Szenteste a börtönben

Regőczi István (1915–2013) római katolikus pap és író, közel hetven évig szolgálta az Urat. A 98 évet élt pap bővelkedett megpróbáltatásokban, de örömökben is. A kommunista diktatúra alatt többször bezárták. Hat esztendőt töltött börtönben, de Krisztusba vetett hite soha sem rendült meg. Az Isten vándora önéletrajzában édesanyja gyakran elmondott történeteit is megírta. Egyszerű molnárcsaládba született, harmadik fiúként. A család vidékről Budapestre költözött. A Keleti pályaudvar közelében laktak. Édesapját elvitték az első világháborúba, nagy szegénységben, de szeretetben éltek. A családot az édesanyja tartotta el, mosónőként dolgozott egy kórházban. A karácsony közeledett, amikor ételt vihetett haza a kórházból. Egyik alkalommal megcsúszott, és a lábos tartalma – babfőzelék meg egy csülök – kiömlött a járda szélére. Az édesanyjuk végsőkig elkeseredett, hogy nem lesz mit enniük este, de arra ment egy elegánsan öltözött úriember, felsegítette. Miután megtudta, hogy mi történt, adott neki tíz pengőt, amiből bőségesen be tudott vásárolni. Édesanyjuk így figyelmeztette gyermekeit: „Fiacskáim, ezt jegyezzétek meg, soha el ne felejtsétek! Nincs szebb ezen a világon, mint másokon segíteni, jó embernek lenni.” Aztán magához ölelte a kis Istvánt: „Ugye, Pityukám, igyekszel mindig, hogy jó ember lehess?” Regőczi István soha nem felejtette el ezt az esetet, édesanyja útmutatását, egész életében azon igyekezett, hogy az Urat szolgálja, vele egyesüljön a elesetteken keresztül.

Testvéreim! Regőczi atya kisgyermekkorától kezdve ministrált. Egy belga kanonok rendszeresen járt Magyarországra, szegény gyerekeket gyűjtött össze, egy évre kivitte őket Belgiumba, ahol összehasonlíthatatlanul jobb körülmények közé kerültek, tanulhattak. A gyermek Regőczi István is így került Belgiumba, majd később, amikor egyértelművé vált az Úr hívása, gyalog tette meg az utat, hogy pap lehessen. Belgiumban szentelték pappá 1943-ban. Pappá szentelését követően hamarosan hazatért, noha többen figyelmeztették, hogy itthon mi vár rá. Éppen ezért kell hazajönnie, válaszolta az érte aggódóknak. Itthon árvaházat hozott létre a háború pusztításai miatt egyedül maradt elárvult, elvadult, szenvedésben, nélkülözésben, szeretetlenségben megtört kis lelkeket. Összesen háromszáz árváról gondoskodott, közülük tízen a papi hivatást választották. A kommunista hatalom többször bebörtönözte emiatt, de nem tudta megtörni. Regőczi István vallotta: „Az isteni Gondviselés soha nem késik, legfeljebb egy negyedórát, hogy hitünket próbára téve, még jobban jutalmazzon.” Rendíthetetlen volt a hite abban, hogy „van egy Gondviselő Isten, aki törődik az árvák sorsával, és a szegények Szűzanyja, a „Sasfiókák” Királynője”. Az irgalmat nem ismerő támadásokat így értékelte: „Minden Istennek tetsző próbálkozás támadásoknak van kitéve, de végül mindig győz a szeretet és az igazság.” 

Testvéreim! Az önéletírás egyik leggyönyörűbb fejezete az, amikor a börtönben advent idején István atya kérésére, kenyéradagjának beléből egy szobrász megformázta a betlehemi kis Jézust. Ő maga egy hétig csak kenyérhéjat eszik, és szíve fölött őrzi a kenyérbélből készült alkotást. A szalmazsákból kihulló szálakból fekhelyet készítettek és a szobaparancsnoktól egy kis gyertyát is szereztek. Eljön Szenteste, körülveszik a jászolt, halkan karácsonyi dalokat énekelnek. A maguk bezártságában és eszköztelenségében Istenhez emelik a lelküket, és benne összekapcsolódtak távol lévő szeretteikkel is. Kulcs csikordul a zárban, még éppen az ingébe tudja rejteni a kis Jézust, amikor egy ifjú rabot löknek be közéjük. Rettenetes állapotban van, enni kér, három napja nem evett. Vigasztaló szavakon túl egyebet nem tudnak nyújtani neki... azaz hogy mégis... István atya előveszi a féltve rejtegetett kenyér „Jézus-szobrot”, és átnyújtja neki eledelül. Az új rab elfogyasztja a kenyér Jézust. A szívekben pedig megszületik karácsony misztériumának a megértése: Jézus azért jött a világba, hogy önmagát adja annak, aki őt éhezi. És ő „hagyja magát megenni, mint az ennivaló kis Jézus. Azért jön most is közénk a hófehér ostyában, mintegy pólyába takargatva, hogy adhassa magát nekünk, hogy egyek legyünk vele.” István atya a börtönből 1969-ben szabadult. Azt írta: „mindenkinek a saját emberöltőjében játszódik le mindig, ami az evangéliumban olvasható. ’Jézus Krisztus tegnap, ma és holnap ugyanaz’. S ha meg akarjuk tudni, mit akar tőlünk, fel kell lapozni az evangéliumot.”  

A 98 évet élt Regőczi atya küzdelmes és kegyelmekben gazdag életének mottója üzenet ma is: „Vágyaink, álmaink mindig jobban, szebben teljesülnek, ha mindent Isten nagyobb dicsőségére és a lelkek üdvösségére cselekszünk Mária által.”

Testvéreim! Milyen köze lehet ennek a történetnek a mi hétköznapi valóságunkhoz? A világjárvány lehetőséget adott, hogy megtapasztaljuk: a szűkebb korlátok közötti életet, el egészen a tényleges bezártságig; a szeretteinktől való távolság fájdalmát; a szabadságunk elvesztését az élet számos területén; a kórházi kiszolgáltatottságot, a munkahelyi bizonytalanságot és az élet- halálfélelmet. Nemcsak az egyszerű emberek, hanem orvosok, művészek, állami hivatalnokok haltak meg a járványban, mert a tudomány sem mindentudó, és nem is mindenható.Regőczi atya egyik börtönbüntetése alatt így elmélkedett a cellájában: „Rab vagyok, kiszolgáltatva ellenségeimnek, mint a megalázott, megkötözött Krisztus. Most nekem hálát kell adnom, ifjúkori kívánságom teljesült… Nem történhet velem semmi Gondviselő mennyei Atyám tudta nélkül.” 

Testvéreim! Most a járvány idején kapaszkodjunk a gondviselő Istenbe, cselekedjünk bölcsen, mert aggódással nem tudjuk életünket megmenteni. Bizzunk a mennyei Atyában, mert ő tudja mire van szükségünk. Ezért hallgassunk Krisztus Urunk intésére: „keressétek elsősorban az Isten országát és annak igazságát, s ezeket mind megkapjátok hozzá.” Isten hű ígéreteihez. 

Izajás  próféta által megígérte „Gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk … így fogják hívni: Béke Fejedelme”. (Iz 9,1-6) Augusztus római császár idejében a birodalom békét élvezett, ezért népszámlálást tartottak Palesztinában. Szent József és Szűz Mária elindult Názáretből és fölment a judeai Betlehembe, hogy összeírják. Amíg ott tartózkodtak, Mária világra hozta Isten fiát, polyába takarta és jászolba fektette. Az angyalok pedig örömet hírdettek a betlehemi pásztoroknak: „Ma megszületett a Megváltó, az Úr Krisztus, Dávid városában.” (Lk 2,1-14) Az egyház Jézustól kapott megbízása alapján hirdeti az örömhírt: „Isten üdvözítő kegyelme megnyilvánult minden ember számára, és arra tanít minket, hogy szakítsunk minden istentelenséggel és az evilági vágyakkal. Éljünk becsületesen, buzgón és szentül e világban. Várjuk reményünk boldog beteljesedését: nagy Istenünknek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét”. (Tit 2,11-14) 

Testvéreim! Karácsony szentestéjén azt kívánom, hogy Jézus Krisztus, aki közénk jött, tegyen minket jótettekben buzgolkodó, választott népévé, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel az ő szeretetének tanúi lehessünk. 

A mi arcainkon keresztül ajándékozza mosolyát a szomorúaknak, karjaink által öltöztesse fel a szegényeket, adjon kenyeret az éhezőknek, gyógyítsa a betegeket… Általunk legyen közel az idősekhez és azokhoz, akik egyedül vannak... és ragyogja be ennek a világnak a sötétségét. A belgák szent remetéjével, Szent Guidóval mondom: „Elég gazdagok vagyunk, ha szeretjük az Istent. És akkor öröm költözik szívünkbe.”

Mindnyájuknak örömteli karácsonyt, kegyelemteljes ünnepet kívánok. Ámen.

Karácsony 2020.