Oldalak

2021. 04. 03.

Kegyelemteljes húsvéti ünnepeket!

Feltámadt! Csupán Ő egyedül kivétel: az az ember, aki azért lett emberré, hogy az ember el ne vesszen. Mert ő úgy jött ide, hogy nem igázták le a halál törvényei. Az, aki bűn nélkül élt, aki nem a bűn miatt halt meg, aki közösséget vállalt velünk a büntetésben, de nem közösködött a bűnben, hiszen a bűn büntetése a halál (vö. Róm 6,23), nos, ő, az Úr Jézus Krisztus nem vétkezni jött. Meghalni jött és megszabadított a bűntől és a büntetéstől is. Keresztre feszíttetett, hogy a kereszten megmutassa régi emberünk elmúlását, és feltámadt, hogy saját életében megmutassa a mi életünk megújulását. A keresztségben „meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve Istenben. Amikor pedig Krisztus, a ti életetek megjelenik, akkor majd ti is megjelentek vele együtt a dicsőségbe” (Kol 3,1-3). Megígérte nekünk saját életét, de még ennél is hihetetlenebb, amit már véghezvitt: előre odaadta nekünk saját halálát. Mintha azt mondaná: „Meghívlak titeket az én életemre, oda, ahol senki nem hal meg, ahol valóban boldog élet van, ahol nem romlandó az étel, amely felüdít és nem fogy el. Íme, ide hívlak titeket, az angyalok lakóhelyére, az Atya és a Szentlélek barátságára, az örök lakomára; arra, hogy testvéreim legyetek, s végül: önmagamhoz. Az én életemre hívlak meg titeket.” (Szent Ágoston, 231. beszéd) A Szent Kereszt Plébánia nevében kegyelemteljes húsvéti ünnepeket kívánok minden Kedves Testvéremnek! Szeretettel, Darvas-Kozma József

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése