Oldalak

2021. 02. 05.

A világ átalakítása - 5.B.

A mondás szerint:
Isten minden madárnak megadja a táplálékot, de nem dobja azt a fészkébe. Azért nem teremtett mindent készre, hogy az ember gondolkodjék és munkálkodjék.  A világ, úgy, ahogy azzal az ember talákozik, nem felel meg az igényeinek; ezért át kell alakítania, meg kell munkálnia. A munka tehát lényegében a világ átalakítása. Ez az átformálás (tekintettel az ember céljaira, a nyersanyagokra, a javak szűkösségére, az eszközök fejlődésére a munka során) csak közösen történhet. 
Teológiailag a munka önmagában jó. Analóg értelemben Isten maga is munkálkodik, munkájához nincs hasonló. A teremtett világ Istentől kapott rendjében az ember rendeltetése, hogy Isten munkatársa legyen: a munka az istenképiségből adódik, Istentől megáldott ajándék és feladat (töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá). 
A rendet azonban a bűn megzavarta. Emiatt lett a munka az önzés egyik eszköze, csupán emberi akaratot kiszolgáló, fáradságos, eredménytelen és gyötrelmes. A szenvedő Jób panaszában általánosságban hasonlítja össze az emberi életet a három közismerten sanyarú életformával: a katonai szolgálattal, a napszámos munkával és a közönséges rabszolgasággal. (Jób 7,1-4. 6-7) Jób kimondja, hogy Isten nélkül az élet csak értelmetlen küszködés, de Isten szeretete mégis valami jót tartogat.
Isten a teremtés 6 napjának tevékenysége után a 7. napon megpihent, ezért ezt a napot az embernek is munka nélkül kell töltenie, Istennek szentelve. A munka örömét és eredményét Isten áldása adja az igaz embernek, amit kérni kell. A földműves székely is így fohászkodik munkája végén: Istennek áldása legyen a munkánkon. És a hála kifejezésére a munka gyümölcséből felajánl valamit Istennek és a szegényeknek.
A munka nem szégyen. Isten megtestesült Fia maga is végzett munkát; ács volt, próféta, pap és tanító. Ezzel minden emberi munkát megszentelt, fizikait, szellemit és lelkit egyaránt. Boldognak mondta azt, akit „munkában talál az ő ura, amikor haza jön”. Példabeszédeiben gyakran merít a munka világából. Az Isten országáért végzett munkát a szántóvető munkájához hasonlította. A munka értékét az adja, hogy mennyire szolgálja Isten és az emberek javát. Jézus kafarnaumi eseménydús napja igazolja messiási voltát: Simon anyósát meggyógyította, este pedig sokakat és ördögöket űzött ki, de nem engedte beszélni a démonokat. (Mk 1,29-39) Ezután Jézus visszahúzódik, az Atyával keresi a kapcsolatot. Imádkozik. Az utána menő apostoloknak kijelenti, hogy azért vállalta küldetését, hogy hirdesse Isten országát Galilea egész területén. 
Pál apostol, aki megismerte Jézus Krisztust, önszántából hirdeti az evangéliumot, hogy az embereket üdvösségre vezesse. (1Kor 9,16-19. 22-23) Isten országa a társadalom lelki átalakulása. S azért dolgozik, hogy része legyen benne. 

„Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek.” 1Kor 9,22.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése