A
Szentírásban sokszor találkozunk az örömmel. Az öröm az akaratnak egy
vágyott tárgy birtokbavételéből fakadó megnyugvása, a lélek átmeneti állapota. Az
örömnek fokozatai vannak. Alapfokon az öröm csendes belső nyugalom és béke;
intenzívebb fokon kifelé is megnyilvánuló vidámság, felső foka az
ujjongás.
A legfőbb jó maradandó birtokbavétele pedig a boldogság.
Az igaz öröm
Istentől van (Préd 2,25), az istenfélelemben gyökerezik (Sir 1,12). Az öröm
forrása elsősorban Isten (Neh 8,10), azután minden, ami Istentől van: a
törvény, a jeruzsálemi templom, az Isten népévé fogadás, az ígéretek. Zakariás próféta a
fogság után egy olyan eljövendő kor reményével kecsegtet, ami úgy tűnik, nem
fog gyorsan bekövetkezni. (Zak 9,9-10) A jövendőbeli béke királyáról szóló
jövendőlés, olyan valakire utal, aki képes Isten akaratát teljesíteni, akit
Isten megment, megszabadít, aki nem a földi királyok pompájával és hatalmával
lép fel, hanem Isten örök szeretethatalmával és békéjével. „Íme, közeleg
királyod: igaz és győzedelmes, alázatos, szamáron jő, szamár hátán, szamárnak
csikaján.” Uralma messze
túlnyúlik Júdeán, az egész világ lakott részéig elhat.
Az Újszövetségben Jézus születésének hírül-adásakor öröm
tölti el a szereplőket, mind örvendenek. Jézus nyilvános fellépésekor a
hetvenkét tanítvány is nagy örömmel tért vissza küldetéséből. Ekkor az
Úr örömük igazi okára mutatott: „mégse annak
örüljetek, hogy a gonosz lelkek
engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a
mennyben” (Lk 10,20).
A győzedelmes Isten Fia kitörő örömmel ad hálát megváltói
elhivatottságáért, a kinyilatkoztatás tartalmáért, melyet az Atya elrejtett a
bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztatta a kicsinyeknek. (Mt 11,25-30) Jézus
öröme az, hogy a tudomány kanyargós útjai nélkül is el lehet találni a megváltó
bölcsességre. Az övére, mert Jézus a megszemélyesült isteni bölcsesség. Az Atya
ismeretével és szeretetével való kapcsolatba kerülés egyetlen lehetősége Jézus,
aki az Atya kizárólagos kinyilatkoztatása. Szelíden és alázatosan Jeruzsálembe
bevonult, akár a mai szentmisén az Egyház ünneplő közösségébe az átváltoztatás
csendjében, melyet megelőzött az ujjongó ének: „Áldott, aki az Úr nevében jön. Hozsánna a magasságban!” És eljön
hozzánk a szentáldozás pillanatában, hogy szelídségben és alázatban isteni
életében részesítsen minket.
Meghív a kinyilatkoztatás
felvállalására: „Jöjjetek hozzám
mindnyájan ... én felüdítlek titeket!” Hívására válaszoltunk, amikor megkeresztelkedtünk,
és Isten Lelke lakik bennünk. (Róm 8,9. 11-13)
A keresztény élet új hajtó ereje
az Atya Lelke, a Szentlélek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, így minket is segít, hogy
Istennek éljünk.
A Krisztushoz tartozás örömmel tölt el, mert „lelkivé válásunk”
révén, ezzel az élettel még a testünk is megdicsőül.
„Tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű...” Mt 11.30.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése