A Magyar Nyelv, Szentek és Boldogok Napja

Három a magyar igazság. Ezt igazolja november 13. hármas magyar ünnepe: a Magyar Nyelv, a Magyar Szentek és Boldogok Napja.

1.    A Magyar Nyelv Napja. - 2011. szeptember 26-án az Országgyűlés a magyar nyelv napjává november 13-át nyilvánította, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő, a magyar nyelv és nemzetiségről szóló 1844. évi II. törvényt. E törvény többek között kimondta: „1. § Az országgyűléshez bocsátandó minden kegyelmes királyi Leiratok, Előadások, Válaszok, és Intézvények ezentúl egyedül magyar nyelven adassanak ki. 2. § A törvénycikkek valamint már a jelen országgyűlésen is egyedül magyar nyelven alkottattak és erősíttettek meg: úgy ezentúl is mind alkottatni, mind királyi kegyelmes jóváhagyással megerősíttetni egyedül magyar nyelven fognak.”

2-3. Magyar Szentek és Boldogok Napja.

Hála Istennek elég szép számmal vannak kanonizált szentjeink. Különösen az Árpádházi királyok leszármazottai közül. Csupán e hónapban Szent Imrére és Szent Erzsébetre emlékezünk. Talán nincs, vagy alig akad olyan királyi dinasztia, mely annyi szentéletű személyiségnek örülhet. Rajtuk kívül ott vannak azonban az ismeretlen szentek, akiknek neve egyedül a Szentháromságos Isten könyvében van kitörölhetetlenül feljegyezve. 

A mai napon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre is, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek a magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Névtelen magyar szentek ők, egyháziak és világiak, férfiak és nők, akik hősi fokon gyakorolták a keresztény erényeket. Vannak köztük olyanok, akiket népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei és szentjei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt.

Ezer év távlatából az Erdélyi főegyházmegyéből csak két hivatalos szentté avatott személyről tudunk. Az egyik Szent Pongrácz István kassai vértanú, a másik Boldog Apor Vilmos győri vértanú püspök. Mindketten azonban messze idegenben töltötték életüket.

Hány szentéletű püspök, pap, világi hívő élhetett már az államalapítás idején. Ha végig tekintünk Erdély tájain, mindenfelé megcsodálhatjuk a középkorban épült szebbnél szebb templomokat. Ezeket mind őseink építették. Mennyi szentmise, mennyi imádság csendült fel ezekben. Közülük sok templomot protestáns testvéreink használnak. Annak idejében a „hitújítás” lázában, a mosdóvízzel együtt kidobták az oltárt, keresztet, szobrokat és eltüntették fejedelmi parancsra a freskókat. Mennyi érték pusztult el! Még napjainkban is előbukkan innen-onnan a vakolat alól egy-egy régi festmény maradék. És protestáns testvéreink boldogok, megmentésükön fáradoznak és dicsekszenek, hogy a magyar középkorból őseik értékeivel is bírnak. Íme, milyen régi a mi templomunk.  Valóban sok pap, még több édesapa, édesanya és gyermek imádkozott ezekben a templomokban is.Üdvösségüket akarták és munkálták.

Magyar szentek és boldogok ők is. Ott láthatjuk az új boldogokat - Brenner János papot, Bogdánffy Szilárd püspököt, Salkaházi Sára szoc. testvér, Sándor István szalézi testvért, Romzsa Tódor püspököt. S azokat, akik az életszentség útján jártak: Pázmány Péter, Prohászka Ottokár, Hám János püspök, Kelemen Didák, Csíszér Elek, Márton Áron, a kommunista börtönökben meghalt papokat, keresztény nőket és férfiakat, az I. és II. világháborúban hősi halált halt katonáinkat, édesapákat, az özvegyeket és árvákat, fiatalokat, gyermekeket. Ahogy Szent János apostol látomásában olvassuk: „Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számolni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből álltak a trón és a Bárány előtt, fehér ruhába öltözve, kezükbe pálmaág” (Jel 7,9).

Tulajdonképpen minden kereszténynek szentnek kell lennie. Ez isteni parancs: „Legyetek tökéletesek, mint amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 6,48); „már nem vagytok idegenek, hanem a szentek polgártársai és Isten családjának tagjai” (Ef 2,19). 

Ezt adja nekünk a megszentelő kegyelem a keresztség szentségében. Azért van az Egyház, a templomok, a római pápa, a püspökök, papok, a szentmise és a szentségek.  

Két lehetőségünk van: a) Szentek leszünk, a megszentelő kegyelemmel halunk meg és a mennyországba jutunk. Esetleg bocsánatos bűneink miatt még ideig-óráig várnunk kell a tisztítóhelyen, imáink és a teljes búcsúk által ez az idő is azonban megrövidülhet. b) Ha pedig megrökönyödve a bűn állapotában halunk meg, ez a kárhozat. „Távozzatok átkozottak az örök tűzre” (Mt 26,41). Erre mondja az Úr Jézus: „Jobb lett volna neki, ha meg sem születik” (Mk 14,21). Erre mi is csak ezt mondhatjuk: „Ments meg Uram minket!”

Most határozzuk el, hogy szentek akarunk lenni, Isten gyermekeiként akarunk élni: -  Ezért a magyar nyelvet szentül tiszteljük! Szellemi kincsünk tárházát, magyar nyelvünket nem mocskoljuk be durva, trágár szavakkal! 

- A szentek és boldogok közbenjárását kérjük és életpéldájukat követjük, hogy a magyar nép fejlődjön és fennmaradjon.

Imádkozzunk:

„Isten, hazánkért térdelünk elődbe, 

Rút bűneinket jóságoddal fedd be.

Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzek

Érdemét idézzed!

Ránk bűnösökre nagy irgalmad ránk fér,

Hogy lelkesedjünk Isten országáért.

Hadd legyünk mi is tiszták, hősök, szentek:

Hazánkat így mentsd meg!