Oldalak

2020. 04. 02.

Világjárványban Virágvasárnap


A nagyhét kapujában vagyunk. Vidékünk első virágával, a barkával jövünk a templomba, hogy Megváltónk előtt kifejezzük szívünk szeretetét. Az idén mindenki otthon kell üljön a világjárvány miatt. Csak a liturgiát végzők jöhettünk a templomba. De meghitten, családiasan így is tudunk ünnepelni. A Szentszék jóvoltából az otthonukban előkészített barkaágak megáldása is érvényes, akár a szentmise hallgatásunk, ha élőadásba kapcsolódunk. Így fogjuk tartani az ételszentelést is húsvét reggel 8 órakor, amit Tamás József ny. püspök úr végez a Szent Kereszt templomban. Érsek atyánk rendelkezése nyomán főegyházmegyei szinten is közvetítik a templom.ro által, és az áldás az otthon előkészített eledelekre is érvényes.
Ételszentelés 2019. Kossuth utcából nézve

Szeretett jó hívek! Virágvasárnapján Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulására nemcsak mi emlékezünk, hanem mind a négy evangélista is megemlékezik. Szent Máté ünnepélyes beszámolója kiemeli a jövendölések beteljesülését (Mt 21,1-11). A tömeg felismeri Jézusban a Messiást és dicsőíti: „Áldott, aki jön az Úr nevében!” Jézus Izrael Istenének a nevében jön, az ő isteni természetének hatalmával, maga az Isten szent Fia. Ez a Jézus Jeruzsálem felé tartva a két jerikói vakot meggyógyította, néhány napja Betániában feltámasztotta Lázárt, ugyanott meggyógyította a leprás Simont. Ma Jeruzsélemi bevonulását szemléljük.

A szent liturgia felidéző és jelenvalóvá tevő cselekedetei közepette is tudnunk kell, hogy ez a Jézus, maga az Isten! Általa jelenvalóvá lesz számunkra a múlt is, mert ahol ketten vagy hárman összejövünk az ő nevében, ő is ott jelen van. Ezért a felidéző szertartás mozzanatai meghatnak, sőt megrendítenek, és nem úgy állunk fel a székről, mint ahogy leültünk; nem úgy megyünk haza a templomból, ahogy idejöttünk. Megyőződésünk, hogy a bűneinket el kell hagynunk, nem várhatunk tovább.

Micsoda alázat, hogy az emberré lett Isten egy szelíd kis állaton vonul be Jeruzsálembe? Az állatok szolgálata mellett megjelennek a növények is: zöld ágakat lengetnek. Sokan a ruhájukat terítik eléje, ezzel hódol a civilizáció és a kultúra, és ezzel az egész föld hódol Teremtője előtt. A körmenetben vonuló tömeg hozsannát (= ments meg, kérünk!) zeng: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban!”  Ments meg kérünk, most is a járvány idején!

Az ünnepélyesség után a passió drámája mellbevágóan hat az emberre. Óhatatlanul magunkra ismerünk egy-egy szereplő sorsában. Felforr a vérünk, amikor a gonoszság felülkerekedik a jóságon vagy az abszurdítás a normalitáson. Ez a földi dráma folyamata, és  végkifejletében felhangzik a feltámadott örömhíre: „Békesség nektek, én vagyok!” 
Jézusban van örök nyugalmunk, vele az Isten jelent meg a földön, és az emberi természet emelkedett az égbe. 
Minden szentáldozáskor éljük át, Jézus virágvasárnapi bevonulását.



„Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek.” Fil 2, 9.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése