Oldalak

2021. 07. 17.

A sötétség birodalma 5. rész

Mik az ördögök? - Az ördögök azok az angyalok, akik Luciferhez csatlakoztak. Valamit meg kell értenünk az angyalokkal kapcsolatban. Sokan megkérdezték már tőlem, „Tulajdonképpen hány angyal van?” Nos, egy angyalnak nincs teste. Nem tudja a mennyiségüket számszerűen meghatározni. Ez egy nehézség. A lélek világában nincs számszerű elkülönülés, mivel a lelkeknek nincs testük. Mivel ők lelkek, nem képesek meghalni. Azt mondhatnánk, hogy iszonyú sok van belőlük. Amikor a Getszemáni kertben Péter kihúzta a kardját, Krisztus azt mondta neki: „azt hiszed, hogy nem kérhetném Atyámat, s nem küldene tizenkét légió angyalnál is többet?” (Mt 26,53) Ez azt jelenti, hogy Isten egy pillanat alatt több százezer angyalt küldhetett volna Krisztus védelmére. Az angyalok nem foglalnak el semmi helyet a térben.

A kérdés, hogy hány angyal fér el egy tű hegyén? – a katolikus filozófusoknak szánt protestáns szemrehányás. Az angyalok semmin nem foglalnak helyet, mert anyagtalanok, de valóságosak. Valóságosak! És közülünk mindenkihez tartozik egy, mindegyikünknek van őrangyala. Az egyházatyák némelyike azt mondta, hogy mindenkinek van egy kijelölt ördöge is. Ez a kijelölés a lélek jellege alapján történik. Ha érzéki jellegű vagyok, akkor egy olyan ördögöt jelölnek ki nekem, amelyik szenzuálisan és szexuálisan kísért engem. Ha kapzsi vagyok, a nekem kijelölt ördög a pénzzel kapcsolatos bűnök elkövetésére kísért. És így tovább.

Az ördögűzés (exorcizmus) tapasztalataiból tudjuk, hogy az ördögök szakosodnak. A velük való beszélgetésből megtudjuk, hogy a szakterületükön kívül igen ostobák. De a saját területükön, legyen az intellektuális, tudományos, matematikai vagy bármi más, ők nagyon, nagyon intelligensek. Szakterületük fölényes tudásával rendelkeznek. Félelmetes lények, ha összeütközésbe kerülnek valakivel. És rendkívül tevékenyek.

– A modern teológusok miért gúnyolódnak az ördög és az őrangyal fogalmán is?

Elmondom, hogy miért teszik. A válaszom rövid, és megmagyarázom. Ezek a teológusok egyszerűen a hitehagyás állapotában vannak. Röviden ez a helyzet. Mit jelent ez? Azt, hogy elvesztették a hitüket. Amennyiben tagadja az ördög létét, ha tagadja Lucifer létét, a bűn, a pokol vagy az örök büntetés létét, akkor automatikusan tagadja a Krisztus általi megváltást is. Ezzel automatikusan tagadja Isten jóságát és a Kereszt célját. A Megtestesülés egész tervét elveti. Valójában nem tagadhatja Lucifer létét anélkül, hogy ne tagadná Krisztus isteni természetét és Megváltó voltát is. Mi volt akkor Krisztus jövetelének a célja? Mi lehet a cél? Hogy széppé tegye a földet? Hogy több ennivalót adjon? Vagy boldogabb életet? Nem, nem. Ő azért jött, hogy megváltson minket a bűntől!

Fontos megérteni, hogy ma egy széleskörű hitehagyás kezdetének a szorításában vagyunk. Nem olyan régen az Egyházat a püspökök, papok, apácák és laikusok szilárd sorai népesítették be, és mind hívő emberek voltak. Nem kérdőjelezték meg a hit alapjait, még a járulékos tanításait sem. Aztán máról holnapra hirtelen pálfordulás történt, és ma vannak bíborosaink, püspökeink, papjaink és apácáink, akik nem hisznek. A lakosság nagy tömegei nem vesznek részt a szentmiséken, és nem gyónnak. Már nem hisznek többé. Hogy magyarázza azt, hogy az emberek nem hisznek? Van a hitnek egy szabálya, amely mindig működik.

Hadd mondjam el egy példa segítségével, hogy mi az. Tételezzük fel, hogy azt mondom a feleségemnek, „szeretlek”. De soha nem is nézek rá. Sose kedveskedem neki virággal. Nem veszek neki soha ennivalót. Éjjel vagy reggel már nem is szoktam ránézni. Nem mondom neki azt, hogy „Jó reggelt”. Azt sem, hogy „Jó estét”. Amikor legközelebb azt mondom neki, hogy szeretem őt, így válaszolhat: „Micsoda vicc! Miféle szeretet ez?” Ehhez hasonlít, amikor egy modern egyházi ember azt mondja: „Én hiszek Krisztusban.” Nos, ha hisz Krisztusban, miért szegi meg az Ő parancsait? Miért tagadja Egyháza, az Ő igaz és tévedhetetlen Egyháza dogmáit? Elvesztették tehát a hitüket. Hitehagyottak. Vannak bizonyos bíborosok, érsekek, akik elvesztették a hitüket. Van sok püspök is és nagyon sok pap, akik elvesztették a hitüket. A probléma a hitetlenséggel ez, hogy nincs tisztában az illető vele, hogy elveszítette hitét!

        folytatjuk

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése