Csodatevő szent alázata

Alázat, alázatosság erény, mely képessé tesz arra, hogy az ember igazságának, teremtett voltának megfelelően és törékenységének tudatában éljen. Alázat latinul humilitas, humus - föld szóból származik. Ellentétes vétke, hibája a gőg, a kevélység, az alaptalan önbecsülés. 

Nagy Frigyes (1712-1786) porosz király egyszer meglátogatta a Berlin melletti Spandan börtönét, s megkérdezte mindegyik rabot, miért került ide. Természetesen mindenki ártatlannak mondta magát. 

Csak egy őszinte ember akadt köztük, aki megvallotta, hogy eléggé gyenén büntették bűnéhez képest. Erre a király mosolyogva így szólt: „Te szegény fickó, akkor mit keresel ennyi derék ember között itt? Ki veled innen!”

És kegyelemben részesítette az őszinte embert.

1.   Az alázat igaz önismeretből fakad, mely megóv az elbizakodottságtól. A szerzetességben az alázat a tökéletesség fokmérőjének bizonyult. A hívő ember számára az alázat nem csupán egy az erények között, hanem alapmagatartás az Istennel és az embertársakkal való kapcsolatában.

Japánban egy jezsuita hithirdető nagy sokaság előtt beszélt, amikor egy ember a hit iránti gyűlöletből odament és leköpte. A hithirdető zsebébe nyúlt és zsebkendőjét elővette és letörölte. Beszéde végén hozzá ment egy fiatal ember és azt mondta: „Az olyan tanítást, amely ennyi szeretetet és alázatot tanít, csak isteni tanítás lehet.”

2.   Szent Antal hajóra szállt 1220 decemberében, és Marokkóba ment hithirdetőnek. Lángolt a lelkek megmentéséért és a vértanúság vágya lobogott benne. Sikerült biztos partot érnie, de súlyos betegségbe esett s a telet a kikötőben ágyban töltötte. Alázatosan be kellett látnia, hogy az Úristennek más tervei vannak vele. Tavasszal haza akart térni, hajóját azonban a vihar Szicília partjaira sodorta – olvassuk életrajzában.

Szicíliában megtudta, hogy a rendalapító 1221 pünkösdjére egyetemes káptalant hívott össze Assisibe. Örvendett előre annak, hogy szemtől-szemben láthatja rendjének alapítóját, az evangéliumi szegénység apostolát. Húsvét után elindult félig betegen a hosszú és fáradtságos útnak. Mint a három ifjú imádságában, Azarja mondja: „hogy elnyerhessük irgalmadat. Fogadd el megtört szívünket és alázatos lelkünket.” (Dán 3,39) Amíg Assisi fele vándorol, lelkében egyengeti az Úr ösvényét, és eltávolít útjából minden akadályt, mert a megtört és alázatos szívüeknél is ott van az Úr, s új életet ad az alázatos lelkeknek, és új életre kelti a megtört szíveket – ahogy Izaiás hirdette (Iz 57,14-15). Az alázatos Antal tudatában van Istentől való függésének, a maga gyengeségének, és félő tisztelettel törekszik Isten útján járni, az emberekhez pedig szelíd és szerény lenni. Az alázatosakat megvigasztalja és fölemeli az Úr. (Zsolt 147,6) A pünkösdi káptalanra úgy érkezett, hogy teljesen Istenre hagyatkozott. Eltökélt szándéka: „Semmit nem kérni és semmit vissza nem utasítani.”

3.   Antal a káptalan alatt látta Ferencet, az azonban a jelenlévő ötezer testvér között igazából észre sem vehette. A káptalannak vége let és mindenki megkapta beosztását. Antal alázatos tartózkodása és elcsigázott külseje miatt a többiek valami utolsó, tudatlan testvérnek nézték. Vele nem törődött senki, végül a romagnai tartományfőnök, Gratianus meghívta, s a Forli melletti Montepaulo remeteségbe helyezte. A név is mint egy előjel, ómen - kis hegyet jelent. A remeteségben kezdődött szolgálata alatt az alázatossági, önmegtagadási és bűnbánati gyakorlatokat az Úr Jézus tanítása szerint élte meg. Szándékához híven az evangéliumról elmélkedett: Isten országa az alázatosaké (Mt 5,5), a tanítványnak oly kicsinek kell lennie, mint a gyermek, hogy naggyá lehessen (Mt 18,4). Krisztus alázatát tartotta szem előtt, ami a kereszthalálban teljesedett be, s meglátta, hogy lényeges összefüggés van az alázat és az engedelmesség között (Fil 2,5-11): amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra (1Pt 2,23) és a szenvedésből engedelmességet tanult  (Zsid 5,8).

4.   Antal a föl-föltámadó kísértésekkel keményen elbánt, s mindig az Úrra gondolt, aki tanítványai lábát mosta. Tudományát, képzettségét most is sikerült eltitkolnia, mert Jézus Krisztus alázata követésre vár. Azután az ember gyengesége és bűnei miatt is legyen alázatos.

Az alázatos Antal kilenc hónapon át végzi a neki osztott feladatot a konyhán. Mosogat és engedelmesen szolgál, nem panaszkodik, nem akar karriert építeni, nem a saját magánéletét akarja széppé, barátságossá vagy kényelmessé tenni, hanem hittel és szeretettel az Úrra tekint. Az Urat tartja szem előtt, aki nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon és életét adja váltságul sokakért (vö. Mk 10,45). Nem könnyű, de ilyen a szentek alázatossága.

Szent Rita (1381–1447) életrajzában olvassuk, hogy 1407-ben befogadták a casciai Mária Magdolna ágostonos-nővérek kolostorába, engedelmessége, alázata próbatételeként a kápolna mellett kiszáradt szőlőtövet vele öntöztették éveken át. Rita a reménytelen feladatot szeretettel és alázattal végezte. A csoda megtörtént, a kiszáradt szőlőkaró kizöldült és termést hozott, és azóta a csoda mai napig tart. Mindez több mint 600 éve kezdődött és évente terem Szent Rita-szőlője.

Néri Szent Fülöp korában történt: Róma közelében az egyik kolostorban volt egy apáca, aki nagy föltűnést keltett, mert állítólag természetfölötti látomásai és elragadtatásai voltak. A pápai hatóság Fülöpöt bízta meg, hogy járjon utána a dolognak. Fülöp rossz időben gyalog ment ki oda. Hívták az apácát, Fülöp pedig anélkül, hogy köszöntötte volna, odanyújtotta neki sáros csizmáit, hogy húzza le. Az apáca visszahőkölt, és heves szavakkal tiltakozott a számára fölháborító kérés ellen. Akkor Fülöp nyugodtan fölállt: ,,Már nem is fontos lehúzni! Elvégeztem a feladatomat” – mondta, s azonnal visszatért megbízóihoz. ,,Az a nő nem szent – tájékoztatta megbízóit –, és nem is tesz csodát, mert hiányzik belőle a legfontosabb, az alázatosság.”

A testvéri szeretet és szolgálat nem hiteles alázat nélkül. Szent Pál a rómaiakhoz írt levelének 12. fejezetében az Istennek tetsző életről szól. Üzenete mindenkor emberének szól. Annyira szeretem, hogy idézem: ,,Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz. A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást. A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek: az Úrnak szolgáltok. A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak. Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet. Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok. Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok. Éljetek egyetértésben. Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.” (Róm 12,9-16)

5.   Az alázatos embert Isten felmagasztalja. Történt, hogy Forliban a domonkos szerzeteseknél ünnepséget tartottak, amelyen valakinek beszélnie kellett volna. Váratlan helyzetben senki sem vállalkozott, mert senki sem készült rá. Erre a ferences főnök Antal testvérnek parancsolta meg, hogy hirdesse Isten igéjét. A rögtönzött szentbeszéd elhangzott, és az egész hallgatóságot ámulatba ejtette. A tudatlannak nézett Antal lelkének kincsestárából, az Ó- és Újszövetségi szentírásból, valamint az egyházatyák tanításából a kincsek sokaságát hozta elő. Az alázatos Antal engedelmeskedve elöljárójának, mert Isten dicsőségét és az emberek üdvösségét tekintette, szívebőségéből beszélt. Mindenki megállapította, hogy alapos tudással rendelkező, csodás hatású hitszónokot hallgattak. Tartományfőnöke erre egész Észak-Itália szónokává nevezte ki, Szent Ferenc pedig ezt a megbízást egész Itáliára adta. A kilenc hónapi rejtett, Istennek szentelt élet, a konyhai munka mellett megedződött alázat, lámpatartóra került. Ezzel kezdetét vette a kilenc évig tartó szünet nélküli misszió, amelyben “tette a csodákat”, mert megvolt benne az alázat.

Alázatos Páduai Szent Antal – könyörögj érettünk!