Szent István király

Szent István mivel maradandó művet akart, házat és hazát a Sziklára, Krisztusra építette (Mt 7, 24-29). „Ő megtanított, hogy levessük magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.”

Minek van maradandó értéke, mihez vagy kihez köthetjük sorsunkat? Aki Krisztushoz köti életét, az megtalálja jövőjét, az örök életet. Sőt már itt a földi élet viharaiban is helyt tud állni, s az ítéleten sem inog meg. A keresztény élet, vagyis élet Krisztusban, nemcsak reményt ad itt a földön, hanem tartalommal tölti ki az életet.

Szent István életének két korszakát a hegyi beszéd, s annak is a Jézus szava szerint cselekvő „okos ember” határozta meg, aki a házát sziklára építette. Az első korszak 997-től 1019-ig tart. A kényszerű háborúskodás után az ország- és egyházszervezés befejezésével bátran nyit Nyugat és Kelet irányába. A Szentföld felé vezető zarándokutak hazai szakaszát széleskörűen megszervezte. A nemzetközi kapcsolatait bővítette, ezáltal új segítőtársakat talált.

Szent István uralkodásának második korszakára több új egyházi alapítás esik. Bencés monostorokat, apátságokat épít, melyek kihatással vannak az ország életére. Új királyi központot hoz létre Székesfehérvárt, és a Szűz Anya tiszteletére szentelt bazilikával országlásának központja, majd temetkező helye lett. Férfivá cseperedett fia, Imre lelki irányítására Szent Gellértet bízta meg, majd Csanád püspökévé nevezte ki. Szent Imre halála után a befelé fordulás, az imádság, az ország és egyház dolgaival való törődés időszakának bizonyult.

Szent István Krisztusba öltözve az Isten gyermekeinek az útját járta (Ef 4, 17-24). Magára öltötte az új embert, „aki Istenhez hasonló, igaz és valóban szent teremtmény.” Minden cselekedetét teljesen Istennek szentelte, fogadalom és felajánlás útján szüntelen imáiban magát és királyságát a mindenkoron Szűz Istenanya, Mária gyámsága alá helyezte” - jegyzi fel róla a nagy legenda. Utolsó tette is olyan, mint Jézusé a kereszten. Kire bízhatná jobbra fiatal keresztény országát, koronáját, népét, lelkét, mint akire a mennyei Atya Egyszülöttét merte bízni, Máriára. És ezzel a tettével fejezi be földi pályafutását és költözött át az örökké tartó életbe. Íme, példaképünk egy igazi vezető: Szent István király.

Jézus minket is vezetőnek akar. Feladatot és szolgálatot kell teljesítenünk, mégpedig szeretetből. A keresztény vezető az a személy, aki ismeri hivatását, a kapott talentumokat, s azokat a legnagyobb mértékben kamatoztatja a kereszténység szolgálatában. Úgy dolgozik, mintha minden rajta múlna, hogy Krisztus szeretete uralomra jusson. A világot kell közelebb vinni Istenhez. Ez a keresztség-, a bérmálás-, a házasság- és egyházi rend szentségéből ránk háruló feladat: Légy vezető!

Jézus nekünk is ezt mondja: „Én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle” (Jn 15, 16). Vezetni annyi, mint másokra hatással lenni.

Keresztény vezető az, akiben a természetes és természetfeletti tulajdonságok együtt vannak, hogy a közösségben dolgozni tudjon, akit nem kap fel a szél, és nem forgat szélkakas módjára. Tudja, hogy Krisztusban, Krisztussal és Krisztusért, hol, kivel, mit kell tennie.

Szent István Intelmei Imre herceghez és fennmaradt 56 törvénye egy jó vezető vallomásait tartalmazza, amit érdemes mai is tanulmányozni, ami kiállta az idő próbáját és egy évezredre megalapozta a magyar államiságot. A nagy francia író és diplomata Paul Claudel írta: „Az imént kezembe került Szent István király könyve, az ő Intelmei fiához. A nagyszerű gondolatok olvasása közben éreztem, minő nagy nemzet ez a magyar nép, amelynek már kilencszáz évvel ezelőtt, a mai európai emberiség hajnalán ilyen hallatlan eszű királya volt. Én Szent Istvánt a messzi középkor legnagyobb diplomatájának tartom... S én, a francia diplomata, a hívő katolikus erőm fogytáig hirdetem, hogy a Duna-medencében csak a Szent István-i úton lehet keresni a gyógyulást.”

Szent István élete nyomán ismerjük fel gyógyulásuk útját, vagyis hivatásunkat és akarjunk környezetünk jó vezetői lenni: először otthon a családban, majd a munkaközösségben és a társadalomban. Alapozzuk életünket Krisztusra, mint Szent István király. „Vessük le magunkról a régi embert, és kősziklára építsünk országot és életet, hogy minden vihart rendületlenül álljunk.”