Oldalak

2022. 10. 23.

Tanúim lesztek (ApCsel 1,8) - Missziósvasárnap

Tanúim lesztek (ApCsel 1,8). Ezek a szavak a feltámadt Jézusnak a tanítványaival folytatott utolsó beszélgetésében hangzottak el, közvetlenül Jézus mennybemenetele előtt, amint azt az Apostolok cselekedetei leírja: tanúim lesztek. Vegyük sorra a három kulcskifejezést, amely összefoglalja a tanítványok életének és küldetésének alapját: „tanúim lesztek”, „a föld végső határáig” és „erőt kaptok a Szentlélektől”.

1. „Tanúim lesztek”Felhívás minden keresztényhez a Krisztusról szóló tanúságtételre. Ez a középpontja, a lényege Jézus tanításának, amelyet a tanítványoknak a világban való küldetésüket illetően adott. Minden tanítvány Jézus tanúja lesz, hála a Szentléleknek, akit majd megkapnak, vagyis kegyelemből válnak tanúvá. Bárhová is menjenek, bárhol is legyenek. Ahogyan Krisztus az első küldött, azaz az Atya misszionáriusa (vö. Jn 20,21) és mint ilyen az ő „hűséges tanúja” (vö. Jel 1,5), úgy minden keresztény arra hivatott, hogy Krisztus misszionáriusa és tanúja legyen. Az Egyháznak, Krisztus tanítványi közösségének pedig nincs más küldetése, mint a világ evangelizálása a Krisztusról szóló tanúságtétel által. Az evangelizáció az Egyház lényegéhez tartozik. „Tanúim lesztek.” A többes számú alak hangsúlyozza a tanítványok missziós hivatásának közösségi, egyházi jellegét. Az Egyházban és az Egyház nevében végzett misszióra minden megkeresztelt ember meghívást kapott: a missziót tehát nem egyénileg, hanem közösen végzik, közösségben az egyházi közösséggel, nem pedig saját kezdeményezésre. Ha ha valaki egy nagyon különleges helyzetben egyedül végzi is az evangelizációt, azt mindig az őt küldő Egyházzal közösségben teszi és kell tennie. Nem véletlen, hogy az Úr kettesével küldte misszióba tanítványait; a keresztények Krisztusról szóló tanúságtétele mindenekelőtt közösségi jellegű. Ezért egy közösség létezése, bármily kicsi is, a küldetés teljesítéséhez elengedhetetlen. Másodszor, a tanítványok arra kapnak meghívást, hogy személyes életüket a misszió jegyében éljék: Krisztus tanúi legyenek, hogy szóval és tettel őt jelenvalóvá tegyék, és üdvösségének örömhírét mindenkinek örömmel és nyitottsággal hirdessék, ahogyan az első apostolok is. 

2. „A föld végső határáig”A világméretű evangelizációra szólító küldetés örökérvényű. A feltámadt Úr arra hívja tanítványait, hogy tanúi legyenek: „Jeruzsálembe s egész Júdeába és Szamariába, sőt egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8). A „föld végső határáig” kijelentésnek Jézus tanítványai számára mindenkor felhívásnak kell lennie, és újra meg újra arra kell ösztönöznie őket, hogy a megszokott területeken túl is tanúságot tegyenek Jézusról. A modern kor nyújtotta lehetőségek ellenére még mindig vannak olyan földrajzi területek, ahová Krisztus misszionárius tanúi nem jutottak el Jézus szeretetének örömhírével.  

3. „Megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét”Mindig engedjük, hogy a Lélek erősítsen és vezessen bennünket! Amikor a feltámadt Krisztus rábízta tanítványaira a küldetést, megígérte nekik az ezzel a felelősséggel járó kegyelmet is: „megkapjátok a Szentlélek rátok leszálló erejét, és tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). Ez a mottója a 2022-es missziós vasárnapnak is, amely világnap minden évben arra emlékeztet bennünket, hogy az Egyház természeténél fogva missziós. Az idei év alkalmat ad arra, hogy megemlékezzünk a négyszáz évvel ezelőtt alapított Hitterjesztési Kongregációról („Propagande fide”) – ez ma az „Evangelizáció Dikasztériuma”, és a kétszáz évvel ezelőtt létesített Hitterjesztés Művéről. A kongregációnak nagy szerepe volt abban, hogy az Egyház evangelizációs munkája valóban egy, a világi hatalmaktól független küldetés legyen, hogy megalapíthassa azokat a részegyházakat, amelyek ma is oly elevenek.  

Ugyanaz a Lélek vezette Pauline Jaricot  kétszáz évvel ezelőtt, hogy szervezzen imahálót és gyűjtést a misszionáriusok javára, amellyel a világi hívők tevékenyen részt vehetnek az egészen „a föld végső határáig” terjedő misszióban. Ebből a zseniális gondolatból született a missziós világnap, melyet minden évben megtartunk, és amelynek adományai a világ minden plébániájáról a pápa missziós tevékenységét támogató alapba folynak be. Mária, missziók királynője, könyörögj értünk! 

 

(Ferenc pápa üzenetének rövidített változata)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése