Oldalak

2020. 09. 25.

A személyes döntés

Ismerős a magyar népdal Két út van előttem,/ melyiken induljak?/ Kettő a szeretőm,/melyiktől búcsúzzak? - Lajtha László zeneszerző, népdalgyűjtő a Somogy megyei Szennán gyűjtötte 1934-ben. Nem csodálkozunk, ha a magyar lélek két útról énekel, hiszen a Szentírásból egy évezreden át táplálkozva, lelkébe ívodott az Úr és az ettől eltérő emberek útja. 

Ezekiel a nagy írópróféták közé tartozik. Könyve két egyenlő félre osztható: az első rész Izrael elleni ítéleteket és jövendöléseket tartalmaz, míg a második részben különféle biztatások által felcsillantja a reményt. Ezekiel Kr. e. 593-ban kezdte meg működését a judeai száműzetésben, Babilon földjén. Legutolsó próféciája 571-re esik. Amint a szentmise könyörgésében imádkozzuk, hogy Istenünk azzal mutatja meg mindenhatóságát, hogy könyörületes és irgalmas hozzánk – ő is erről szólt. Az Úr útjának kettősségét kérdés-felelet formájában mutatja be. (Ez 18,25-28) Az igaz, ha gonoszságot művel, ezért hal meg. A bűnös, ha elfordul bűnétől, s az igazsághoz igazodik, megmenti életét. 

Jézus két fiúról szóló példabeszéde az első az ítéletről szóló példbeszédek trilógiájában. (Mt 21,28-32) A történet kérdés-felelet formájában a főpapoknak és a véneknek szól. Egy embernek van két fia, mindenkettőt szerre kérte, hogy menjen ki a szőlőbe dolgozni. Az első nemet mond, majd megbánja és kimegy. A második igent mond, de nem megy ki. Jézus megkérdi a főpapokat, a kettő közül melyikük teljesítette az apa akaratát? – Azt felelték: „Az első”. Itt az evangélium középpontjában az a sokkoló paradoxon áll, hogy a vámosok és utcanők megelőzik őket Isten országában, mert Keresztelő szavára hittek, de ők ezek megtérése láttán sem hittek és utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyenek neki. 

A jó szavak a jó tettek nélkül nem sokat érnek. A legfontosabb a jó lelkület, amelyből a jó szavak és a jó tettek egyaránt származnak. A két fiú közti különbség a kétfajta zsidóságot jeleníti meg: a hívő kitaszítottakat, akik tudják, hogy szükségük van megtérésre, és a hitetlen vezetőket, akik úgy gondolják, hogy ők igazak és nincs szükségük megtérésre. A példabeszéd pszichológiai igazságot is tartalmaz, az a fiú, aki először nemet mond, belátja lázadása értelmetlenségét, és engedelmeskedik. A világnak Istenhez, az evangéliumhoz kell alkalmazkodnia, és nem fordítva. 

Jézust állítja elénk Szent Pál, akinek Atyja iránti szeretete mélyebb, mint a szavak és a tettek. (Fil 2,1-5) A jézusi lelkületre kell nevelni az ember, ez az erkölcs gyökere, a szavak és tettek csak a gyümölcsei. Döntéseinknél ezt kérdezzük: Jézusom, mit tennél a helyemben? Jézus érzületét szítsd fel magadban, s mindjárt világosan látod, mit is kell tenned.

„Juhaim hallgatnak szavamra, ismerm őket és a nyomomban járnak.” Jn 10,27.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése