Oldalak

2021. 05. 09.

Húsvét 6. B. – Isten szeretete boldogít

Szent János a szeretet lényegét ebben foglalta össze: Isten előbb szeretett minket és elküldte a Fiát, bűneinkért engesztelésül.
A szeretet áldozat, odaadás és szolgálat, amely erőteljes érzésből fakad: az Isten szeretetéből. 
Boldog Apor Vilmos vértanú győri püspökre emlékezünk május 23-án. 1892. február 29-én született Segesváron. 1915-ben szentelték pappá. Gyulán káplán, majd katonalelkész. 1918-tól Gyulán plébános. A szociális problémák enyhítésén fáradozott; fölkarolta a munkásifjúságot. 1941. március 2-án a győri püspöki székbe iktatták. Bátran szembeszállt az erőszakosokkal, védte az üldözötteket. 
Vértanú halálát is az okozta, hogy 1945. április 2-án a részeg orosz katonákkal szemben a püspökvárba menekült asszonyok és leányok védelmére kelt. Holtteste a győri székesegyház kápolnájában nyugszik. 1997. november 9-én Szent II. János Pál pápa avatta boldoggá,
A vértanúk nem veszteségek, hanem a szeretet hősei, győztesei. Az erkölcsi nagyságok az Isten szeretetében fürdenek. Ha a jelen sok borút borít reánk, ne feledjük, hogy a szeretet ködöt emelő napsugár. Bánjuk meg bűneinket, hogy Jézus szeretetáldozatában üdvösségünkre találjunk.
 
Testvéreim!
Az utolsó vacsorán Jézus szebbnél-szebb szóképek segítségével érzékeltette az Isten és az ember új kapcsolatát. Szólt a szőlőtő és szőlővessző gyümölcsöző életéről, mely a Vele való belső létegységből, azonosulásból fakad. Ő a kegyelem forrása mindenki számára, aki hisz benne és a keresztség által beoltást nyer testébe, az Egyházba. Ezután az Atya szeretetéről beszél, amelyet ő közvetít.
1. Jézus szeretete boldogító (Jn 15,9-17). Jézus az örök Atya Egyszülöttje, valóságos Isten, aki értünk emberré lett. Benne az Isten és ember kapcsolata a legteljesebb kapcsolat. Ő jeleníti meg az Atya emberszeretetét, és velünk olyan barátságot hozott létre, melyben a teremtményt felemeli a maga létébe. Ebben az Isten-ember barátságban érvényüket vesztik a nemzeti, rang- s életkor különbségek. Ennek alapja az, amit Jézus mond: „Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.” 
Jézus az igazi barátság fogalmával fejezi ki szeretetét. A testvéri kapcsolat az egyik legszorosabb kapcsolati forma két ember között. Gyengéje, hogy nem önkéntességi alapon jött létre. A testvéri kapcsolat nem választás kérdése, a testvér adva van. Ellenben a barátság létrehozója az önkéntesség. A barátot választja az ember. Többnyire nem kérik egymás segítségét, hanem önként ajánlják fel azt. Az igazi barát kezdeményez, magától cselekszik. Az igazi barát látja a másik szükségét, és azon van, hogy minél előbb segíthessen a barátjának.  
A barátság egy olyan kapcsolat, melyben megmutatkozik az ember semmilyen más teremtménnyel össze nem hasonlítható egyedisége – a személyessége és különleges helye a teremtésben. Olyan mély kapcsolat, amire csak az ember képes. Szívükben meg van az a hely egymásnak, amit más nem tölthet be. A barátságban a felek egyenrangúak, nincs alá és fölérendelt. 
Az egyik legszebb barátság, amiről a Szentírásban olvasunk, Dávid és Jonatán között volt (1Sám 18-21). Góliátot legyőző Dávid és Saul király Jonatán fia közötti mély, őszinte barátság alakult ki. Úgy szerették egymást, hogy összeforrt a lelkük. Barátságuk nagy erőpróbája az volt, hogy Saul király – Jonatán apja – üldözte és meg akarta ölni Dávidot. A barátságuk kiállotta a próbát. Jonatán azt tette, amit egy igazi barát tesz: Istenbe vetett hittel erősítette Dávid hitét és bizalmát. 
Az életünket gazdagító kapcsolat a barátság. Igazi ajándék. 
Jézus úgy hozta létre a vele való baráti kapcsolatot, hogy tökéletesen átadta magát nekünk: egyrészt isteni mivoltát bele mondta az emberi világba; másrészt életét adja értünk, megvalósítva ezzel a legnagyobb baráti szeretetet. 
Jézus barátságának feltétele is van: „Az én parancsom az, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek benneteket. Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok.” Jézus tökéletes önközlésére tökéletes ráhagyatkozással kell válaszolni. Embertársainkkal való kapcsolatainkat is e viszonyba kell beemelni. 
Az Atya isteni szeretettel mindent átad a Fiúnak, a megtestesült Fiú teljesen átadja nekünk az Atya szeretetét tanításában, tetteiben, életében. Tőlünk elvárja, hogy az Ő isteni szeretetét, a kegyelmet adjuk tovább a családban, a munkahelyen és a társadalomban.  
Nemeshegyi Péter SJ atya írta, hogy egy alkalommal japán hallgatóinak az istenszeretetről beszélt. Előadása végén egy hölgy megkérdezte: atya, mi is a szeretet? Ekkor ő, az előadő a feszületre mutatott és csak ennyit mondott: amit a kereszten lát az a szeretet. 
Testvéreim! Vidékünk egyes településein most fektetik le a földgázvezetéket. Tegyük fel, hogy a leágazó gázcsövet a te utcádig, netán a kapudig vinnék, akkor te szerencsés ember lennél. Ezután, ha te azon munkálkodnál, hogy a mögötted lakókhoz is, sőt a legtávolabbi családhoz is elvigyék a vezetéket, akkor te igazán keresztény magatartást tanusítanál.  
Az Atyaisten szeretetét a Fiú közli velünk, hogy mi is közöljük másokkal. Csak így maradhatunk meg Jézus szeretetében, így teremhetünk maradandő gyümölcsöket. 
2. Szent Péter az Atya szeretetéről beszél Kornéliusz házában
(ApCsel 10,25-26. 34-35. 44-48). Péter különös kinyilatkoztatást kapott imádság közben Joppéban, amikor Caesarea Maritimaban tartózkodó Kornéliusz százados magához hívatta. Megérkezésekor a százados a legnagyobb tisztelettel Péter lábához borult, aki közvetítő szerepére utalva mondta: „Állj fel, hisz én is csak ember vagyok.” Ezután kezdte el beszédét: „Valóban el kell ismernem, hogy Isten nem személyválogató. Mindenki kedves előtte, bármely néphez tartozik is, aki féli őt és az igazságot cselekszi.” Mivel Isten a szeretetnek örül, a Szentlélek leszállt az ott levő pogányokra is. Péter a Lélek indítására felismeri, hogy a Szentlélek azokat hatja át, akik hisznek Jézusban és meg akarnak keresztelkedni. Ezért elrendelte kísérőinek, hogy Jézus Krisztus nevében kereszteljék meg a jelenlévőket. Így lett Jézus barátja a pogány százados, és Péter apostol által a Szentlélek szélesre tárta az Egyházunk kapuját minden nemzet előtt. 
3. Azért kaptuk Jézust, hogy Isten szeretetében éljünk
(1Jn 4,7-10). Isten szeretete nemcsak a teremtésben, a megváltásban, hanem a világ végéig tartó megszentelésben nyilvánul meg. Az Atya szeretetének bizonyítéka volt a Fiú elküldése és áldozatul adása. Ennek az áldozatnak a megjelenítését Jézus apostolaira bízta és megparancsolta, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére. A szeretet bennünk sem maradhat érzelem, hanem ki kell fejeződnie az Isten előtti hódolatban és az emberek iránti jóakaratban. Ebben segít az Eucharisztia. 
Arról beszéltünk, hogy Jézusba oltottságunk a szentségek által természetfeletti hatást fejtenek ki, mert át tudjuk venni a Fiú életstílusát. Ahhoz viszont Jézussal kell egyesülnünk, hogy az Atyával, úgy tudjunk találkozni, mint Isten az Istennel. Ennek legszebb módja a szentmise. 
A szentmise által Jézus életét, az Istenember életét éljük. Aki a szentmisét megcselekszi, az végigcsinálja magának Jézusnak egyszeri, megismételhetetlen életét. A felajánlás, konszekráció és áldozás által a mi életünk úgy beleasszimilálódik Jézus személyes, istenemberi lényébe és életébe, hogy azzal egészen eggyé lesz annyira, hogy Fiában bennünket is átölel az Atya. Átölel az Egyszülöttnek kijáró öleléssel. Ezért mondja Jézus: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben. … Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.”
 
Köszönjük mennyei Atyánk, hogy akkor is szerettél, amikor mi nem szerettünk. Köszönjük Jézusunk, hogy kitártad szívedet és barátaiddá fogadtál bennünket. Barátságunkat keresztáldozatoddal megpecsételted. Köszönjük, hogy elküldted a Szentlelket, hogy a szentmise ünneplésével az Atyához kötöd életünket. Ezzel a nekünk adott szeretettel áthatva akarunk eleget tenni rendelésednek, hogy gyümölcsöt hozzunk, mégpedig maradandó gyümölcsöt. Ámen.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése