Oldalak

2020. 02. 11.

Betegek világnapja


A betegség és a halál. 
Cél: A betegséget és halált illeszük be életünkbe.
1979-ben a gyergyószentmiklósi kórházban, a kómás állapotban fekvő Tamás Albertné, Kozma Juliska néninek feladtam a betegek kenetét... Tudja-e, hogy mit csináltam? – Igen, feladta a szentkenetet.
A betegség és halál olyan téma, amelyre egészséges és életerős fiatalok nem szívesen gondolnak. A halál olyan számunkra, mint egy távoli sziget, amelyen életünk hajója csak késő öregségünkben köt ki. (Sertillanges). Ám a fiatalokat is érheti, ezért hasznos erről is beszélni.
Joni Eareckson 17 éves lány példája. „Ki tudja, hogyan alakult volna életem... Hálás vagyok Istennek,hogy tettével felhívta figyelmemet és megváltoztatta életemet.”
Természetesen mindig nem így van. A betegség, megpróbáltatás, elkeseredés lázadást is kiválthat az
emberből. Éppen ezért foglalkozzunk vele, hogy ne így legyen.
1) Mi a betegség? Az az állapot, amely akadályozza az emberi szervezet normális működését. Mi arra a kérdésre próbálunk felelni, amit az ember és éppen a hívő ember ilyenkor feltesz magának, a papnak, de végső soron Istennek: Miért ért engem ez a betegség? Miért éppen engem? Mivel érdemeltem meg?
Leghamarabb büntetést lát benne. Hiszen a betegség, a szenvedés, a bűn következménye. Sokszor így van, de nem mindig. 
Lehet próbatétel (Jób). Vajon önzetlenül ragaszkodunk-e Istenhez, el tudjuk-e a rosszat is fogadni kezéből? Vagy üzleti módon fogjuk fel a vallásosságot? A vakon született meggyógyítása. (Jn 9) „Mester, ki vétett, ez vagy a szülei, hogy vakon született? És Jézus így felel: sem ez nem vétkezett, sem a szülei, hanem inkább Isten műveinek kell megnyilvánulni rajta.” 
A betegség oka többnyire Isten titka. Hiába kutatjuk, nem tudjuk kitalálni. Amit Isten megenged, azzal javunkat akarja.
2) Lehet-e haszna a betegségnek? Mégis a betegség megtanít végességünkre és tehetetlenségünkre.
Felfogjuk, hogy az orvosi segítség mellett rászorulunk Istenre. Van időnk életünk értelmére gondolni.
Megtanuljuk, hogy embertársainkat is jobban becsüljük. Magunkat is jobban megismerjük...
3) Hogyan viseljük szenvedéseinket? Nekünk kell Istenhez vezető eszközzé tennünk. Ugyanakkor meghajolunk Isten akarata előtt, rendületlenül bízva jóságában, hogy minden a javunkra válik. Jézus: „Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied!" (Lk 22,42)
A szenvedést
fel lehet ajánlani a magunk és mások üdvösségéért: „ kiegészítem azt... (Kol 1,24)
4) A betegségben a gyógyító Jézussal találkozunk. „Hűséges az Isten, erőtökön felül nem hagy
megkísérteni, hanem a kísértéssel együtt a szabadulás lehetőségét is megadja, hogy kibírjátok.” (1Kor 10,13) Az Egyház papjai feladatává teszi, hogy a betegeket meglátogassák, erősítsék és bátorítsák, imádkozzanak velük és érettük. Azután szentségi segítségről is gondoskodott a betegek számára.
5) A betegek szentsége. 
A nagybetegek számára Krisztus külön szentséget rendelt, a betegek szentségét (szentkenet). Az apostolok olajjal megkenve sok beteget gyógyítottak meg. (Mk 6,13). Szt. Jakab apostol írja: „Beteg valaki köztetek? Hívassa el az Egyház elöljáróit, és azok imádkozzanak fölötte, s kenjék meg olajjal az Úr nevében. A hitből fakadó ima megszabadítja a betegeket, és az Úr talpra állítja. Ha pedig bűnöket követett el, bocsánatot nyer. Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok." (5,14-15)
A beteget sokszor a fájdalom kínozza, jelentkezik a halálfélelem, kételyek gyötrik... A pap imádkozik, hogy: "E szent kenet által és nagy irgalmassága szerint segítsen meg téged az Úr a Szentlélek kegyelmével; szabadítson meg bűneidtől, üdvözítsen téged, és erősítsen meg jóságosán!" (KEK 1513)
A szentkenet előtt gyónni kell és utána áldozni. Aki már nem tud beszélni, feltételesen fel kell annak is adni.
A betegek kenete sajátos kegyelmének hatásai:
-     a beteg egyesülése Krisztus szenvedésével önmaga és az egész Egyház javára;
-     vigasztalás, béke és erő a betegség vagy öregség keresztény módon történő elviselésére;
-     a bűnök bocsánata, ha ezt a beteg a bűnbánat szentsége révén nem tudta elnyerni;
-     az egészség helyreállása, ha ez a lélek üdvösségének javára válik;
-     fölkészülés az örök életre való átmenetelre. (KEK 1532).
6)  Hála a gyógyulásért. A 10 leprás meggyógyítása után csak egy ment vissza hálát adni (Lk 17,12-19).
7) A komoly betegség a halál gondolatát is felidézi, mert a halál hozzátartozik az ember életéhez. A tenyeredbe van írva: Memento mori!
8) Hívő számára a halál az Istenhez való végleges eljutás, a vele való találkozás pillanata. Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg hal is, élni fog.” (Jn 11,25)
9) A halál elfogadása érdemszerzés. Ha ez igazán Isten akaratának tudomásul vétele és elfogadása, mert magamat adom Istennek minden fenntartás nélkül. A valaki a Valakinek!.
10)  Nem elég, hogy mi igyekszünk helytállni a betegségben és a halálban, de másokat is kell ebben segítenünk.
 
Lourdes a csodás gyógyulások kegyhelye

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése