Oldalak

2019. 09. 05.

A végső elsőség jön számításba


Szegedre figyelt a világ augusztus 21 és 25 között, hiszen itt, a nemzetközi hírű Szegedi Olimpiai Evezős és Kajak-kenu Központban került megrendezésre az idei NKM olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokság. Örvendetes, hogy magyar arany, ezüst és bronz érem is született. Nem az volt a döntő, hogy a rajt után kikerült az élre, vagy féltávnál ki volt az első, hanem a végső elsőség. Ez az esemény jutott eszembe, mikor a mai evangéliumi történetet olvastam. Egy vezető farizeus házába hívta Jézust, hogy ott egyék. (Lk 14,1. 7-14) Megfigyelés végett hívta meg Jézust, aki nyomban észre vette a köztük folyó versengést, hogyan válogatják az első helyeket, és ehhez fűzte tanítását. „Amikor lakomára hívnak – kezdte –, ne ülj az első helyre...” Nem arról beszél az Úr, hogy ülj nyugodtan az utolsó helyre és várjad, hogy figyeljenek rád és feljebb hívnak, s ha ez nem történik meg, akkor balszerencsés vagy, hanem arról, hogy találd fel magad a legutolsó helyen is. Annak örülj, hogy ott lehetsz. Ez igazából az alázatos lelkület. Természetesen az a lényeg, hogy az igazi alázatos lelkület legyen meg, mely senki elé nem helyezi magát. 
Szent Ágoston püspököt egy alkalommal megkédezték tanítványai: „Melyik a legfontosabb erény? – Az alázatosság –  volt a az egyszerű válasz. – És másodszor? – Az alázatosság. – És harmadszor? – Az alázatosság!” Ha a keresztény ókor nagy püspöke és írója olyan fontosnak tartotta ezt az erényt, akkor nekünk is érdemes bővebben foglalkoznunk vele. 
Az alázat latin, görög és magyar elnevezése is alárendeltséget fejez ki. De az alázat nem jelent meghunyászkodást, sem szolgalelkűséget. Az alázat nem más, mint helyes értékelése Istennek, önmagunknak és a körülöttünk levő világnak. Az alázatban megvan az igazi értékrend, és ezért az alázat a szeretet forrása. Már az ószövetségi embert is lépten-nyomon figyelmezteti az Írás az alázat erényére. Erre int Sirák Fia könyve is: Fiam, nagy vagy? Annál inkább alázd meg magadat, akkor majd kegyelmet találsz az Istennél. Mivelhogy igen nagy az Isten hatalma, tiszteletben tartják az alázatosak.” (Sir 3,19-21. 30k) Jézus a lakomáról szóló példabeszédében az üdvösségről tanít. Az üdvösségben pedig nem az számít, hogy ki hol kap helyet, hanem csak az, hogy bejut-e vagy sem az illető. Ahogy a házigazdától várja a besorolást a vendég, úgy kell nekünk Istentől várnunk, hogy helyünket megállapítsa. 
Hasonló gondolattal találkozunk a beszéd második részében is: ne keresd az előkelők barátságát, sem azokét, akiktől viszonzást remélhetsz, mert szükséged lesz Isten ítélkezésekor ingyenes jótetteidre. A keresztény már az örvendező, diadalmas Jeruzsálemhez tartozik, melynek tagjai az angyalok is. (Zsid 12,18-19. 22-24a) Ez Jézus műve. Őhozzá tartozunk, s e boldog tudat is erősít, hogy örömest tegyük meg, amit elvár.

„Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagzok és alázatos szívű.” Mt 11,29.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése