Pécsi Szent Mór

Mór vagy Maurus tiszta lelkű bencés szerzetes volt, akit ezért Szent Imre herceg 1015 körül Pannonhalmán hét csókkal köszöntött. Szent István királyunk kemény próbára tette szerzetesi fegyelemtartását. Később apát, majd 1036-tól pécsi püspök lett. Ő írta az első magyar legendát a két Zobor-hegyi remetéről, Szent Zoerárd-Andrásról és Szent Benedekről. Meghalt 1070 körül, Pécsett. IX. Piusz pápa 1848. augusztus 4-én avatta szentté és megerősítette nyilvános egyházi tiszteletét. XI. Piusz pápa 1925. december 4-én az egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította.

Szent Imre herceg legendájából:

Egy alkalommal Szent István király a fiával együtt Szent Márton egyházába tért imádkozni, amelyet Pannónia szent hegyén ő maga kezdett építtetni, és a szerzetesek jeles gyülekezetével ékesített. A király, ismerve a gyermek nagy érdemét, megadta fiának azt a tisztességet, amely őt megillette. Mert amikor az említett szerzetesek a körmenet befejeztével a királyhoz járultak tiszteletadásra, fiát előrebocsátotta üdvözlésükre. A gyermek Imre pedig Szentlélekkel eltelve: amint az isteni kegyelem sugallatára kinek-kinek érdemeit ismerte, a csókokat úgy osztotta egyenlőtlenül: az egyiknek csak egyet, a másiknak hármat, egy harmadiknak ötöt, végül pedig egynek hét csókot adott.

Ezen a dolgon – a többiekkel együtt – Szent István király csendben igen elcsodálkozott. A mise végeztével azután bizalmas beszélgetésben szorgalmasan megtudakolta tőle, miért osztotta a csókokat egyenlőtlen számban. Szent Imre külön-külön mindegyiknek érdemeit feltárta atyja előtt, tudniillik, hogy aszerint adta a csókokat, egyiknek kevesebbet, másiknak többet, hogy ki-ki mennyi időn át tartott ki a megtartóztatás erényében. Azt is megmondta, hogy az, akinek hétre sokszorozta a csókok számát, egész életén át szűzi életet élt.

Ó, minden erényeket keltegető Kegyelem, te a mi természetünk gyarlóságát bőségesen felülhaladod, te a mélységes titkokat a kicsinyeknek felfeded, te voltál szent Imrének is tanítója, te adtad meg neki mások rejtett dolgainak megértését!

Ennek a belső kinyilatkoztatásnak igazsága pedig a következőképpen igazolódott. Néhány nappal azután, hogy eltávozott a szent hegyről, István király – csak két szolgáját vivén magával – visszatért ugyanoda, és a szerzetesek virrasztását és imádkozását titokban megfigyelte. Vége volt már a hajnali zsolozsmának, s a többiek leheveredtek ágyukra, csak azok maradtak ott a templomban, akiknek Szent Imre több csókot adott, és a templom titkosabb szegleteiben meghúzódva Isten színe előtt zsoltárokkal virrasztottak. A szent király külön-külön hozzájuk lépett, felfedte előttük arcát, és az áldás igéivel köszöntötte őket. Miközben egyesek a királyi felséget a csendet megszegve megtisztelték, ő a Mórnak nevezett testvérhez ért, akit Szent Imre hét csókkal különböztetett meg: de sem köszöntésének szép szavával, sem a királyi fenyegetés erejével nem tudta szóra bírni.

Megvirradván a reggel, amikor is a szerzetesek összegyülekeztek, a király maga is megjelent köztük, és hogy Mór testvér lelkét az alázatosságban kipróbálja, mindenki előtt a szerzeteshez méltatlan cselekedetekkel vádolta. De a király állításaira Mór semmiféle ellenvetést nem tett, hanem alázatát el nem veszítve, reménykedőn Istenhez fordult, aki az emberi lélek szemlélője. Ebből pedig Szent István király megismerte, hogy fiának szavai nem tévednek, és a dolgot rendre előadva Mórt dicséretekkel halmozta el, és hogy püspöki székhely is dicsekedhessék vele, kevéssel utána a pécsi püspökségre emelte.

(Acta Sanctorum Ungariae, Tyrnaviae, 1744, Semestre II, 308-310)

Mindenható Istenünk, tekints Szent Mór püspök érdemeire, és közbenjárására add, hogy példája nyomán tiszta és alázatos szívvel szolgáljunk neked. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.

  Pécsi Szent Mór az első névleg ismert magyar író. A két remete szent életében írja, hogy Szent István uralkodása kezdetén Zoerard Lengyelországból szakadt hozzánk. A zoborhegyi Szent Ipoly monostor bencés apátja, Fülöp fogadta és vette fel a rendbe, András nevet adva neki. Bizonyos idő eltelte után András remeteségbe vágyott, amit Fülöp apát jóváhagyott. A Vág és a trencséni Héviz (Teplice) források közé eső elhagyott barátságtalan környezetbe kezdte meg remete életét. Tekintetbe vette a régi remeték életmódját. Imádkozott és szabad idejének minden percét munkában töltötte. Néha meglátogatta a kolostort, hogy közös ájtatosságokon vegyen részt, részint Fülöp apát úr kezéből vegye a nagyböjt negyven napjára szóló negyven pálmadiót. A magányban hetente három napon semmi néven nevezendő ételt nem vett magához,  Jézus Krisztus iránti szeretetből, aki értünk halandó testet vett fel és negyven napon át böjtölt. Imádságába, hogy el ne szenderüljön különféle vezeklési módot talált ki. Kedvenc foglalkozása volt az erdőirtás. A szigorú böjtölés és fizikai munka felőrölte e szent remete erőit. Egy napon holtan találták barlangjában. Testét a zoborhegyi szerzetesek sűrű könyhullatások közt Nyítrára szállították és ott a Szent Emmerán templomban temették el 1010-ben. Életpéldáját kedves tanítványa, Szent Benedek követte, aki a Vág mellett tartózkodott. Néhány év múlva rablók támadták meg és pénzt sejtve meggyilkolták. Testét lelki vezetője, Zoerárd András mellé temették. Koporsójukat ma is híven őrzi a nyitrai nép, életszentségüket kegyelet övezi. Szent László uralkodása alatt 1083. július 17-én avatták szentté. Mindkét szent remete tisztelete lendületet kapott a pálosok körében. Alakjukat példaképül állították kis templomaikban. A Csíksomlyói Salvator-kápolna első mennyezeti képe őket ábrázolja.

Közbenjárásukra kérjük Isten segítségét, hogy e világ változandóságai közepette is készségesen meghalljuk Isten szavát, és mindenben követhessük szent akaratát. Ámen.