Oldalak

2019. 10. 19.

Hirdetés: 2019. október 20.


1. Missziós vasárnap van. Imádkozunk a missziókért és a szentmisék persely adományát a missziók javára küldjük.

Ma este 7 órától a Nagyvárad Táncegyüttes Népek tengere című vendégelőadása tekinthető meg a Városi Művelődési Házban. 

2. Hétköznap este fél 7 órakor rózsafüzér ájtatosságot végzünk. Megköszönjük az iskoláknak és tanítóiknak, hogy pénteken de. 10 órakor bekapcsolódtak az „Egymillió gyermek együtt imádkozik a békéért és az egységért” nevű kezdeményezésbe. Kétszáz kisiskolás vett részt az imában tanítóik vezetésével. 160 gyereknek ajándékoztunk rózsafüzért és arra kértük, hogy imádkozzák. A szülőket és nagyszülőket pedig arra kérjük, hogy tanítsák meg a rózsafüzér imádkozására a gyerekeiket, az unokákat.

3. A plébániai hittanórák programja az Apostolban olvasható. Az elsőáldozásra készülőknek pénteken 3-4 és 4-5 óráig tartjuk. A szentmisenaplót a Szent Kereszt sekrestyéjénél pecsételjük le, a gyerekek jöjjenek oda.

4. A bérmálkozóknak péntek este 7 órától felkészítő. A bejelentkező lapokat a pénteki felkészítőn vehetik át.

5. Figyelmükbe ajánljuk a Krisztus világa októberi számát, ami a ministránsoknál és a kegytárgyasnál kapható.

6. Szerdán, október 23-án az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc résztvevőire és mártírjaira emlékezünk. Méltó tisztelettel vegyünk részt a rendezvényeken.

7. Pénteken, október 25-én a Városháza gyüléstermében 18 órakor Tircsné Dr. Propper Valéria: Törökvilág Magyarországon, a török-osztrák hódítókkal szembeni hősies és dicső ellenállás címmel tart előadást.

8. Szombaton ministránsképző 10 órakor.

9. A Lux aurumque együttes 10 éves, koncertet tart szombaton este 7 órakor a Szent Ágoston templomban.

10. Jövő vasárnap hajnal 3 órakor elkezdődik a téli időszámítás, vagyis az óramutatót visszavisszük. A vasárnapi miserend időpontja nem változik.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése