Megajándékozott

Az ajándék valakinek ingyen, szeretetből vagy figyelmességből adott dolog. A múltban kapott ajándékunk legértékesebbje a teremtett világ. A jelenben birtokolt ajándékunk legdrágább része az életünk. A jelen látóhatárt lezáró horizonton túl van a jövendő, ismeretlen és mégis nagyszerű ajándék, az egyedüli örök haza, Isten természetfeletti világa. A múlt, a jelen és a jövő ajándékozója – aki ingyen, különös szeretetből mindezt az időben nekünk adta, fenntartja és adja –, a jó Isten. Isten különös tiszteletére rendezett „hála- és ajándékműsorunk” a vasárnapi szentmise, amelynek mindnyájan szereplői lehetünk. Ennek a „hála- és ajándékműsornak” helye pedig a templomunk, ahol Isten fogad bennünket, ahol találkozhatunk vele. Itt szól hozzánk az Ige liturgiában, hogy mindig felismerjük azt, hogy nem a birtoklás, a gyűjtés és a szerzés a legfontosabb érték, hanem az ajándékba kapott élet, amelynek forrása és alapja a Szeretet. Az életünk örömtelivé, széppé válhat, mint egy bimbózó virág, és földi zarándoklásunk célját elérhetjük, ha Isten igéjét hallgatjuk, ha asztalának is vendégei leszünk. Ezt leginkább a szentek tudták. Mintegy igazolásul Lisieux-i Szent Teréz életrajzából idézhetünk egy részletet: „Egy tanult ember egyszer ezt mondta: Adjatok egy emelőt és egy rögzített pontot, s akkor én kimozdítom a földet sarkaiból. Ami Árchimédesznek nem sikerült, azt a szentek elérték. Isten maga volt számukra  a fix-pont, a hit pedig az emelőjük. Ilyen módon billentették ki újra és újra a földet sarkaiból, így térítették helyes pályára azt – vagyis Isten útjára.”

Mindhárom szentírási részletben visszatér a gondolat, hogy Isten hívása egyik világból egy másik világba akar átvezetni bennünket. „Ábrahám hitből engedelmeskedett a hívásnak, hogy költözzék arra a vidékre, amelyet örökségül kellett kapnia. … Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.” (Zsid 11, 1-2. 8-19) A zsidó húsvét éjszakája is kivonulás a „rabszolgaság házából” az ígéret földje felé, mert hittek Isten ígéreteiben. (Bölcs 18,6-9) Előkép volt a két kivonulás, hogy életünket állandó vándorlásnak tekintsük a mennyei Atya felé. Ő az egész világunkat meghívta Jézus által a maga világába: „Atyátok úgy látta jónak, hogy nektek adja országát. Adjátok el, amitek van, adjátok oda a rászorulóknak. Készítsetek magatoknak kimeríthetetlen erszényt, elfogyhatatlan kincset a mennyben… Ahol a kincsetek, ott a szívetek is.” (Lk 12,32-48) Nem azt jelenti, hogy ne legyen semmink, legyünk szegények, hanem ne tapadjon szívünk a földi dolgokhoz. Ezért a menny szellemében kezdjük el gyakorolni a mindenkit segítő, önzetlen szeretetet, ajándékozást. Ez az igazi gazdagodás, ez a mennyei boldogság lényege, nem a magunknak kaparás.

„Virrasszatok, és álljatok készen!” Mt 24,4.