Oldalak

2022. 10. 17.

2020.10.17. Covid-19 és Isten angyala

Isten angyala, aki őrzőm vagy, 

akire bízott az isteni kegyesség, 

világosíts fel, őrizz, kormányozz 

és vezess engem a mai napon. Ámen.

**

Kedves hívek, ismerősök

2020. október 6-tól október 29-ig súlyos megpróbáltatáson mentem keresztül. 17-én délkor az Úrangyala ima után az őrzőangyalomhoz imádkoztam, amikor egy vizíóban feltárta előttem állapotomat. Elmondta a kiutat és megnevezte azokat a személyeket, akik segíteni fognak. Háromszor is elmondta üzenete közben, hogy a "Döntés nálad van!" A döntést nekem kellett meghoznom. Úgy történt, ahogy az őrzőangyalom mondta. 

Október 19-én éjjel már a (Tocilizumab) gyógyszer is Budapestről megérkezett a székelyudvarhelyi Covid-kórházba. Beadták. Ezzel állapotomban naponta érezhetővé lett a javulás. 27-én, kedden du. fél 6 órára hozott haza a mentő. Azóta pihenek és imádkozom a plébánián. 

Megköszönöm mindnyájuknak a sok-sok imát, szentmise felajánlást, a gyerekeknek a rajzokat, amit elküldtek a kórházba. Isten fizesse! Nagyon gyenge lábakon állok, de fontosnak tartom, hogy megköszönjem az irántam tanúsított szeretetüket, segítőkészségüket. Az egészségügyi dolgozók kimerítő, fárasztó munkáját is.

Imádkozom én is Önökért, hogy a betegek gyógyítója óvja meg mindnyájunk életét a továbbbi megpróbáltatástól, adjon erőt szolgálatunk végzéséhez.

Szeretettel és imával, 

Darvas-Kozma József

2020. okt. 29-én. Ön most az akkor írt levelemet olvasta.

**

Ma, 2022. október 17-én szentmisémet felajánlottam az égi és földi közbenjáróimért. Akik szeretetükkel vagy segítségükkel a meggyógyulásomban segírségükkel voltak. Megköszöntem az asszisztensnek az almát, az orvosnak a joghurtot,  amit ott hagyott és éjszaka elfogyasztottam. Ezek felejthetetlen pillanatok az életemben.

Ezt az udvart mutatta az őrzőangyalom:


 


 

1 megjegyzés:

  1. Főtisztelendő Esperes Atya!
    Hálásan köszönöm a szentmisét, amit értünk tetszett bemutatni, akik imádkoztunk önért a járvány kritikus óráiban. Hálát adunk az Úrnak, hogy megtartotta önt számunkra és az Ő nagyobb dicsőségére. Köszönjük jó példáját, amellyel a hálás lelkületre is nevel bennünket. Kis Szent Teréz szavai jutnak eszembe: "A hála vonzza le a legtöbb kegyelmet a Jó Istentől, aki meghatódik, hogy jótéteményeiért hálát adunk és tíz másik kegyelmet ad helyébe." Imával és nagyrabecsüléssel, J.T.

    VálaszTörlés