkesztő


(A Krisztus világa folyóirat 2019. májusi számának vezércikke.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése