A szentségünket őrizni kell

A szentségünket őrizni kell - Bevezető: Az iszlám államokban elég gyakori a halálbűntetés.  2014 tavaszán történt, hogy az iráni hatóságok az utolsó pillanatban félbeszakították egy halálra ítélt fiatal gyilkos kivégzését. Abban a pillanatban, amikor a bűnöző nyakába akasztották a kötelet, a meggyilkolt édesanyja odarohant, pofon ütötte fia gyilkosát és nyilvánosan megbocsátott neki. A bűncselekmény elkövetése idején a gyilkos és áldozata egyaránt 17 éves volt. A tömeg meghökkent az eset láttán és nem értette a megbocsátást. Mégis sokan tiszteletreméltónak és meghatónak nevezték az asszony tettét. Ott az akasztófa alatt az történt, amit naponta mi imádkozunk a Miatyánkban: „bocsásd meg a  mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek”.

Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, hogy van-e bennünk harag, neheztelés, megbocsátottunk-e azoknak, akikkel szemben kifogásunk van. S ha mi vétettünk másoknak, kiengesztelődtünk-e? Sérelmeinket és vétkeinket adjuk át Jézusnak, és kérjük, hogy gyógyítsa be megsérült lelkünket.

**

Isten tanításából tudjuk, hogy az őszinte és tiszta szívekben akar élni és ezért – a múlt vasárnapi könyörgésben arra kértük: „alakíts át minket kegyelmeddel, hogy méltó hajlékod legyünk”. Ma viszont arra kérjük: „Mindenható Istenünk, segíts, hogy törvényedet mindenkor szem előtt tartsuk, akaratodat pedig szóval és tettel meg is valósítsuk”. Mindjárt kérdezhetjük, hogy mi az Isten akarata? Nem kell sokat töprengeni, az olvasmányban benne van: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok”. (Lev 19,1-2. 17-18) Mivel az embert Isten magáért teremtette, ezért az ember életének célja és értelme, hogy Isten szentségében részesüljön.

Az Ószövetségben abszolut értelemben szentnek csak az Istent mondták. Kultikus értelemben is használták a szent kifejezést és mindazt jelentette, ami a hétköznapi használatból kiemelt, a profántól elkülönített, Istennek lefoglalt dolog: legyen az ember, hely vagy tárgy amely Isten sajátos jelenléte miatt szent.

A szent valláserkölcsi értelemben pedig a személy tulajdonságát jelenti: erkölcsi tökéletesség, feddhetetlenség a gondolkodásmódban és a cselekvésben.

1. Isten azzal, hogy kinyilatkoztatta: „Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” – semmi mást nem kér, mint tudatosítsuk, hogy Őhozzá tartozunk. Igaz, ezért mi semmit sem tettünk. Ez egy tény, hogy a teremtő Isten gyermekévé fogadott, övéi vagyunk. Ez nem tökéletesség, hanem egy identitás. „Ki vagyunk véve” ebből a világból és „oda vagyunk adva” Istennek. Ezért szentek vagyunk, Istené vagyunk – ez a védjegyünk. Ezért még semmit nem tettünk, de ezt a kiváltságot el kell fogadni.

Mivel mindannyian Istentől jövünk és a keresztség szentségében méginkább hozzá tartozunk, azt is mondhatjuk, hogy a szentséget inkább megőrizni kellene ebben a világban, nem pedig elérni. A keresztség hatásait megvilágító szertartások mind ezt sugallják. A krizmával való megkenéskor mondjuk: „szent népéhez tartozzál és tagja maradj Krisztusnak”; a fehér fuha rátevésekor: „ezt a méltóságot tisztán megőrizd az örök életre”; az égő gyertya átadásakor a szülőknek és keresztszülőknek mondjuk: „Rátok van bízva a világosság: a hit és a kegyelem fénye, amelyet ez a gyertyaláng jelképez. Óvjátok gondosan, hogy gyermeketek, akire ma ráragyogott Krisztus fényessége, szüntelenül a világosság fiaként járja az élet útját! Maradjon állhatatos a hitben, és amikor az Úr eljön, elébe járulhasson az összes szentekkel együtt a mennyei hazában.”

Ha netalán megfeledkeztünk identitásunkról, akkor fedezzük fel újra azt, ami már van, és értékeljük ami tény, tudni illik, hogy Istené vagyunk. Jézus az evangéliumban arra szólítja fel tanítványait: „Ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti mennyei Atyátok!” (Mt 5,38) Jézus velünk szemben is megfogalmazta elvárásként, mert a szent Isten az őszinte és tiszta szívekben akar élni. Isten szentsége, lényege, tökéletessége nem más, mint a szeretet. Aki szeret, az már szent, mert megtapasztalta, hogy irgalmas a mi Urunk, Istenünk, és azért áldja az Urat, mert hozzá is jó volt, visszafogadta szeretetébe. „Ahogy az atya megkönyörül fiain, úgy könyörül meg az Úr az istenfélőn.” (Zsolt 102,1k)

2. A mi szentségünk nem a hibátlanságban áll, hanem az Istenhez tartozásban, mert azonosultunk Jézussal és átadtuk magunkat a Szentlélek irányításának. A szentség tehát azonosulás Isten akaratával, gondolkodásmódjával. Jézus általa pedig megismertük a szeretet parancsának legmélyrehatóbb és leglényegesebb formáját, amelyekhez foghatót még sohasem látott a világ.

Jézussal érkeztünk el az ellenségszeretethez. Jézus a szeretet parancsának olyan eseteit mondja el és olyan mértékben terjeszti ki, amelyeket csak önmegtagadással vagyunk képesek alkalmazni. Jézus idézi a régi törvényt és mondja az újat is: „Ne szállj szembe a gonosszal, hanem ha valaki arcul üt téged jobb felől, tartsd oda neki a bal arcodat. Aki perbe fog, hogy elvegye a ruhádat, annak add oda a köntösödet is... Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek benneteket, imádkozzatok azokért, akik üldöznek és gyaláznak titeket...” (Mt 5,38-48)

Aki azonosul Isten akaratával és Isten szemével akar látni mindent, az nem táplál szívében sem gyűlöletet, sem bosszúállást, hanem igyekszik szeretni embertársát, mint saját magát.

Hadd idézzem példaként, Gualbert Szent János viselkedését, mert nagyon is a mai evangélium témájához tartozik. Az 1020-as években Firenzében katonáskodott, amikor bátyját orvul meggyilkolták. Megesküdött, hogy a gyilkost üldözni fogja és megöli. Egyszer rábukkant a gyilkosra, aki menekülni már nem tudott. A szerencsétlen letérdelt előtte az úton, és karjaival kereszt jelét formálva kegyelmet kért tőle: ma nagypéntek van – mondta – Jézus, e nap gyilkosainak is megbocsátott. Bár Jánosnak kora szokása szerint meg kellett volna ölnie, még sem veszi el a gyilkos életét. Megbocsát és még hazaútjában kolostorba vonul. Ott életét teljesen a Megfeszített Jézusnak szenteli, majd a vallombrosai rend alapítója és apátja lett. 1073-ban halálos ágyán is a szeretetről beszélt társainak. János nem a fogat fogért elvet választotta, hanem azonosult Jézussal, s a szeretetnek legmélyrehatóbb és leglényegesebb formáját, az ellenségszeretetet választotta. Így lett szent és annak temploma, „aki felkelti napját jókra és gonoszokra egyaránt”.

Amikor Nietzsche elolvasta a mai evangéliumot, kijelentette, hogy ez teljesen őrültség, amelynek alapján egyetlen országot sem lehet elkormányozni. A német bölcsnek tartott „übermentsch” eszménye a birodalomban is csak két évtizedet élt, de Jézus által meghirdetett „Ország” már két évezrede áll fenn. Hogy miért? Mert ennek az egyháznak fundamentuma isteni és szent, mert a szereteten nyugszik.

3. A szent kifejezés mindazt jelenti, ami a hétköznapi használatból kiemelt, a profántól elkülönített, Istenhez tartozó személy vagy dolog. Isten lényege a szeretet, s az a hely ahol ez a szeretet a legnyilvánvalóbban megmutatkozhat az a szeretetre képes ember, mert „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete” (Róm 5,5). Szent Pál jogosan mondja a korintusi keresztényeknek: „hogy ti Isten temploma vagytok, és Isten Lelke lakik bennetek”. (1Kor 3,16-23) A templom Isten sajátos jelenléte miatt szent. Az ember amennyiben Krisztus Titokzatos Testének tagja, arra hivatott, hogy úgy szeresse embertársát, mégha ellensége is, ahogy Krisztus szeret minket. Az ellenségszeretettel hozzájuk is eljuttatjuk a szeretet isteni áramlását. Nem erkölcsi parancs ez, hanem a szeretet természetéből következik. Életelemünk a szeretet, mert megízleltük az isteni szeretet édességét, és többé nem tudunk nem szeretni. (Erről tanúskodik Szent Perpetua –  +203.03.7. – vértanú naplója.)

Ez Krisztus bölcsessége, amely minden emberben Krisztust látja, és arra törekszik, hogy mindenkinek szebbé tegye az életét. Ez nem profán humanizmus, nem hiúság, nem is gyengeség, de nem is számítgatás vagy világi ravaszság. Ez identitásunk, a Jézushoz tartozás ismérve, aki a kereszten szenvedve is példát adott az ellenségszeretetre. Vele dicsekedhetünk, Ő testvérünk és barátunk, mert nem elítélni jött a világot, hanem megmenteni. Ezt még a Miatyánk imába is belefoglalta: „bocsásd meg a mi vétkeinket, amiképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Így megőrizzük szentségünket, és fiai leszünk mennyei Atyánknak. Ámen.