Tíz éve hunyt el Gáspár Mária Petronella nővér

Szárhegyen született 1930. április 29-én. Édesapja Gáspár Tamás szabómester és édesanyja Jánosi Anna. Édesapja mestersége mellett gazdálkodott, mert kilenc gyermeket vállaltak és neveltek fel, köztük a ferences nővérek rendjébe lépett Máriát. A nagy családban mindenki megtanulta a rendet és a fegyelmet. Megtanultak csapatban dolgozni. A család összetartó ereje az a Jézus Krisztusba vetett hit és a hitből forrásozó élet volt.  Elemi iskoláit Mária Szárhegyen végezte. Megismerte a szegénylelkeket segítő ferences szerzetes nővéreket és felismerte hívatását. A fiatal novícia betegápolónak készül. Rendi neve Mária Petronella. Petrozsényben elvégezte a Nővérképző iskolát. Dolgozott Lupényban, majd a gyulafehérvári Teológián konyhai munkát vállalt Lénárda nővér mellett. Segítette a kispapokat és a diákokat. A marosvásárhelyi Klinikán nővéri állást kapott. Az orvosok amúgy is nagyra értékelték a szerzetes nővéreket, akiket az állam eltiltott a rendi ruha viselésétől. Egy ideig dr. Rettegi Károly főorvos mellett dolgozott az ortopédián, majd átkerült a sebészetre. Ezután a műtőeszközök sterilizálását vállalta, mert lelkiismeretlen személyek miatt, a műtött betegek fertőzésben hunytak el. Értékelte az orvosok munkáját és az orvosok is tisztelték, becsülték. Attól kezdve, hogy Marosvásárhelyre került a kispapok, papok és azok rokonai állandóan Mária nővér segítségét kérték, mert ő ismerte az orvosokat és a klinikai procedúrát. Kérésemre számtalanszor önzetlenül segített, jött-ment, hordozta a betegeket az orvosokhoz. Szeretetszolgálatát az orvosok is értékelték, dr. Csidei  Ilona és férje, dr. Szabó László, dr. Binder Péter, dr. Kerek István, dr. Kun Imre és sokan mások, akiket jómagam is ismertem.

            A főegyházmegye alapításának ezredik évfordulóján, 2009. szeptember 28-án dr. Jakubinyi György érsek Millenniumi különdíjjal tüntetett ki 22 szerzetest és laikust – akik átfogó módon, egészében képviselik a főegyházmegye hitvalló híveit –, köztük Gáspár Mária Petronella nővért. Dr. Marton József ekképp méltatta: “Gáspár Mária Petronella ferences szerzetesnő novíciaként néhány évet dolgozott a gyulafehérvári Teológián, majd negyven éven át a marosvásárhelyi klinikán. Lelkiismeretesen végzett munkája mellett évtizedeken keresztül a beteg papok, kispapok és rászoruló laikusok segítője és eligazítója volt a bonyolult klinikai adminisztrációs eljárások terén.

A kórházba kerülő és gondozásra szoruló, több esetben haldokló papokat (hogy csak kettőt említsünk: Pálfi Gézát és Bálint Lacikát, és tegyem hozzá P. Gurzó György Anaklétot és P. Márk Vince Józsefet) önzetlenül ápolta és gondozta. Az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit napjainkig magas fokon gyakorolja. Klinikai beosztása miatt sokszor kellett szembesülnie az egyházüldöző rendszer megalázásaival, a szekuritáté zaklatásaival. Istenbe kapaszkodó és imádságos élettel fogadta az őt ért igazságtalan eljárásokat.”

Szerette Marosvásárhelyt, szerette a templomot, szerette az embereket. Az oltár és a szentségház tisztaságára és szépségére különös gondja volt. Napját mindig a korai szentmisével kezdte és utána jött az emberek szolgálata, zsolozsma és rózsafüzér. Hetente betértem hozzá, nyomban megkérdezett, hogy éhes vagyok-e, s máris terítette az asztalt.

Felejthetetlen marad számomra 1987. júliusának egyik hétfője. Akkor építettük a maroskeresztúri templomot öt évi hiábavaló engedélyvárás után. Már tizenhárom napot dolgoztunk az első csákányvágástól, és állt a szentély alatti altemplom, a 27x9 m nagyságú templomnak fala 7 méter magasan emelkedett, mikor az állami szervek kiszálltak szombat délelőtt és leállították az építkezést. Öt munkást bilincseltek meg, őröket állítottak és engem megbüntettek előbb 3.000 lejre, majd a megyei KISz titkár parancsára még 15.000 lejre. Összesen 18.000 lej büntetést fizettem, ami 11 havi fizetésem összege volt (akkor egy új Dacia ára 60.000 lej volt). A bajt tetézték, hogy törvényszéki eljárást is kezdeményeztek ellenem. Amikor haza engedtek, nyomban felhívtam Lestyán  Ferenc főesperes urat, hogy az ügy tiztázása végett hétfőn jöjjön el velem Cornel Hărşan megyei titkárhoz. Vállalta és hétfőn reggel a marosvásárhelyi plébániára mentem. A bejárati folyósón találkoztam a szentmiséről jövő néhány hívővel, köztük Mária Petronella nővérrel. Köszöntöttem őket és igyekeztem Lestyán atyához az emeletre. Ekkor utánam szólt Mária nővér: “Tisztelendő úr, tessék megállni. Egy nővértársam a templomban átadott egy borítékot, hogy adjam annak a papnak, akivel ma először találkozom. Tessék.”  Átvettem a borítékot és megköszöntem. Megnéztem mi van benne, hát 18.000 lej! Ekkor elszállt minden félelmem, mert Istentől jelet kaptam. Elmondtam, hogy a templomépítés miatt szombaton ennyire büntettek meg. Ez számomra a gondvislés csodája volt, szabad út, mint az izaelitáknak a Vörös-tengeren. Aznap a többi akadályok is elhárultak. És felépült a templom, melynek építése során talán több csodát éltünk meg, mint a választott nép a pusztai vándorlás alatt. Ennek a csodának Mária Petronella nővér is része volt.

Ő Marosvásárhely különös színfoltja volt szemünkben Lestyán Ferenc prelátus úr idejében és utána is. A bátor, hitvalló nővér még az újságban is tiltakozott az egyik színműben elhangzott sértő kijelentések miatt: „Mélységes csalódással jöttem el az előadásról. Egy dolgot tudtam tenni, hogy nem tapsoltam... A magyar nemzetiségű szerzetesek – akik becsülettel megállták a helyüket a vérzivataros kommunizmus idején, a Szekuritaté kénye-kedvének kiszolgáltatva – nevében tiltakozom.” (Népújság, 2007. május 16.)

Sok-sok jót kellene megköszönjek neki a magma és mások nevében: a búcsúk és bérmálás idején nyújtott segítséget, az imádságot, a csíkszentimrei Büdösben nyaralók lelki támogatását, jó tanácsait. A tegnap édesanyám érte ajánlotta fel a Mária Rádióval együtt mondott rózsafüzéreit és csendesen elkönnyezte. Ma a kedvesnővér temetésén én is ezt tettem. A felajánláskor áldozatos, keresztekkel tüzdelt 82 éves Mária Petronella életét a minket szerető Úristen irgalmába ajánlottam, hogy áldozatos élete fakasszon új hívatásokat az erdélyi provinciában.

Kedves Mária nővér! Köszönjük, hogy hű maradtál Jézus Krisztushoz egészen a Golgotáig. Egy verset imádkozom érted és te is imádkozzál értünk. A viszontlátásra! (2012.04.19.)

 

Túrmezei Erzsébet – MEDDIG? 

Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
S olyan kevés a csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de elkísér egész a Golgotáig.

Mert olyan könnyű azt kimondani
egy izzó percben: Meghalok Veled!
De annyi minden visszahúzna még,
ha ránk borul a szörnyű éjszaka,
ha megérint a fagyos lehelet.

Talán csak egy kisgyermek mosolya,
vagy a hitves könnyfátyolos szeme...
Susognak a szélben ringó habok:
a halászbárka, az otthon képe hív...
Óh, legalább búcsúzni kellene!

Hamu alól az életösztön is
felparázslik: Óh., Ily hirtelen?
Egy percre olyan szép lesz a világ,
átölel minden színe, illata!
S már el is hangzott a 'Nem ismerem!'

Uram, Teneked sok a Pétered,
sokak a nagycsütörtök-éjszakáid.
Óh, bár lehetnék csendes Jánosod,
aki nem ígér, nem fogadkozik,
de hü marad egész a Golgotáig.