Oldalak

2019. 11. 16.

Ne törjétek fejeteket!


La Fontainek híres meséi közül A tücsök és a hangya meséjét minden óvodás gyerek ismeri. A két kisállatról szóló mesében, ahogy mondták a régiek – a fabulában, a fordulatot mindjárt a tél hozza. A rímes szöveget nagy átéléssel szokták mondani: Aztán jött a tél a nyárra, s fölkopott a koma álla.” 
Az évszakok változása az ítélet napjára is emlékeztetnek. Az olvasmányok szerint az ítélet bűnöst és igazat egyaránt ér, de nem egyforma hatással: a bűnös számára a földi értékek pusztulását jelenti, az örök kifosztottságot, kínt; míg az igazak számára az igazság napjának felkelését, mely gyógyulást hoz. (Mal 4,1-2a) 
Malakiás próféta a babiloni fogság utáni időben élt, neve jelentése „küldött”. Két főtémája van: a papok és hivők istentiszteleti hibái, továbbá a vegyes házasság és elválások botránya. Isten „igazságosságának napja” érkezéséről szól, amely megtisztítja az igazakat és elítéli a gonoszokat. Állítja, hogy Isten belső vallásosságot és tisztaságot követel. Az Ő eljövetelét egy titokzatos küldött készít elő, akiben az evangéliumok felismerik Keresztelő Jánost, az előfutárt. Az Egyház Jézust, az igazságosság napjának mondja. E képnek szerepe volt a Karácsony és Vízkereszt ünnepének kialakulásában. 
Az evangéliumban Jézus a türelmet hangsúlyozza, mikor a végső dolgokról érdeklődnek tőle. (Lk 21,5-19) A templom, amelyen Jézus napjaiban még építkeztek (Kr. u. 19-től 63-ig), az antik világ hét csodája közé számított. A népből csodálkozással teli hangokra Jézus baljós szava válaszol: a templomot lerombolják, elmúlik. Isten nem a szép kövekre és drága fogadalmi ajándékokra néz, hanem olyan népet keres, amely életével mutatja meg, hogy Isten közöttük lakik. 
Megismétlődik és beteljesedik a próféták fenyegető jóslata, amikor azt gondolják, hogy már itt a vég kezdete. Pedig csak az előképe annak. Jézus rámutat, hogy álmessiások jönnek, akik félrevezetik a népet, majd a nemzetek háborújáról, égi tűneményekről, katasztrófákról, végül az egyház üldözéséről beszél... Jézus nyiltan megmondja, hogy Jeruzsálem pusztulása nem tartozik a végső események közé. Többet kell szenvedniük azoknak, akik hűségesek hozzá, mint amennyit gondoltak volna. Jézus nem akar hiszékenységre nevelni, nem engedi hogy illúziókba ringassuk magunkat. Meg kell előbb mutatkoznia Isten erejének, meg kell valósulnia bennünk sok mindennek, ami csak szenvedések árán valósulhat meg és csak azután jön a vég.
A jóslatok egy része beteljesedett, másik részének beteljesedését még várjuk. Akik Jézus nevében kaptuk a keresztséget, akik az ő nevét hívjuk segítségül, akik tanúságot teszünk róla, megkapjuk az üldöztetésben is a segítséget. Nem vagyunk védtelen zsákmányai semmiféle hatalomnak és önkénynek: Isten oltalmazó gondviselése van fölöttünk. Ezért legyünk készek minden jóra (2Tessz 3,7-12), mert Jézus tevékenységét, türelmes szenvedését is folytatja bennünk.

„Emeljétek fel fejeteket, mert elérkezett megváltástok ideje.” Lk 21,28.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése