Oldalak

2021. 11. 09.

Szent József, a befogadó apa

Szent József, a befogadó apa – Kilenced az örökbefogadás útján levőkért

Ferenc pápa 2020. december 8-án Szent József évet hirdetett meg, majd Patris corde (Apai szívvel) apostoli levelet tett közzé, amelyben példaképül állította mindnyájunk elé Szent Józsefet. Az örökbefogadás világnapján az MKPK Családbizottsága egy kezdeményezésre hív.

József személye kapcsán bizonyosan sokféle tulajdonság, kép, gondolat jut eszünkbe. Az egyházi nyelvezetben Jézus nevelőapjának szoktuk hívni. Az elnevezés jogos, ugyanakkor, ha el tudunk vonatkoztatni ettől a szóhasználattól, és rátekintünk József és Jézus kapcsolatára, sokkal inkább az örökbefogadó szülő és gyermek kapcsolata tárul elénk. Jóllehet, József a mai jogi értelemben nem fogadta örökbe Jézust, mégis több volt, mint nevelőszülő.

Ezzel az apai szívvel vette nevére Jézust, fogadta fiává, feltétel nélkül szerette és nevelte fel – akárcsak egy örökbefogadó szülő. November 9-én tartják világszerte az örökbefogadás világnapját. Sőt, ezen a napon kívül egész novemberben nagyobb figyelmet kap az örökbefogadás témája. Ez ad apropót arra, hogy elelmélkedjünk azokról a szempontokról, hasonlóságokról, amely felfedezhető Szent József és az örökbefogadó szülők életútja között.

Szent Józsefnek, Jézus nevelőapjának közbenjárását kérve
imádkozzunk, hogy az Úr áldja meg mindazokat,
akik az örökbefogadás útján járnak.
Emlékezve arra az irgalomra,
amelyet mennyei Atyánk tanúsított irántunk,
azért is imádkozzunk,
hogy szavaink és tetteink által
az ő irgalmasan kinyújtott kezével találkozhassanak,
és mindenki megismerje mennyei Atyánk gondoskodását,
akinek szeretete minden ember iránt „szívének legmélyéről fakad,
mint mély, természetes érzés,
mely egyszerre gyengédség és együttérzés,
könyörület és megbocsátás.

(Misericordiae vultus bulla, mellyel Ferenc pápa meghirdette az irgalmasság rendkívüli jubileumi évét, 6. pont).

A kilenced IDE klikkelve érhető el.

Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága; www.usccb.org

Fotó: Depositphotos.com

Magyar Kurír

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése