Oldalak

2020. 06. 01.

Éljük a pünkösdöt!


Szent VI. Pál pápa a II. vatikáni zsinat után azzal a felhívással élt: „Az Egyház legelső szükséglete az, hogy élje a pünkösdöt.”
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Jézus Krisztus műve Karácsonnyal, Húsvéttal és Pünkösddel lett teljes. Ennek a folyamatnak a csúcsa a Szentlélek eljövetele. Kinyilatkoztatta a Szentháromság életét, és ebbe az isteni életbe emel be minket is. 
Pünkösd mindannyiunk Karácsonya, mert ekkor lettünk az Atyaisten gyermeke, Krisztus testvére és a Szentlélek temploma. Istennek elkülönített rész vagyunk a világban. Egyéni pünkösdünket a bérmálás szentsége idézi elő bennünk, akkor kapjuk a lelki megerősödést, a Szentlelket.
I.     Krisztus egyszer és mindenkorra történt megváltását a Szentlélek valósítja meg az egyes emberek lelkében. A Szentlélek műve, hogy kiossza a Krisztus által megszerzett kegyelmet, megsemmisítse a lélekben a bűnt, felékesítse a megszentelő kegyelemmel, megadja az új Istengyermeki életet, és a maga templomává avassa.
Hiába volna a Krisztus tanítása, ha nem értenénk azt, vagy helytelenül értelmeznénk.
Hiába volna Krisztus példája, ha nem ébredne bennük készség és erő, hogy kövessük az Ő példáját.
Hiába volna az örök élet ígérete, ha a Lélek nem irányítaná feléje akaratunkat és törekvéseinket.
A Szentlélek minden egyes ember lelkében rendes és rendkívüli adományai által működik. A Szentlélek karizmáit a hét ajándék néven szokták összefoglalni. Izajás próféta hirdette a Messiásról, hogy az Úr lelkének hét adománya nyugszik rajta (Iz 11,1-2). Ezeket a karizmákat mi is megkapjuk a keresztség és a bérmálás szentségében. „megadja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11, 13).
Milyen kincseket birtokolunk?

II. A Szentlélek hét ajándéka: 1. A bölcsesség lelke. A bölcsesség a dolgok helyes értékelését jelenti, a múló dolgokat nem helyezi Isten és a lelki dolgok elé. A bölcs ismeri a jézusi mondást: „mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja”. A teremtett világot felelősen eszközként használja, a földi feladatait végzi, mert ezek által jut el Istenhez. A bölcsesség lelke nyíltságra képesít Istennel és az emberekkel szemben. Készséget ad az igazság elfogadására, életünk megalapozására. (pl. Szent István király).
2. Az értelem lelke. Az értelem lelke a hit igazságainak, azok szerepének és jelentőségének mélyebb megértésében segíti az embert. Pl. Milyen következménnyel jár, mi hasznom van lelki életem számára. Ebben a tudásban sokszor több egyszerű lélek felülmúlja a hittudósokat. (pl. Árpád-házi Szent Margit).
3. A tanács lelke. A tanács lelke kényes vagy nehéz helyzetekben, válaszút előtt megmondja nekünk, hogy mit tegyünk, mit válasszunk. Különféle pályaválasztási, házasodási, foglalkozási, stb. lehetőségek közül mi felel meg leginkább Isten szándékának és az üdvösségemnek. Segít életirányunk Istenhez igazításában. Segít a komoly és személyes reflexiókban, csiszolja a lelkiismeretünket. (pl. Szent László).
4. Az erősség lelke. Segít a kísértések legyőzésében, a hit bátor megvallásában, és bizonyos helyzetek túlélésében. Az erősség lelke segít a jóban való kitartásban is. (pl. Szent Erzsébet).
5. A tudomány lelke. A tudomány lelke segít, hogy a világból, a látható dolgokból felismerjük az Istent. Az eredeti bűn egyik szomorú következménye, hogy ez a képességünk elveszett, értelmünk elhomályosodott. A tudomány lelke segít, hogy a világ dolgaiban Istent felismerjük és azt helyesen alakítsuk. Segít a jó és a rossz megkülönböztetésében, Jézus Krisztus akaratának felismerésében és az Ő követésében. (pl. Szent Gellért).
6. A jámborság vagy vallásosság lelke. A jámborság az Isten szolgálatában való öröm és készség. Akinek nem teher az imádság, sem az Istennek való engedelmesség, hanem öröm, azt nyugodtan nevezhetjük jámbornak. (pl. Árpád-házi ifjabb Szent Erzsébet).
7. Az Úr félelmének a lelke. Az Úr félelme az Isten iránti tisztelet. Istenben felismeri az Ő mindent felülmúló szeretetét, nagyságát és nem akar vétkezni. Valahogy úgy van ez, mint ahogy egy komoly tekintélyes ember előtt senki sem akar trágár szavakat használni vagy valami rosszat tenni. (pl. Szent Imre).
III. A Szentlélek rendkívüli ajándékai. A Szentlélek rendkívüli ajándékairól Szent Pál apostol főként az első korintusi levél 12.-ik és 14.-ik fejezetében beszél. Ezeket a rendkívüli ajándékokat is Isten egyeseknek azért adja, hogy ezekkel a közösség javát szolgálják. Ilyen rendkívüli ajándékok: rendkívüli tudás, csodákat tevő hit, gyógyítás, szellemek megkülönböztetése, szónoki tehetség, vezető képesség stb. Maguk a különféle egyházi hivatalok és tisztségek is ilyen karizmák. Kegyelemmel járnak együtt, hogyha az illető elfogadja és felhasználja.
IV. A Szentlélek működésének a felismerése. A mi feladatunk, hogy felismerjük a Szentlélek jelenlétét és működését, s kövessük indításait. (KEK 688).

Hol jelentkezik a Szentlélek?  
Megtaláljuk a Szentlelket az imádságban, magunkba szállásban, a Szentírásban, a mindennapok eseményeiben és teendőiben. Néha rendkívüli módon, rendkívüli élményekben is jelentkezik. Működik ott, ahol a szülők becsületesen fáradoznak gyermekeik nevelésén.
Ahol a házastársak újból egymásra állítják be életüket. Ahol a fiatalok észreveszik az emberi szükséget.
Ahol emberek a csalódások ellenére is kitartanak a nehéz természetű emberek elviselésében.
Ahol pályatévesztett emberek nem adják fel munkájukat.
Ahol a tanítók helyesen értékelik növendékeiket és készek az egész embert nézni.
Ahol Istennek akkor is van helye az életben, amikor valakiben elhatalmasodott a kétely az élet értelmében.
Nem elég figyelni a Lélek indítására, nem elég meghallgatni, hanem követni is kell. Isten szemében nem a törvény meghallgatója az igaz, hanem a törvény megtartója. (Róm 2,13).Ebben segít nekünk az Egyház édesanyja, Szűz Mária, akire végrendeletileg hagyott az Úr Jézus. Ezért mondta XVI. Benedek pápa: „Az Úr segít majd bennünket és az Ő legszentebb Édesanyja, Mária a mi oldalunkon fog állni”. Ámen.
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése