Újév – Szűz Mária, Isten anyja

Bevezető: Az óév és újév napjaiban a legtöbb profán áldást mondjuk: Békés, boldog újesztendőt kívánok! Ezzel elismerjük környezetünkben élők jótetteit, nemes szándékát, sikereit, kitartó hűségét. És itt a jó szó az értékes, melyre szomjas minden ember.

Mi keresztények Karácsony nyolcadik napján észrevesszük a Szűzanyát, aki ölében tartja Istennek Fiát, egyben a saját Fiát, és kérjük: „Szent áldását adja ránk, Kisfiával Szűz Anyánk!”

Az áldás adomány, amely az életet és annak teljességét, misztériumát érinti; és ez az adomány a szóban és annak misztériumában fejeződik ki. Az áldás adomány, amely a lét területéről való, Isten teremtő működéséből ered. 

Minden áldás ősforrása és eredete a mindenekfölött áldott Isten. Ő az egyetlen jóság, aki mindent jól megalkotott, hogy teremtményeit áldásával árassza el. És irgalmassága jeleként ezt mindig, még az ember bukása után is megadta nekik. Amikor pedig elérkezett az idők teljessége, az Atya elküldte tulajdon Fiát, aki emberi testet vett fel. Általa ismét megáldotta az embereket minden lelki áldással. Krisztus az Atya legnagyobb áldása.

Anyaszentegyházunk az új év első napjára a Betlehemben született Istengyermeket állítja, akinek születése nyolcadik napján a Jézus nevet adták, ahogy az angyal nevezte, mielőtt Mária méhében megfogamzott volna (Lk 2,21). Az evangéliumban úgy jelent meg, mint aki megáldja testvéreit, különösképpen a legkisebbeket és áldó imádsággal fordul az Atyához. Végül az Atya megdicsőítette Fiát, aki felment a mennybe, és kiárasztotta Lelkének ajándékait testvéreire, akiket vérével megváltott, hogy a Lélek erejétől vezetve mindenben dicsérjék és magasztalják az Atyaistent, őt imádják, neki adjanak hálát, és a szeretet tetteinek gyakorlása által kiérdemeljék, hogy országának áldottai közé sorolják őket.

Amikor a jeruzsálemi templom kapuja előtt kolduló bénaember alamizsnáért nyújtotta ki a kezét, Szent Péter apostol Jézus nevét hívta segítségül és a „béna meggyógyult”. A lelkileg vak tömeg szemeit pedig megnyitotta e mondat: „A Názáreti Jézus nevében kelj föl és járj!” (ApCsel 3,7). Mi is joggal fordulunk Jézushoz, mert beléje, a szőlőtőbe oltódtunk a keresztségben (Jn 15,1), az Ő nevét viseljük, az Ő szeretetében akarunk élni, és az Ő nevét hívjuk segítségül mindegyre: Jézusom segíts! Jézusom üdvözíts!

Lehetünk-e közelebb Istenhez, mint amikor Jézus Krisztusban testvérünket szeretjük, s a Szent Szűzre, mint istenanyára tekintünk?

A Szűzanya szívében őrizte a hallott igéket és gyakran elgondolkodott rajtuk (Lk 2,19; 52), ahogy Sirák fia ajánlja: „Elmélkedj sokat az Úr törvényein, s az ő parancsain gondolkodj szüntelen” (Sir 6,35.37). „Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5). Ezek a gondolatok jussanak eszünkbe az új év minden napján. Máriát pedig buzgón kérjük, hogy Isten igéje meghozza bennünk a bő termést.

Az áldások megerősítenek létezésünkben, hogy másokat tápláló forrás, beszédes jel, történelmet alakító szelíd erő és áldás legyünk. Az áldások olyan jelek, amelyek Isten igéjén alapulnak és megkívánják a közreműködő hitét.

Az újévi sok jókívánság legszebbje az ószövetségi papi áldás.

1. „Áldjon meg az Úr és oltalmazzon! Ragyogtassa rád arcát az Úr, s legyen hozzád jóságos! Fordítsa feléd arcát az Úr és szerezzen neked üdvösséget!” (Szám 6,22-27). E rövid áldásban háromszor ismétlődik meg az Úr neve, és ebben a szentatyák a Szentháromság egy Isten előrejelzését látják. Az Úr „arca” Isten jóakaratát, az irgalmas és gondviselő jóságát képviseli, amelyben megkegyelmez, megbocsátja vétkeinket és külső-belső rendezettséget, békét ad. Ugy is mondhatjuk: amikor Isten felénk fordítja arcát – elismerést jelent, megerősítést létezésünkben. Ez az elismerés nem tetteinknek szól, hanem nekünk, hogy ne féljünk tőle, mert jóságos hozzánk, és valóban örök életre hív, hiszen arra teremtett bennünket.

2. „Segítségünk az Úr nevében, aki az eget és a földet alkotta” - a zsoltáros biztatását, mint istengyermekek, naponta magunkra esdjük (Zsolt 123,8). Az emberek közül elsőnek a pásztorok találták meg a Megváltót a betlehemi istállóban. Az Úr angyalától kapott üzenet és jel nyomán kiteljesedett örömük: „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő gyermeket.” (Lk 2,16-21). A mai evangélium jelzi, hogy Szűz Mária van a legközelebb a Messiáshoz vér és lélek szerint, mert nemcsak anyja, hanem legelső tanítványa Krisztusnak: „Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében gyakran elgondolkozott rajtuk.” Jézus névadásában már benne van a Megváltó életének minden tevékenysége. A név jelentése: Isten az üdvösség, vagy Üdvözítő Isten. A legnagyobb segítségünk Jézus nevében van, aki emberré lett értünk, és megváltott minket. Őt dicsérjük szavainkban és tetteinkben!      

3. „Az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, … hogy a fogadott fiúságot elnyerjük” (Gal 4,4-7). A Fia Lelkét árasztotta szívünkbe az Isten, aki kiáltja: Abba, Atya!

Isten szeretetre teremtette az embert és nem szolgaságra. Az ember mégis a bűn szolgája lett. Isten ekkor elküldte Fiát, hogy megszabadítson minket és elvezessen az örök életre. Új korszak, új szövetség kezdődött. Isten kegyelméből örökösök vagyunk, az istenfiúság kegyelmét kaptuk.

Új  évet kezdtünk, új lehetőséget  kapunk Istentől, talán új elhatározásokat is tettünk. De még  egy új életet egyikünk sem kezdhet, mert nincs reinkarnáció! Ezért fontos, hogy Istennek tetszően éljünk. A földi élet  után senki számára nem következhet még egy földi élet, hanem csak az örök élet. Ha Istennel élünk, vele fogunk feltámadni és örökké élni.

4. Hogyan éljünk Istennek tetszően? Kapcsoljuk életünket Istenhez. Ezt sokféleképpen tehetjük. Ebben segít, amit a szentmise bűnbánati liturgiájában mondunk: vétkeztem gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással. Ugyanígy lehet Istennek szentelni napunkat, vagyis imádkozni gondolattal, szóval, cselekedettel és kötelességteljesítéssel.

- Gondolattal imádkozunk, amikor elmélkedünk vagy lélekben röpimát mondunk.

- Szóval imádkozunk együtt a családban, a közösségben és a templomban.

- Cselekedettel dicsérjük Istent, amikor másoknak segítünk.

- Akkor is imádkozunk, amikor állapotbeli kötelességeinket lelkiismeretesen végezzük, miközben egy-egy fohásszal Istenhez kötjük munkánkat. Például: Jézusom bízom benned! Jézusom szeretlek!            

Számítógépes világban élünk. Ha számítógépen dolgozunk, akkor munkánk végeztével elmentjük mindazt, ami szükséges. Így munkánk nem vész kárba, hasznos lesz. Így teszünk mi keresztények is. Mindennapunk végén hálát adunk Istennek azért, hogy jót tehettünk, és bocsánatot kérünk tévedéseinkért, vétkeinkért és megígérjük, hogy holnap jobban figyelünk.

Ahogy a számítógépet leállítjuk munkánk végén, ahogy lakásunk ajtóját bezárjuk lefekvés előtt és a villanyt eloltjuk, ugyanúgy fejezzük be napi munkánkat imával és keresztvetéssel.

Az Istennel való kapcsolat, a Jézussal való állandó barátság, a Szűzanyával járás kialakítja a lelkületünk hasonlóságát. (Szelíd és alázatos Szívű Jézus, alakítsd szívünket, a te szent Szíved szerint). Ebben a barátságban mindkét félnek adnia és kapnia kellene. Ugyan mit adjunk mi Krisztusnak? – kérdezi Isten Szolgája Prohászka Ottokár püspök. Meg is válaszolja: „A Szent Szűzön eligazodom: mit adott Ő? Szeretetet adott! Nagyon-nagyon szeretett… Szeretni az Urat, szeretni híven s áldozatosan!” – nem különben a felebarátot.

Az Isten szeretete, Jézus barátsága, a Szűzanya bizalma mindennapi munkánkat örömtelivé teszi, akár a jó barátok közös munkáját, a kalákát. Ilyenkor senki nem érzi a munka fárasztó és terhes voltát. Ez az állapot az, amikor megértjük Jézust: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” (Mt 11,28-30).

Egy örömteli munkásnap végén megtapasztalható Jézus ajándéka: az életöröm, az életerő, az életderű. Először magam változok meg, és lassan ezt megérzi a környezetem is. Ez a Jézussal-járás megvilágítja értelmemet, hogy az Isten akarata szerinti jót meglássam, és megerősíti akaratomat, hogy a felismert jót megtegyem. Ez már a lelki tavasz, melynek kibontakozása, virágzása és gyümölcse: az életkedv, az életderű és életöröm, egyszóval a boldogság.

Ez a lelki gazdagság benne van az Úr Jézus és Mária nevében megkezdett új év minden napjában. Ezért az új évet Jézus barátsága által békés, boldog esztendővé tehetjük. Tegyük is azzá! 

Ámen.