Zozó már 3 éve elment

Kedves Gyászoló Család! 

Gyászoló Testvéreim!

Az orvosi szóhasználat „exitus”-nak, elmenetelnek is neve­zi a halált. A haldoklóra azt mondják, exitál. - S igaza van az orvostudománynak is, eltávozás a halál. De igaza van hi­tünknek is, amelyik azt is vallja, hogy a halál „hazaérkezés az Úrhoz” (vö. 2Kor 5,8). Az ember eltávozik az élők közül, családja, rokonai, is­merősei közül; elhagyja a szép világot; és hazaérkezik a te­remtő Istenhez; hazaérkezik az Isten otthonába, azokhoz, akiket szeretett, akik szerették. Zozó testvérünk koporsójánál kétszeresen is elmondhatjuk, hogy hazaérkezett. Itt akart pihenni édesapja mellett, akit annyiszor elkísért a vasútállomásra, s aki által megszerette a pályaudvart, a zarándoklatokat. Itt akart megpihenni a taplocai temetőben, ahová ő is időnként kijárt. A kórházi ágyán tartott FB adásában, amikor mindenkitől búcsúzkodott, mondta: „megtaláltok majd a taplocai temetőben”.

Zozó ha­zaérkezett. Zoltán testvérünk 1976. márc. 9-én született, a család 3. gyermekeként, Attila és Gyuri után. A családban megkapta mindazt amire szüksége volt, az odaadó és féltő szeretetet. A szülői gyámolítás segítette, hogy kiteljesedett életet élhessen. Felismerte, hogy ő is jó szolgálatot tehet embertársainak.

Jézus Krisztus, az Isten Fia eljött a világra, hogy egybegyűjtse a szétszóródottakat. Minden, ami az embereket az egységre vezeti, Isten terve szerint való. Akiket nagy távolságok választanak el, azokat összekötik az újonnan épült utak, a személyszállításra való találmányok, amelyek megszüntetik az emberek közötti távolságokat. Ilyen találmány a vasút is. Zozó, végül is eljegyezte magát a vasúttal, a vasút szolgálatával.

Kedves Zozó! Addig jártál a pályaudvarra, hogy “forgalmi szolgálattevő”, majd a csíkszeredai “vasútállomás ügyintézője” lettél. Megbízást kaptál az utazók széles rétegétől, és a zarándokok kalauzolását is önként vállaltad. 2015-ben a Székely Gyorson veled készített interjúban mondtad el “ars poetica”-dat, amely a gyászjelentődön is olvasható, most ezt idézem, mert ez nagyon találó életedre:

„Én úgy hiszem és vallom, hogy csak úgy lehetünk rendes, hivatásos vasutasok, ha tiszta szívből és lélekből csináljuk azt, amit csinálunk.

Mindenkinek további jó utat, mert én hamarosan leszállok a vonatról.

Szerencsé jó utat, biztonságos célbajutást!

Adja a Jóisten, hogy mindenkivel, ha már e földi életben nem találkozhatok valami okból kifolyólag, de találkozzunk a Mennyországban.”

(részlet a Székely Gyorson, 2015-ben Zozóval készített interjúból)

Kedves Zozó! Jó vasutas voltál. Segítettél jegyvásárlásban, helyjegyek biztosításával, még 1 percig vissztartottad a Coronát, hogy én is tudjak felülni stb.

Ma a Jégpálya negyedben az efféle segítségeidet emlegették az elsőpéntekes betegek, akiket meglátogattam.

Annak idején, a házszentelések alkalmával úgy ismertelek meg, mint a Jégpálya lakónegyed csengettyűs kalauzát. És ezt még az idén is gyakoroltad.

Tizenöt évvel ezelőtt még láttalak hol itt, hol ott a ballagó diákok sorában. Téged a baráti szálak oda is elvittek.

De ezek mellett kiterjedt társadalmi tevékenységet is folytattál. A nemzeti ünnepeinken te is megjelentél fényképezőgépeddel, majd az okos telefonoddal és igyekeztél valamit megörökíteni. A pillanatot próbáltad megragadni, s azt közzé tenni... Így tettél velem is, amikor egyik első pénteken beteglátogatni mentem a Jégpálya negyedbe. Nem volt ahová leparkoljak, ezért a tömbházhoz vezető ösvény végénél álltam meg, és felléptem a beteghez. Ezalatt az én autómat lefotóztad. Amikor a plébániára hazaértem, azzal fogadtak az irodában, hogy nézzem meg a Civil Csíkszeredát, mert Zozó lefotózott és feltett a hálózatra. Szöveget is írtál, hogy ott sok a nyugdíjas és hamar megtörténnek a bajok, s ha beteghez mentőt hívnak, akkor az ilyen parkolás akadályoz… A te stílúsodban írtad. Imre tisztelendő ekkor telefonon felhívott téged, hogy tudod-e kinek az autóját fotóztad le és tetted ki…Ekkor meglepődtél, gyorsan letörölted és kérted a bocsánatot. Én pedig derültem és okultam a történeten.

Munkádat több esetben kitüntetésekkel, egy-egy csésze kávéval ismerték el, amit te szuperlatívuszokkal igyekeztél megköszönni. Nem felejtem el, amikor meghívtalak egy csésze kávéra, nyomban engedélyt kértél, hogy a csíkszeredai Szent Kereszt Főplébánia konyhájára bemehess.

Kedves Zozó! A kórházban meglátogattalak és szentségekkel elláttalak. A betegek kenete előtt, egy kissé meghőköltél: “nem akarok meghalni”. Ekkor tisztáztuk, hogy nem utolsókenet. És te akkor kérted. Utána a FB követőidet próbáltad meggyőzni arról, hogy mi a betegek kenete. Hálás voltál az orvosoknak, ápolóknak, látogatóknak és a mozdonyvezetőknek, akik a vasúton száguldva a Kórház táján kétszer is sípoltak, így köszöntek neked.

Elmondhatom, Zozó, hogy nagy dolgokat nem alkottál, nem építettél házat, de valamit jól csináltál: segítettél az embereknek. Ezért vagyunk itt ilyen sokan papok és hívek.

Életed hasonlít az 1555. szeptember 8-án elhunyt Villanovai Szent Tamás püs­pök életéhez. Halálos betegségében nem volt már semmi mása, csak az ágya, amelyen feküdt. Azt is odaaján­dékozta a szomszéd fogháznak, s megkérte az őrt, hogy hagyja nála kölcsön, míg be nem fejezi életét. Mikor sikerült az ügyet elintéznie, örvendezve hálálkodott: „Hála neked, Jézusom, hogy úgy távozom a világból, mint szegény szerzeteshez il­lik: Nincs semmim”. Kisasszony napja előtt betegágya előtt szentmisét mondtak. Úrfelmutatáskor még felsóhajtott: „Benned bíztam, Uram”. Szentáldozás után már a mennyországban egyesült lelke szeretett Istenével.

Gyászoló Testvéreim! Zozót is a ránehezedő betegség, lassan és gyorsan fosztotta meg egészségétől. De áldott legyen a jó Isten, hogy betegségét úgy fogadta el, ahogyan élt. A szentségek még betegségében örömet jelentettek. A csíksomlyói Segítő Szűz Mária közbenjárását is kérte. Majd a FB-n (facebook) élőadásban elbúcsuzott minden kedves ismerősétől.

Most én is mindnyájunk nevében Szent Pál szeretethimnuszával búcsúzok: „Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat, hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek.” (1Kor 13,1-2)

Kedves Zozó! Megvolt benned ez a szeretet. És most hazatért tested édesapád mellé, ahogy kívántad. Ez is egy ősi vágyunk. Erről tanúskodik a bibliai József is, amikor meges­kette Izrael fiait: „Ha majd Isten meglátogat benneteket, vigyétek el csontjaimat magatokkal!” (Ter 50,25). Ezért fogad téged a taplocai temető. Valahányszor rád gondolunk, imádkozunk érted, hogy lelked is Krisztus bé­kéjében nyugodjék. Nagyon fogsz hiányozni!

Ahogy a Székely Gyorson búcsúztál a zarándokoktól, most a családod, rokonságod, közösségek, ministránsok, papok, vasutasok és hívek, mi is hasonlóan búcsúzunk tőled: „Találkozzunk a Mennyországban!” Ámen.